iakrif azub aktir

Szabadságra mentek a biztonsági őrök. Helyükre egyszerű félelem ül. Nem kérek semmit, csak bambán főzök fűszeres érzelmet, ami rendszerint kihűl. Fehér arcú démonok hajtanak este, mögöttem halovány érzés áll. Nem kérek semmit, csak várom a napot mikor magától változik a belső táj. Azt hiszed pihenek és köpök a sorsra elhagyom magam, magam mögött. Kössenek masnit a csorba sorsra, nem kértem semmit ami már törött. Csak ülök és nézek, nyugatnak hajtom a vágyakat halkan a lábamon hordom, s hogy lássalak többé már meg nem oldom. nevedet a kincses fiókomba.. csitt... egy zsepibe írom.

még hajnal volt s a talpam, a padlóra halkan, fékezett tempóban, üres hanggal raktam. a hegyeken később, narancslila gőzök, fésülték a fákat fákból dombor hátat. én könnyedén vártam, a virtuális bárban, kapcsoljanak páran. s e szépséget épp csak ablakomból láttam. üzenetem érkezett, a bárban akkor csönd rekedt a tűzben égő hallgatást, cirógatást, zuhanást nem zavarta senki más.

Találtam egy helyet tegnap délután, ahol bátran sírhat egy veszett szarvaslány. Holdlényeknek megy a zaklatott panasz, titok könnyből fénylő virágot fakaszt. Varázsszavak zsonganak az álomréten megfognám a kezed ha kérnéd szépen. Éreznéd a réten együtt jártunk, szarvasokként mágus körben álltunk. Bennem él tovább minden tettünk, Míg keresel, közben bábok lettünk. Szomorú világ ahol élek, Ketté vált a titkos mágus lélek.

Papírsárkány vagyok, rángatnak a nagyok, nélkülük se repülni, se zuhanni nem tudok.

Halott pókok, szitakötők, ártatlan kis szárnyak darabokban úsznak a kertben a tegnapelőtti vágyak. Négy vagy öt apokalipszis is volt a tetőn tegnap. Özönvízzel jött a halál, vége szakadt a szárnysurrogó szerelmes kis dalnak.

Csillagporos, fénytelen Éjszakában éberen Nézegetem lelkedet Árnya folyton megremeg. Színes körhintádon ülsz, Ha újat látsz 'hátradűlsz' Karba teszed két kezed Nem érzed a végzeted. A végzet egy kis madár. Nem közelít, szemben áll. Mindig ott van, sose lesz Kísérgetni sose rest. Pazarolod a napod, Lopod s másnak sem adod. Felszíneket gyűjtögetsz, Kerülöd a mélyeket. Nem tudom, hogy mire várunk Fél lábujjon kártyán állunk. És ez még csak nem is vár Egy alaplap, égen áll. Ezer éves kegyelem. Egységes és eleven. Tenyereden tenyerem. Ragasztó a lelkemen. Mi ez, ha nem ....

Fáradt már tőlem a dolgos kis konyha, Villanyfényben úszik estéről hajnalba. Bánatos távolság álmaim sorától, Megfosztja konyhám csendes magányától. De vigasztal engem bágyadt melegsége, Tárgyi sokasága, sürgésem emléke. Feledteti éjjel reményvesztett sorsom, Lázas lázadásom, hiánytalan gondom. Lábasokban főztem "titkos, csodakönnyem", Utána leszűrtem s fűszerrel kevertem. Elfedte előled igaz érzelmemet, Kesernyésből kevert édes kérdéseket. Hogy ízlik az esti mézes gondoskodás? A reggeli bamba, kávés ábrándozás? Olaszos, fűszeres, ádáz csatározás? Keleti ízekből kevert ajánlkozás? Itt ülök halkan, konyhám vigaszában. Poharak a polcon, válaszok az ágyban. Itt nincs este, se nappal kölcsönhatás, Csapos szobában szelíd várakozás.