Lágy keringőm közben, ráméhes jégszörnyek a telek, Csukott szemmel, túl sokat látva, lassulok sután. Nem emlékszem, de nem várt ujjongó ember sereg, Mikor megérkeztem egy lepkeszárnyú, forró délután. Sokadik körben mélyülnek a hóban a szelíd nyomok, Kívülre lebegnek, elmémben elrakott felejthetők, Önelégült piócák, utamonálló lélektolvajok, Elmosódni látszanak, valaha körön belüli szárnytörők. Ritkán rakom friss helyre az egyszemélyes lepkebált, Mélyülő nyomomban melegség lapul, Mint részei után vágyakozó higany, Külső-belső árnyam, a szédült forgásban, összeállni tanul.