Kevés voltam álmomban hozzátok. Halványzöld bort kortyolva, Reméltem feloldódik a titkos, evilági átok. A pohár alján ragacsos, szőlőízű bánat, Egyedül ő szólított meg. Beszélt, Így nem emeltem fel ritkuló szempillámat. Csak lábakra és tompa hangokra emlékszem. A sok célszalagkirály között, A vörösből nekem nem töltött senki sem. Furcsa álom, mert nem is nagyon iszom Csak teát, meg két erős kávét, amivel Gyenge szívem a lomha lét ellen uszítom. Ja igen, felébredtem de persze mégsem, S jött velem ez a szőlőszín világ, Hogy tartsam magamat reggel - az uszítás ellenére - féken.