iakrif azub aktir

Elek Pista bácsi hajnali négy órakor kelt. Bőven - ő így mondta bővségesen - napfelkelte előtt, s kipakolta portékáját a szürke, külvárosi piacon. Luc méterét ezerért, ezüst méterét kétezerért és normandiait hatezerért.

Stefán minden áldott reggel páros, zárt lábakkal ébredt. Karjai, mint két egyenesre gyalult deszka párhuzamosan igazodtak gerincvonalához. Lábait szorosan egymás mellé helyezett zöld papucsaiba helyezte. Mert felkelt.

A rendszer csápjai kegyetlenül folytogatták. Látta, hogy egyszerű, silány áru. Adták vették. Adat volt. Haszontalan adat. Rossz adózó, rossz fogyasztó, nem agilis, nem fiatal, nő. Öregedett. Ezt onnan tudta, hogy adatai alapján egyre többször hívták fel telefonon ingyenes egészségügyi vizsgálatokat ajánlgatva.

szorongó esztétika, reneszánsz páros-aszkétika. hipnotikus illúzionizmus, aktívan lüktet a gusztus, de rohadtul frusztrál engem az a titkos alkimizmus.

Felcsapódó felhősírás válik újra és újra önmagává. Körforgását porított tejszerű párával takarja. Ködlámpa erre a folyton életlen világra. Édes mosolyodra gondolok s talán nem sodror el az a másik, fényesebb és sokkal drágább lámpa.

És ízzad  a főben a semmi szilánkot,   Szép csöndben a vágyban akadna erő,  Nem bánod azonban a régi irányod?  Vált óarannyá ez a légi erő.  És hiú ízekre zabál - ugyan buján -   S égve eszi így az elmném hirtelen,  De ízem ővé s arra kötve se ül rá,  A hétezer vágynemű édes veret.

(Sok van mi csodálatos.) Lefele növesztett fejet egy szellem, lába közt önbódúlt értelme lóg, s nézd míg tükörbe élvez ez a "jellem" pokolnak koccan egy királyi orr.

hétköznapi origami, kénköves a szátok, mosolyogtok kettőt amíg becsomagolj-átok

Nem gondolkoztak sokat. Úgy általában sem, de ma végképp nem. Elindultak a szokott helyre, hogy gyilkos ösztöneik kiélése helyett, - annak mímelése közben inkább - iszogassanak.

Akusztikus hegy szóló Figyelem figyelem! Megérkeztek a hősevők! Vesznek vagányt, visznek mindenféle lombot, rafinált lovakat és a rosszarcú látókat! éjs a rosszarcú lájtókat ossz arcul látókat lágy tókat lágy ólat Figyelem figyelem! Megérkeztek a hősevők...

Zárórára tett lakatot a villanyoltás, aztán gondosan betakarta egy apró gyertyakoppintóval. - Alszol már? - kérdezte halkan a sötétség.

kecsapos nyálam a sárban egy tálon hajtómat látom a kanyart levágom eseményt vélek egy tehenes légyen keserű kékes vészterhes fényben

Szóval - így kezdeném szóban mosolyognék közben sokat - nem - mondóan - új barátra leltem lefekvésem előtt párnára a fejem s ő szó nélkül szembe jött. Semminek hívom, mert soha nem is láttam csak árnyéka vetült az üres falra lágyan.

egy nyirkosabb, tágasabb, másvilági kertben, plazma fából készült, kék keretre leltem. ide hordom titkos, lábujjhegyes álmom, szétmállásra ítélt, félhalott világom.

a bal sarkánál megrepedt egy aprócska, rothadásra vetemedett képkeret. kicsordult a tartalom, valóra hívta ez a keretcsorbulós alkalom. sötétben úszik a táj, körös-körül olajos démonsereg áll.

vadul rabol a woodoo bagoly. sasol, neszel míg semmi leszel. fűben lapul az eredet, triplát fordul agy-kereked.

este Holdról integetsz, emeled a kezemet, aztán lesz, hogy végleg elmész, esküdtél, hogy vissza nem térsz, engem itt hagysz s szerteszórnak, sűrű gazként kigazolnak, vagy búza leszek s meglátod burkod sose találod. - folytatta az anyag önsirató énekét. Szellemének vázolta, a körforgás keserves kényszerét.

