Úgy úsztak a semmiben a gondolatok, mintha édes tavacskában lennének áttetsző növények.
Összeverődtek, hajladoztak, simogatták egymást ahol csak érték.
Szabadulni próbáltam tőlük, de megigéztek.
Hogy Szél voltam e vagy tó alatti Föld vagy maga az édes Víz, nem tudom.
Őket eleinte lágy hullámok táncoltatták, s kézen fogva húztak magukba.
Lett belőlünk fodros szélű örvény.
Számba tódultak.
Forró gejzírként végeztek volna azzal, aki bátran elé áll, de én magamba temettem mindent - a bátrak hiányában.
Lehet, hogy én voltam a Tűz.
Kezemet zsibbasztották, írni nem tudtam.
Aztán egy napon ez a forróság légzésemben talált szabad utat.
Hagytam. Ha ellenkezek belehalok.
Azóta nagyon halkan lélegzem. Úgy, hogy senki se hallja.
A tavon mára erdő,
az erdőn kettő
lepke
szende
suttogása
minden tudománya
elrejtve előled.
Féltve,
őrizve,
szeretve
esdeklek:
Tanulj meg olvasni a néma csendből, délutáni utolsó szemcsillogásból!
Összeverődtek, hajladoztak, simogatták egymást ahol csak érték.
Szabadulni próbáltam tőlük, de megigéztek.
Hogy Szél voltam e vagy tó alatti Föld vagy maga az édes Víz, nem tudom.
Őket eleinte lágy hullámok táncoltatták, s kézen fogva húztak magukba.
Lett belőlünk fodros szélű örvény.
Számba tódultak.
Forró gejzírként végeztek volna azzal, aki bátran elé áll, de én magamba temettem mindent - a bátrak hiányában.
Lehet, hogy én voltam a Tűz.
Kezemet zsibbasztották, írni nem tudtam.
Aztán egy napon ez a forróság légzésemben talált szabad utat.
Hagytam. Ha ellenkezek belehalok.
Azóta nagyon halkan lélegzem. Úgy, hogy senki se hallja.
A tavon mára erdő,
az erdőn kettő
lepke
szende
suttogása
minden tudománya
elrejtve előled.
Féltve,
őrizve,
szeretve
esdeklek:
Tanulj meg olvasni a néma csendből, délutáni utolsó szemcsillogásból!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése