Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október 7, 2017

Soha

Gyönyörű volt a reggel.
Bokros, fás és sárga meg rózsaszín.
Egy tegnaputáni vágyban és hársfatealázban vártam, vártam rád.
Üzenni már nem akartam semmit.
Ismered az egyetlen szót, ami mindent, mindent, mindent felülír.
Mint ez a hajnali némaság.
A madaras mondókák nélküli, cifrátlan, igaz, egyszerű valóság.
Nejlonzacskót kerestem, hogy gyűrött érzéseim belepakoljam pár viszonzatlan, átlátszó kupacba.
Kiszórtam a gondolatmorzsákat ide, ide, ide, ide ebbe a világító dobozba.
S az üres szatyor tele lett anyagtalan tartalmam legjavával.
Fiókba tettem, hogy célba ne érjen soha, soha, soha, soha, soha.