tetten ért két fényalakban, érzelmekben úszó habban, pár szem apró csillogása, fekete táncba hívó násza, száz sarokban álló mása, ujjbegyemnek zsibbadása, jelző fénye sötétségnek, bársony abrosz terítőnek, édes, mézes, vödrös öble, fülzúgásba öltött fője, fehér arca, arcom fogja, szerem mérgét mélyre oltja, félénk kezem vérző őre, szemem lelkem fény felszedője. - szólt az anyag, mikor egy este, magában rejtve szellemét lelte.

mosógéptöltő állomás. hideg kövön alvó, puha kupacok. tisztítószert - szűkülő szememből, hasztalan anyagra csurgatok. szennyesen, féltérden könyörgök : - ne kelljen foltokat találni! itt hagyott, rám terhelt mocskotok százszor is szívemből kivágni. repülnek, kárognak arcomba, mosatlan lelketek rongyai. ezért is láthatnál esténként szememből öblítőt fakadni.

száz szappanbuborék, csíkos hátú kabát, zöld háromszögekbe bújt ízeltlábú család. kis növény oltalmaz, vigyázza a képet, madárcsőr temeti reggelre e fészket. épített függönyben gyilkos szemek várnak, ha a függöny rezdül a lakója támad. a gyilkos most menekül nem gondolta s mégis testnedvét kiszívja kaszás testvér délig. nyálában kocog a háza nélkül maradt, mellette a füvön házas társa halad. lassan kúsznak végig holtak csendes nyarán sírok között nyelnek, holtból növő csalánt. vadkacsa pihen meg egy keresztfa mellett, házzal vagy ház nélkül? csalánostul. mindegy. egymásban tekereg halott és az élő, legfelül egy virág arra bodros felhő. csúf halált egyrészről, máskor rendszert látok, lakoma van nálunk, s épp középre hányok.

(sose növök fel) zok-nikon nesztelen SÚ-hanok éjszakai neszek után KÚ-tatok kert sarkára figyel a FÉ-lelem hátha most ér engem majd SÉ-relem torkomban az ismerős SZÓ-rítás se ásítás se kutya VÓ-nyítás rettegés a torkomból SZER-te nő zörög a sok növény mi A-rra nő KAP-csoló után bután KÚ-tatok meglátom a fény mit is MÚ-tat ott vihogok egy jót, mert csak BA-rátom a süni vacsorál a ku-TYATÁLON

Úgy úsztak a semmiben a gondolatok, mintha édes tavacskában lennének áttetsző növények. Összeverődtek, hajladoztak, simogatták egymást ahol csak érték. Szabadulni próbáltam tőlük, de megigéztek. Hogy Szél voltam e vagy tó alatti Föld vagy maga az édes Víz, nem tudom. Őket eleinte lágy hullámok táncoltatták, s kézen fogva húztak magukba. Lett belőlünk fodros szélű örvény. Számba tódultak. Forró gejzírként végeztek volna azzal, aki bátran elé áll, de én magamba temettem mindent - a bátrak hiányában. Lehet, hogy én voltam a Tűz. Kezemet zsibbasztották, írni nem tudtam. Aztán egy napon ez a forróság légzésemben talált szabad utat. Hagytam. Ha ellenkezek belehalok. Azóta nagyon halkan lélegzem. Úgy, hogy senki se hallja. A tavon mára erdő, az erdőn kettő lepke szende suttogása minden tudománya elrejtve előled. Féltve, őrizve, szeretve esdeklek: Tanulj meg olvasni a néma csendből, délutáni utolsó szemcsillogásból!

Ott ahol árva lány haj-ol a rétre, tarkójára téve két kicsi kezét lágyan omlott el a hold. - Láttam, pedig még nappal volt. - Vízkék ruhája lassan lebegett előtte, nyakára saját fénye vetett málnaszín árnyékot. Mosolya örök volt. Kétségek nélküli szemében a nap tündöklött. A szarvaslány messziről csodálta, s tündérek dúdoltak neki a fűszálak között. Egy titkos rend tagjai gyülekeztek valahol a közelben, de ők észre sem vették a gyönyörű teremtményt. Szívüket hazug kapcsolatokra, s látásukat drága autókra cserélték. Rajtuk kívül egy traktoros és két horgász tartott hazafelé a völgyben. Évek óta nem láttak máshol fényt, csak tele poharak szélén megcsillanni. A többiek aludtak. Mi is. Csak a kutyák sírtak hangosan. Féltek, hogy megérinti őket. Ő csak feküdt és hallgatta, ahogyan körbefonja halvány fényét a föld. Bogi először látott árvalányhajat a réten. Akkor kalandoztam el, mikor megsimogatta kezével a törékeny növényt. - Mintha pihe toll lenne. - mondta. Aztán felpattan...

