iakrif azub aktir

....................................................... ...................................................... ...................................................... ...................................................... és így válik semmivé a lápra épített világ, kis morzsaként úszik valami új alap, de szilárd, s ha meg nem eszi a kényszer, élünk majd rajta vidámabb napokat.

Lopott szavak árnyékában hűsölnek a kamaszok. Kiállnak a tűző napra, okolják a tegnapot. Semmivé tett letűnt kor, koronázott bolond. Atlantisszal odaveszett gyémántserlegtorony. Hova fussak, hogy ne lássam süllyedésünk végtelen? Kapaszkodunk páran egy kis leheletnyi levelen. Nem hagyom, hogy széttépjenek kiéhezett farkasok. Hitevesztett mocskos népség veletek elpusztulok. Önként merülök a mélybe békés, habos befogad. Látom lentről ordasnyakban ordasfogsor szétrohad.