Ugrás a fő tartalomra

Mi is

Ott ahol árva lány haj-ol a rétre,
tarkójára téve két kicsi kezét
lágyan omlott el a hold.
-Láttam, pedig még nappal volt.-
Vízkék ruhája lassan lebegett előtte,
nyakára saját fénye vetett málnaszín árnyékot.
Mosolya örök volt.
Kétségek nélküli szemében a nap tündöklött.
A szarvaslány messziről csodálta, s tündérek dúdoltak neki a fűszálak között.
Egy titkos rend tagjai gyülekeztek valahol a közelben, de ők észre sem vették a gyönyörű teremtményt.
Szívüket hazug kapcsolatokra, s látásukat drága autókra cserélték.
Rajtuk kívül egy traktoros és két horgász tartott hazafelé a völgyben. Évek óta nem láttak máshol fényt, csak tele poharak szélén megcsillanni.
A többiek aludtak. Mi is. Csak a kutyák sírtak hangosan. Féltek, hogy megérinti őket.
Ő csak feküdt és hallgatta, ahogyan körbefonja halvány fényét a föld.

Bogi először látott árvalányhajat a réten. Akkor kalandoztam el, mikor megsimogatta kezével a törékeny növényt.
- Mintha pihe toll lenne. - mondta.
Aztán felpattantunk a biciklire és egészen addig énekeltünk, míg be nem értünk a házak közé. 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kasza nélkül

Egyszer talán majd megváltozik minden.
Felülírsz majd százféle szörnyűséget, mit rólad hittem.
Nem leszel többé olyan szilárd, rideg és érdes kőzet,
Leszel a rólad kialakított képen szelíd, puha tőzeg.
Azon pihenek majd fáradt fejemet rád hajtva,
S indulok egy új útra helyemet átadva.

Egyszer talán majd megváltozik köztünk minden.
Addig megváltoztatom magam, attól a ponttól innen.
Talán, majd ha máshogy nézek rád attól szebbé változol,
Patakot, réteket és pár szarvast is áthozol.
Hogy érezzem magam jól a part túlsó oldalán
Itt utolsó s valahol máshol első napom, narancsban úszó hajnalán.



Pedig szerettem a havat

Amikor lencsevégítéletet hírdetett az az önmagába vissza visszaforduló, szorongással teli kacskaringós gondolat, én bambán támasztottam éppen egy bordó bájitalpultot. Egy árva kis málnalevélen állt ez az egész jelenet, egy cickafarkos kerekerdőszélen, tudatom és tudattalanom szarvasokkal tűzdelt homályzónahatárán. Gondolkoztam, most akkor hagyom, hogy rámtörjön az ismerős éjfélelem vagy leülök csipegetni számlálatlan jó emlékeimből, ebbe a furcsa fából és petpalackból készűlt madáretetőszékbe. Lábamnál macskák akartak mindig valamit, amit nem lehet és én tudtam, hogy makacs és macska szavunk miért hangzik úgy, mintha egyik lenne a másik csiszolatlan gyémántfoglalata. De tudtam azt is, hogy kutya évünk lesz és ezt szakrális geometriában ívelte át az a seregnyi emberrel teli tavaszváróterem. Pedig szerettem a havat össze is hordtam hetet.  Varázserőgépbe helyeztem szavakat és nekik tulajdonítottam az olvadásgenerátor létezését.  Százszorszépségkirálynő mégis megfagyott a szemem láttára…

Történelem

Egyszer - úgy tíz évvel ezelőtt - araszoltam a dugóban a Moszkva (!) tér felől a Margit-híd irányába. Unottan bambultam magam elé. Két autóval előttem, a másik sávban, a piros lámpánál megállt egy lovaskocsi. Sajnáltam a két természeti lényt, aki ott topogott a zajos fémek között. Ekkor egyikőjük könnyített magán. A folyamat sokáig tartott és a frissen keletkezett tavacska lassan kúszott a zebra irányába. A lámpa zöldre váltott és a lovaskocsi tovább ment.
A dugó nagy volt, így amikor ismét pirosra váltott a lámpa ott álltam pontosan a zebra előtt. Mellettem, balra megállt a villamos és rohanó gyalogosok lepték el a nedves csíkokat. Emlékszem meleg nyári nap volt. A következő pár másodpercet ezért magas hőmérsékleten rögzítve tároltam. Néztem, ahogy az emberek végigtrappolnak a kis tócsában, belélegzik természetes gőzét mit sem sejtve eredetéről. Az utolsó kis csoportban egy fiatal lány kulcs csomót ejtett az aranyló pocsolya közepébe, majd megállt, sietve felvette és zsebre dugta a f…