homokágyban csikorog a tovahajló diónyi mogyorónyi kavi csolló szökken a szára a levegőbe válik az újtól a régi őre leplen ha tartod a szeretődet rekkenő hőségben szíven lőnek csúszik a nyálban a csiga sálad nem kéri senki a nyavalyádat nem kérek én se szép csodamalmot őröljön lelkemből kavicshalmot köptető villanó csokoládé kis szívem nem lehet soha másé őszül a haj...nali csoki masni menjünk ki este szú...nyogot csapni.

Vizes selyemruhaként tapad hozzám a kimondani vágyás, De jobban tapasztja kezem a számra, ez a "gondolati ernyő" alatt bujdosó sáskajárás. Szakadozó vonalban, önként, kondérba menetelő közösségek, Köztetek... de nem " az ernyő" alatt élek.

Kevés voltam álmomban hozzátok. Halványzöld bort kortyolva, Reméltem feloldódik a titkos, evilági átok. A pohár alján ragacsos, szőlőízű bánat, Egyedül ő szólított meg. Beszélt, Így nem emeltem fel ritkuló szempillámat. Csak lábakra és tompa hangokra emlékszem. A sok célszalagkirály között, A vörösből nekem nem töltött senki sem. Furcsa álom, mert nem is nagyon iszom Csak teát, meg két erős kávét, amivel Gyenge szívem a lomha lét ellen uszítom. Ja igen, felébredtem de persze mégsem, S jött velem ez a szőlőszín világ, Hogy tartsam magamat reggel - az uszítás ellenére - féken.

Hétvégén elhatározta a kelkáposzta, Megnézi mit rejt leveleinek bokra. Ahogy hántotta a sok, sötét réteget Látta, hogy benne mértani rend létezett. Sorakozik szépen ugyanaz belül, Minden levélben az előző mása ül. Külsejétől annyiban különbözött a kelkáposzta belső, Hogy minden következő világosabb volt, mint az első. A törékeny tisztaság titkát megtalálva, Megbékélve ugrott a káposzta a tálba.

Egy szűk utca árnyékos sarkában, a légáramlat - falba ütközvén, körönként új hordalékkal érkezett. Na ott, annál a ház saroknál sok szemetet és néhány száraz falevelet magával ragadott a képzelet. Ezen a helyen kezdődik a parányi, viharos sor, rajta pár furcsa ékezet. - Erős vagyok, legerősebb ám! - Ringott egy szakadt, kis papírfoszlány. Pár falevél remegve összefogott, Egy papírtól riadtan okoskodott. Pávaként verődtek erőkbe ők, A szöszös, koszos hetvenkedők. Olcsó, áttetsző maszkot tartván, Egy nyugati ház sarok alján, mocskán. Nézd mily ravaszak pár év alatt Fogtak por-öklükkel szép madarat. Kellett, hogy emeljék föl azokat, Kik magukban erőtlen, poros kupac. Ki hinné róluk e ház saroknál, Hogy többek egy saroknyi, kis piszoknál? A szárnyasok először elkerülték, Felszíni csapdának tekintették. Majd leszállt kis morzsáért egy-két galamb, Alakult lassan a mocskos kaland. Galambok befogva s felemelve, Tálcákon hordozták őket körbe. Hogy, hízik, hogy dagad a...

Lágy keringőm közben, ráméhes jégszörnyek a telek, Csukott szemmel, túl sokat látva, lassulok sután. Nem emlékszem, de nem várt ujjongó ember sereg, Mikor megérkeztem egy lepkeszárnyú, forró délután. Sokadik körben mélyülnek a hóban a szelíd nyomok, Kívülre lebegnek, elmémben elrakott felejthetők, Önelégült piócák, utamonálló lélektolvajok, Elmosódni látszanak, valaha körön belüli szárnytörők. Ritkán rakom friss helyre az egyszemélyes lepkebált, Mélyülő nyomomban melegség lapul, Mint részei után vágyakozó higany, Külső-belső árnyam, a szédült forgásban, összeállni tanul.

