Ugrás a fő tartalomra

Lopod?

Csillagporos, fénytelen
Éjszakában éberen
Nézegetem lelkedet
Árnya folyton megremeg.

Színes körhintádon ülsz,
Ha újat látsz 'hátradűlsz'
Karba teszed két kezed
Nem érzed a végzeted.

A végzet egy kis madár.
Nem közelít, szemben áll.
Mindig ott van, sose lesz
Kísérgetni sose rest.

Pazarolod a napod,
Lopod s másnak sem adod.
Felszíneket gyűjtögetsz,
Kerülöd a mélyeket.

Nem tudom, hogy mire várunk
Fél lábujjon kártyán állunk.
És ez még csak nem is vár
Egy alaplap, égen áll.



Ezer éves kegyelem.
Egységes és eleven.
Tenyereden tenyerem.
Ragasztó a lelkemen.
Mi ez, ha nem ....





Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Eső

- Évike legyél szíves és mondjad meg a Ferinek, hogy ne menjen rá a fűre legközelebb! - Csókolom nem tetszett látni, hogy szembe jött a Laci? Máshogy nem férünk el. - kiabált a csirkéktől Feri. Zsuzsi néni pontosan tudta, hogy Feri is hallani fogja, de vele nem beszélt, mert utálta ezért kiabált a feleségével rendszeresen, ha Ferivel volt problémája. Utált mindenkit, mint ahogy szinte mindenki utált már mindenkit. Zsuzsi néni például azért utálta Ferit, mert nem hagyta, hogy leuralja az utcát.  - Azt akkor csodálkozik ha kirakom majd a sziklakertből a köveket az út szélére! - mormogta magában Zsuzsi néni és bement. Azonnal telefonált is szerencsétlen öccsének Tabajcsra, hogy jöjjön át kirakni a köveket, mert ő már nem bírja elviselni, hogy az előkertjét tönkreteszi az a mocskos szomszéd.  Szóval Zsuzsi néni mocskos szomszédnak hívta Ferit. Zsuzsi nénit a legtöbben mocskos komcsinak hívták. Feri nem így hívta, mert ő nem politizált. Az ő szemében Zsuzsi néni simán csak egy mocs...
Megjegyzés küldése
További információk

Beismerő vallomás

Rózsaszirom volt a lét. Bokros, szúrós nyúlvánnyal tartotta önmagát. Bódulatot árasztott sovány, vérszínű tánca lefelé a talp alatti sárba, ahol barnás enyészete tátott szájjal várta. A való azonban láthatatlanul tartott tovább. Pára volt, meg csigáknak nedű s még ennél is több maradt e szédült, kis világ. Az anyagban szavatosság lejárta után, átlényegült a tizenegyes szitán, sután. Nem láthatta, kinek ujjbegyén a tartóelem szúrt szűk figyelmet, önmaga nevetséges fájdalmára. Úgyhogy talán senki se látta.
Megjegyzés küldése
További információk

Sötét délutánceruzák

Télvégi, vitaminhiányos, sötét délutánceruzák használják papírnak fehér arcomat. Nem fiatal de még nem is öreg az a kettő kis ablak rajta. Odakint állatok eszik egymást, az egyik élőre a másik tetemekre jár. Idebent az ebből fakadó döbbenet és a szokásos várakozás. Várakozás zöldebbre, kékebbre, tücskökre és puha fűre. Mondatvég tudat. Anyu? Ugye ki fogjuk bírni mi is? Hallod? Ugye majd megbarátkozunk hamar azzal a dologgal? Lesz szép tiszta elménk? És ugye csak örömünkben sírunk azután? Csend. Ez maradt nekünk. Meg a láthatatlan símogatás, ami aztán mindig mosolyt csal az árvák könnyes arcára.
1 megjegyzés
További információk