Ugrás a fő tartalomra

Horgászok

Nem gondolkoztak sokat. Úgy általában sem, de ma végképp nem. Elindultak a szokott helyre, hogy gyilkos ösztöneik kiélése helyett, - annak mímelése közben inkább - iszogassanak.

A víz fekete volt, s az áldozatok ma messze elkerülték őket. Kit érdekel? Ma már ez nem létkérdés.
A nádas meg-meg mozdult, de őket ez egyáltalán nem nyugtalanította. Pedig volt abban a hangban valami földöntúli.
Egyszer egyikük, aztán másikuk húzta meg az üveget és nagyot kortyolt.
Csak a nád suhogott egyre közelebb, csak a kortyok szaporították egymást. A botok mozdulatlanul hevertek mellettük. Egy árva szó nem hagyta el a szájukat. Az egyetlen hang - a nádsuhogás szelíd társa - a kortyolás utáni kilégzés volt.
Szavakra nem fecsérelték a drága időt. Beszélgetni? Minek? Harminc év alatt mindent elmondtak már egymásnak, amit csak lehet. Vagy mégsem?
A Holdat eltakarta a Föld, a csillagokat bámulták hát. Nem volt más szemnek való.
Még egy korty és még negyed óra csillagfénybambulás után végre az egyikük határozottan megszólalt:
- EEEh hát minden el alalkú!

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Eső

- Évike legyél szíves és mondjad meg a Ferinek, hogy ne menjen rá a fűre legközelebb! - Csókolom nem tetszett látni, hogy szembe jött a Laci? Máshogy nem férünk el. - kiabált a csirkéktől Feri. Zsuzsi néni pontosan tudta, hogy Feri is hallani fogja, de vele nem beszélt, mert utálta ezért kiabált a feleségével rendszeresen, ha Ferivel volt problémája. Utált mindenkit, mint ahogy szinte mindenki utált már mindenkit. Zsuzsi néni például azért utálta Ferit, mert nem hagyta, hogy leuralja az utcát.  - Azt akkor csodálkozik ha kirakom majd a sziklakertből a köveket az út szélére! - mormogta magában Zsuzsi néni és bement. Azonnal telefonált is szerencsétlen öccsének Tabajcsra, hogy jöjjön át kirakni a köveket, mert ő már nem bírja elviselni, hogy az előkertjét tönkreteszi az a mocskos szomszéd.  Szóval Zsuzsi néni mocskos szomszédnak hívta Ferit. Zsuzsi nénit a legtöbben mocskos komcsinak hívták. Feri nem így hívta, mert ő nem politizált. Az ő szemében Zsuzsi néni simán csak egy mocs...
Megjegyzés küldése
További információk

Friedrich Sebastian Vallone

Ostoba sorsom megtalálásának története, fejcsóválással kísért lépteim árnyékába bújva élt. A sorok idősebbek, mint én magam. Eredetük a ködös homályba vész. Remélhetem csak, hogy lesz oly derék kutató, ki bátorságban messze előttem jár, s egykoron majd fény derít e zavaros rejtélyre.
Megjegyzés küldése
További információk

A szennyeskosár

Azon az estén négy centiméter, csillogó hó borult a tájra. Ez a négy centiméter volt idén az első megkésett havacska, ami koránt sem volt elegendő egy egységes hótakarónak. Itt ott kilógott belőle a helyi mindenség. A csillogás a fagypont alá süllyedt hőmérséklet elegáns mutatója volt.  Bon az előző ténytől boldogan, egy kicsit későbbi erdei sétát tervezgetve lépett a frissen épült ház hálószobájába, hogy összeszedje a szennyest és bedobja a mosógépbe az első mosást. Megy az a gép magától is míg ő határozottabban életre kel. A házban mindenfelé kinyitogatott dobozok, egy fél élet kincseit mutogatták. A hálószoba sötétlila ágytakaró volt a nappalok fölött. Pár pillanattal ezelőtt tompán hullámzott ki alóla a valóság két szűrője, hogy mielőtt bármit is leszűrnének fogat mossanak és kávézzanak egyet.  De a sors a szűrők beindulását ma egészen máshogy tervezte. Éppen ezért Bon először illúziónak vélte a látottakat. A négy méteres, impozáns magasságot tartó baloldali fal enyhé...
Megjegyzés küldése
További információk