Suttog a létben egy pont: - Hazug minden napi gond. Figyelmed éberen előre mered, Míg "ponttá" szűkül időd és tered. - Hazug minden napi gond! - Suttog a létben a pont.

Viharzöld fák között, fekete napsütés, friss gesztenyefalevél lábam nyomán. Érzéki forrássá keveredik a várakozás és a betonkeményre fagyott homály. Porszínes sikátor dongásában, érző tekintetű kívülálló nyakára csúszik egy segélykiáltás. Egyetlen kerek mosollyal törli le a kétségbeesés gyanúját az egész világról. Állj! Minden rendben van. Ezt álmodtam, ma délután.

Lefolyóba akadt, méltatlanul egy távozni akaró darab. Rácsos fémre feszül, tehetetlen ül. Így határozott a megakasztó ittragasztó: - Se ide, se oda, Világok közt maradsz! Száradtan tapad, Holnap tán áthalad, valami felszabadító áradat alatt, ez a pimasz, riadt, leszakadt alak.

Rajtam átnézhetsz, bőröm alatt kék erek, Mutatják rajtam a szerteágazó teret. Alkotóm varázspor, egy másik univerzumból, jöttünk egymást emelni, egyikből, másikból. Agy közösség, test közelség, lelki ütközetek. Fogalom zavar. Eltakar a földi környezet. Agy szövetség, test közönség, lelki ismeretek. Alkotunk egy csürhe rajt, kik értékről zengenek. Hoztam onnan útravalónak egy teli táskát, Találtam benne tizenkét GPS koordinátát. Ne gondold, hogy megérthetik egymást az okosok, A tizenkét bolygóról összesöpört karmagyárosok. Agy közösség, test közelség, lelki ütközetek. Menetelünk az agyhalálba csuda jó köztetek. Hej de csudajó köztetek. Hej de csudajó közhelyek. Hej de... Hej! He?

Győztes vadállat álarca mögül Tizennyolc kéktollú madár repül. Alkarján színes harci jelek, Mellkasán imára fonott kezek. Hullámos partokon dúdolva várja Mit hoz tegnapjának tökéletes mása. A harmincöt napja partravetett, Vízre tekintve megrekedt. De mégiscsak jól van egy ügyében, A kifele néző semmittevésben. Zöld sárkány mászott ott a partra. Fejét a parti homokra hajtva, Kérte, hogy maszkját porba dobja, Hátán a Napot megsúrolja. Mert amíg ott állt bambán nézett, Egy kislányka varázsló asszonnyá érett, Egy mágikus fűzfa száradtan állt, Egy távoli csillag semmivé vált. Álarc a helyén, kezek lógva A maszk mögött ott állt e sors tudója. Merengő szemét csillogtatva, A zöld lényt unottan magára hagyta. Döntésem lehet, hogy végérvényes Szelíd, bamba merengésben élek. Meghagyom másnak a dicső harcot A Naphoz jutást, a sok sarcot. Ha valaki netán e partra téved, Ne kérjen semmit, mert én sem kérek.

"egyet a földnek, egyet az égnek" Küszöbödön reggeli feladvány hever. Kéretlen eset, mely zabolátlan erőd fejtéséig rejti. Színes világok a céllövöldében, Válságmajálison szédült, kóválygó tömeg, Rekedt gramofon dúdolja halkan: - Árucikk vagyok egy virtuális boltban. - s a lemezt megakadva hallgatja egy szép szemű öreg. ... Fagyott lángra leltem szürke lelkekben. Korábban nagy tűz volt. Ha kiolvad  kis tócsa lesz csupán. Mire kiszárad, nem lesz aki gyújtós után nézzen.

Vegytiszta külső, Vágytiszta belső. Hajnaliság. Szerelem tagadás. Félelmem és figyelem. Fegyelem. Tolakodó nyugalom. Zavarom, nem hagyom. Érzés. Üreskés ébredés. Kitalált rombolás. Képzés. ... Ismerem  az új világokat.  Figyelek, nevetek. Régi romok növik be az új elmélet-tetemet. (Amikor ott voltam nem jöttél. Lehetetlent mímelünk.)

