Ugrás a fő tartalomra

Karácsony előtt Magdi mellett

Elek Pista bácsi hajnali négy órakor kelt. Bőven - ő így mondta bővségesen - napfelkelte előtt, s kipakolta portékáját a szürke, külvárosi piacon. Luc méterét ezerért, ezüst méterét kétezerért és normandiait hatezerért.

A népek gyűltek de még nem igazán vásároltak. A rádió riportot is készített vele, annak okán, hátha kiderül ebből is valami, ami megtámogatja a főszerkesztő urat az igazában.
- Pista bácsi nem igazán vásárolnak a népek. Jól látom? Mit szól hozzá? - kérdezte Hulla Ferenc Árpád a rádió riportere.
- Hát én már huszonhárom éve árulom itt a fát sö jól tudja, aki így van mint én, hogy tizennegyedike után fordul a mi szerencsénk. - mondta Elek Pista bácsi.
- De nem azért van-e ez így, mert nagyon drágán adja és az embereknek meg manapság nincs pénzük? - akarta kicsikarni Pista bából az aktuálpolitikát Hulla Ferenc Árpád.
- Nem. Tavaly is ennyi vót. Tavaly is az utolsó pillanatra hagyták a vásárlást. - legyintett s folytatta - Majd fognak venni. Még az is lehet vágni kell. - egyeneskedte ki a választ Pista bá s arconfordult a fák felé, mert nem viselte a média bűzös lehelletét.
Hulla Ferenc ekkor már a jól kiválasztott vásárlóval próbálkozott, hogy majd talán ő lesz az, ki igazat ad neki abban, ami a házi feladatja volt.
- Feri kapd el a tökét az igazságnak, csússzon a politikai-sárba a karácsony, de térdig. Érted? - mondta Saurmann Dávid a "Zuhan a haza" című rovat főszerkesztője.
Hulla Ferenc Árpád igyekezett. Hulla Ferenc Árpád egyenesen vért izzadt a külvárosi piacon. Mikor már két standdal arrébb tolakodott mások arcába, Pista bá felé fordult s méregette a nyomorult médiacicát.
(A köznyelv az efféle népekre egészen más jelzőt használt, de Pista bá szerette lecicázni az erőtlen alakokat.)
 A médiacica dörgölődzött, nyávogott, dorombolt. Pista bá meg röhögött. A vásárlók gyülekeztek. Egy terepruhás, pocakos, ötvenes férfiember kinézett egy két méteres normandiait. Pista bá majdnem lemaradt a jó üzletről annyira vihogott a macskafajta erőlködésén. Aztán időben észbekapott és becsúszott az övtáskába a járandóság.
A szomszéd standon már egy hete folyamatosan szólt a rádió. Az ottani árus, a mályvaszínű síoverálos Magdi hallgatta. Meggyőződése volt, hogy ezt mindenkinek hallania kell. Folyamatosan kommentálta az eseményeket.
- Hallod Pista ezek forradalmat fognak csináni. Pirike is ott van a valamelyik székházná. Mondtam vigyen forró teát termoszba. Há most még nem vették fel, de ezt a mocsok kormányt. - hadarta Magdi.
Pista bá csak a hurkadarabot tudta nézni, ami Magdi szája szélén ragadt. Nem érdekelte mit mond, mert eleve undorodott Magditól.
Egyébként is Pista bá már nagyon sok diáktűntetést látott és elég sok Magdit. Beletörődött és jól mulatott.
Fákat árult a piacon. Valami ünnep előtt, Magdi mellett.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kasza nélkül

Egyszer talán majd megváltozik minden.
Felülírsz majd százféle szörnyűséget, mit rólad hittem.
Nem leszel többé olyan szilárd, rideg és érdes kőzet,
Leszel a rólad kialakított képen szelíd, puha tőzeg.
Azon pihenek majd fáradt fejemet rád hajtva,
S indulok egy új útra helyemet átadva.

Egyszer talán majd megváltozik köztünk minden.
Addig megváltoztatom magam, attól a ponttól innen.
Talán, majd ha máshogy nézek rád attól szebbé változol,
Patakot, réteket és pár szarvast is áthozol.
Hogy érezzem magam jól a part túlsó oldalán
Itt utolsó s valahol máshol első napom, narancsban úszó hajnalán.



Mínusz én világ

Ha nem lennék nem lenne bátorságom,
Betűkből összehordott ágas-bogasságom.
Nem sírnál - ha nem lennék - értem
S én nem bánnám - de ezt most nem értem.
A jelenhez képest lenne csak hiány.
Naptól takart részem alatt nem lenne árny,
S egy kismadár eggyel kevesebbet szólna,
Nem lépnék előre, így sima maradna egy őszi tócsa.

Persze csak ha nem mennél arra,
Valami hiány érzéstől némán hajtva.
Fejedet lógatva néznéd a tócsát ott lennt
S belelépnél, hogy azt a furcsa ürességet
- amiben épp magadat nézed -
szétkend.


Pedig szerettem a havat

Amikor lencsevégítéletet hírdetett az az önmagába vissza visszaforduló, szorongással teli kacskaringós gondolat, én bambán támasztottam éppen egy bordó bájitalpultot. Egy árva kis málnalevélen állt ez az egész jelenet, egy cickafarkos kerekerdőszélen, tudatom és tudattalanom szarvasokkal tűzdelt homályzónahatárán. Gondolkoztam, most akkor hagyom, hogy rámtörjön az ismerős éjfélelem vagy leülök csipegetni számlálatlan jó emlékeimből, ebbe a furcsa fából és petpalackból készűlt madáretetőszékbe. Lábamnál macskák akartak mindig valamit, amit nem lehet és én tudtam, hogy makacs és macska szavunk miért hangzik úgy, mintha egyik lenne a másik csiszolatlan gyémántfoglalata. De tudtam azt is, hogy kutya évünk lesz és ezt szakrális geometriában ívelte át az a seregnyi emberrel teli tavaszváróterem. Pedig szerettem a havat össze is hordtam hetet.  Varázserőgépbe helyeztem szavakat és nekik tulajdonítottam az olvadásgenerátor létezését.  Százszorszépségkirálynő mégis megfagyott a szemem láttára…