Ugrás a fő tartalomra

Lakoma

száz szappanbuborék,
csíkos hátú kabát,
zöld háromszögekbe bújt
ízeltlábú család.

kis növény oltalmaz,
vigyázza a képet,
madárcsőr temeti
reggelre e fészket.

épített függönyben
gyilkos szemek várnak,
ha a függöny rezdül
a lakója támad.

a gyilkos most menekül
nem gondolta s mégis
testnedvét kiszívja
kaszás testvér délig.

nyálában kocog
a háza nélkül maradt,
mellette a füvön
házas társa halad.

lassan kúsznak végig
holtak csendes nyarán
sírok között nyelnek,
holtból növő csalánt.

vadkacsa pihen meg
egy keresztfa mellett,
házzal vagy ház nélkül?
csalánostul. mindegy.

egymásban tekereg
halott és az élő,
legfelül egy virág
arra bodros felhő.

csúf halált egyrészről,
máskor rendszert látok,
lakoma van nálunk,
s épp középre hányok.










Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kasza nélkül

Egyszer talán majd megváltozik minden.
Felülírsz majd százféle szörnyűséget, mit rólad hittem.
Nem leszel többé olyan szilárd, rideg és érdes kőzet,
Leszel a rólad kialakított képen szelíd, puha tőzeg.
Azon pihenek majd fáradt fejemet rád hajtva,
S indulok egy új útra helyemet átadva.

Egyszer talán majd megváltozik köztünk minden.
Addig megváltoztatom magam, attól a ponttól innen.
Talán, majd ha máshogy nézek rád attól szebbé változol,
Patakot, réteket és pár szarvast is áthozol.
Hogy érezzem magam jól a part túlsó oldalán
Itt utolsó s valahol máshol első napom, narancsban úszó hajnalán.



Pedig szerettem a havat

Amikor lencsevégítéletet hírdetett az az önmagába vissza visszaforduló, szorongással teli kacskaringós gondolat, én bambán támasztottam éppen egy bordó bájitalpultot. Egy árva kis málnalevélen állt ez az egész jelenet, egy cickafarkos kerekerdőszélen, tudatom és tudattalanom szarvasokkal tűzdelt homályzónahatárán. Gondolkoztam, most akkor hagyom, hogy rámtörjön az ismerős éjfélelem vagy leülök csipegetni számlálatlan jó emlékeimből, ebbe a furcsa fából és petpalackból készűlt madáretetőszékbe. Lábamnál macskák akartak mindig valamit, amit nem lehet és én tudtam, hogy makacs és macska szavunk miért hangzik úgy, mintha egyik lenne a másik csiszolatlan gyémántfoglalata. De tudtam azt is, hogy kutya évünk lesz és ezt szakrális geometriában ívelte át az a seregnyi emberrel teli tavaszváróterem. Pedig szerettem a havat össze is hordtam hetet.  Varázserőgépbe helyeztem szavakat és nekik tulajdonítottam az olvadásgenerátor létezését.  Százszorszépségkirálynő mégis megfagyott a szemem láttára…

kör forog

bontott lila hajkoszorú az utolsó fény,
sztatikus vagy felfelé száll a fényhajszál. demerungba félig mártott édes világszelet ül
a hegyek és a villanyoszlopok szentté avatásán.
-Tehettek bármit, szent az egész! - mondja s
belehajlik a térd, minek szeme van rá.