Teret szorítok, ragaszkodok. Egyszer már sikerült. Gólt lőtt apám, itt vagyok. Tagadják? Tagadjátok. Kontroll állatokkal párbajozok. Amíg csak akarok. Éretlen személytelenség, domináns rabok. Üres testek, halott testületekbe. Előrejutás kizárólag testüregekbe. Friss üzenetcsend, szükséges zsebpénz hiány. Utánozás kutyaugatás, de szokás. Babérom a sajátom, ha száraz is és kopott, kukac rágta kényszeredetten a kellemetlen lapot. Viselem, mert enyém s nem tematikus gyűjtemény. (laza vállvonás, balra lenézés és jobbra el...)

....................................................... ...................................................... ...................................................... ...................................................... és így válik semmivé a lápra épített világ, kis morzsaként úszik valami új alap, de szilárd, s ha meg nem eszi a kényszer, élünk majd rajta vidámabb napokat.

A zöld ruhás el fog késni! - mutatott oldalra és kacagott, azon a tökéletes, belső békén, ami egy tíz éves forma fiú lomha lépteiben testesült meg, nyolc előtt két perccel, nem olyan messze az úti céltól.

Egy sóhajtásnyi vágyba kapott a szikra, mikor "nagyláng" lett én már tudtam, hogy mindent felemészt.  De hiába dobáltam azt "a mindent" a közös lángra, ha közben, a melegben ernyedten pihentél. Az én édes álmomat nem őrizte senki. Elfáradtam. Legyengített az emberi tél. "Meg hát" meg is untam a tüzet egyedül rakni nem érdekelt többet a fagyos ébredés. Hideg van - igen jól érzed - kívül és belül. A kályhát este robbantottam szét. Nem kellett volna egyedül hagyni, hogy kormos legyen rajtam minden, ami szép. Keress egy másik kályhát drágám, dobd rá amid csak van -s az nem kevés! Addig én elmegyek aludni, s hagyom had álmodjon az a másik rólam egy hosszú, szenvedélyes regényt.

Kificamodott a lelki mélység és lakkcsizmákban mászkál a körúton. Mivoltunkat elvesztettük egy iskolai kirándulás után. Szorongó napokon mély levegőbe burkolózva aludj el. Lassúságból szövöm kanalam merülési pozícióját az élet vizébe. Mire meríthetnék, mások behabzsolják. Lakhatatlan világban a legszebb játék hazudni egy másvilágról. Óvodai ablakon, hóesésben, kibambulva szereztem élményeim legjavát. Marionett kötelekkel, embermassza vágy-hajszolva: természetes jelenség. Pár éve az unalomélmény lett a legkeresettebb gyógyszer extrém helyzetbetegségek kezelésére. Felmásznék egy villanyoszlopra és azzal ijesztgetném a madarakat, hogy nem tudok repülni. Leteszem  a leheletem, felveszek egy másik formát, mikor minden szem csukva tartja magát ilyen és  hasonló dolgok látványától. Szivárvány lelkem tornádóba csavarodik hideg és meleg érzelmek találkozásakor. Vállamat megfeszítve nagycsavarral dobok hátra minden gondot, mikor nincs ...

Hullámos lábú bútorok tartanak műanyag dobozokat magukon.Nekem is hullámos a lábam, furcsa masszát tartok rajtuk élő és halott sejtekkel. Lakóim csöngetnek a fejemben. Ki akarnak jönni. Ettől néha hányok. Nem láthatja senki. Én sem. Álharang hazudik delet. Olyankor megpihenni nem szabad. Árnyékmozgást elősegítő gimnasztikát gyertyafényben, szeles időben érdemes gyakorolni. Hanyat-homlok zuhanok egy fa karjaiba, hogy letörvén a védelmező végtagokat velük együtt porladjak szét. Olajos dolgokat csúztatok a gyomromba, utazzanak kényelmesebben a belső tájakon. Neongyíkok háborúznak évezredek óta keményszájúakkal és a hőmérséklettel. Fog egy mandularügyet  és űrhajóra  gondol. Látszólag nincs összefüggés, de ő olyan pici, hogy az univerzum nem is látja. Kell még birsalmafa rózsaszín, tavaszi szirmokkal egész évben. Vagy nem erre való a génmanipuláció? Bábeli nyelvzavar akadt a torkomon gondolkozás közben. Ölelem magam a betűimmel nagyon.

Csapdának otthagyott kukák, Darázskatonákkal voltak tele. Csípésüket kettőig számolva, Széttárt karokkal repültem bele. Szárnyalásom, erő nélküli hangtalan siklásom, Csatamezőn csitítom, csalános sírásom. Harmatos fűre amikor érkezem, Csenddel gyógyítom két kicsi sebem. Megmentő zuhanásom emlékbe elteszem, Új tájon, új erőm -inkább- mosollyal kezelem. ( inka , inkább, leginkább)

Leheletével kényszerít valóra a legfőbb létrehívó. Bársonydoboz melléklet az enyészet. Ha kinyitod talán újra megcsap a semmidtől elszívó, Burjánzásnak indul az anyag, újabb formát ölt a végzet. Tévedtem ha kívülállónak gondoltalak, Mert örökre forrt össze itt minden erő és alak.

Kopott körömlakk mutatja az irányt, ahova épp az előbb növesztett szappanbuborékot. Annak veleje a nemlét, héja a folyton változó, s ha megszűnik érted meg, hogy sosem volt. Játékból született kis semmi mosolyogj hát!

Megtöltjük a teret, használjuk az időt, vadul véssük bele "itt jártunk" azelőtt. Kisimul az idő, kiürül a tér. Nyomok nem maradnak csak a semmi szelíd madarai lüktető szárnyukkal suhannak. Nincs szem ami lássa, gömb terünk zárt kályha, belül leszünk mind egymás kis szikrája. Az a madár többé nem repül nekünk sem, senki másnak csak az utolsó, nagy, virtuális robbanásnak.

Memphisz elárasztott romjai morajlanak. egy félbehagyott tekintetű kődarab kék bogárra kacsint. túlvilági játékmesterek keverik a lapot. míg az itt ragadt istenségek árulkodnak. alig hallható zenéik beteljesült végről mesélnek: a mindent elsöprő örökkévalóság füllesztő, dohos mosolyáról.

Megszólalt a mindent elsöprő hosszan tartó, transzos dallam. Hajamat magam mögött repülni szálanként, szabadon hagytam. Száz dervissel egymagam suhanva, felfalt a hatalmas búgó csiga. Belsejében, kis kamrámban többet láttam, mint azok "hárman". Zakatoló, színes massza összeolvadt önmagává, láthattam a nagyvilágot zsugorodni egy bazári centrifuga alkotássá.

Bomlott szerkezetű metamorfózis, megfordult a szélirány. Szupercellába bújt egyszer a szakrálisan szürke lány. Felkelt veled, szemét csukta, nem zavarta fényeid Fáját gacsok megmardosták, hát megfente a késeit. Újrarendez, szépet tervez, bár a szőlő nem ereszt. Kis bicskával vágdossa le a nedvet vesztett keretet. Hiányukból mágikus, bordó bájitalt csavar, Csak azt hagyja meg belőle amit az ősanya akar. Piperkőc, kis csipeszekkel, évezrede válogat. Tudatos préslények alatt, titkos könnycsepp tóvá, tengerré dagad. - Nem baj. - vállat húz a kislány - a holnap újat tartogat. Szerkezete átszilárdul, csillog barna fényszeme, Tartogat még meglepetést,vajas kalácsos reggele. Eltölthetünk újra együtt néhány, szép évezredet. Esélyesnek látom egyszer nem leszek félszerkezet.

Lopott szavak árnyékában hűsölnek a kamaszok. Kiállnak a tűző napra, okolják a tegnapot. Semmivé tett letűnt kor, koronázott bolond. Atlantisszal odaveszett gyémántserlegtorony. Hova fussak, hogy ne lássam süllyedésünk végtelen? Kapaszkodunk páran egy kis leheletnyi levelen. Nem hagyom, hogy széttépjenek kiéhezett farkasok. Hitevesztett mocskos népség veletek elpusztulok. Önként merülök a mélybe békés, habos befogad. Látom lentről ordasnyakban ordasfogsor szétrohad.