Ugrás a fő tartalomra

Módszertan

Lazgul professzor tanítványával szokásos padlórecsegtető sétájára indult. Ehhez fél évezrede ittragadt szellemét komolyan kellett edzenie. Ideje volt rá bőven. Számára ez sokkal több volt, mint szórakozás. Annyira jól csinálta ezt a tevékenységet, hogy az ittragadtak egy állófogadás keretén belül "a padlórecsegtetés nagymestere" címet ajándékozták neki.
Módszertant is kidolgozott, így a padlórecsegtető tanfolyamot annak idején fel is vették a világmindenség képzési jegyzékébe, úgyhogy Lazgul professzor tulajdonképpen egy VKJ-s padlórecsegtető tanfolyam vezetője volt. 
Ezernél is több diákja közül az egyik legtehetségesebb, Zilfterény gróf most is mellette lebegett és csodálta a mestert. A mester beszélgetésüket egy nagy sóhajjal szakította félbe, majd enyhén megemelt hangszínen így szólt:
- Tudod Zilf hogyan jöttem rá a padlórecsegtetés módszerére?
Zilfterény grófot összesen hárman hívhatták Zilfnek. Természetesen Lazgul professzor közéjük tartozott.
Zilfterény gróf egy pillanatra megállt, megállásra késztetve ezzel beszédpartnerét és tágra nyílt szemeit a padlóról Lazgul professzor áttetsző arcára emelte. Mélyen belül felsejlett benne a lehetősége annak, hogy illúziórombolás fog következni. Ez félelemmel töltötte el. Nem akarta tudni az igazságot, de ezt mégsem mondhatta egy nagymesternek így nem mondott inkább semmit.
A professzor nem értette Zilfterény gróf viselkedését mégis folytatta mondandóját. Lazgul professzor csak és kizárólag furcsa szellemekkel volt körülvéve ötszázegynéhány éve, úgyhogy nem lepődött meg saját értetlenségén.
- Hosszú ideig élt a házamban egy nő, akit Nilorének hívtak. Nem véletlenül három macskát is tartott. Akkoriban sokat ültem a lépcsőfordulóban magam elé bambulva és egy furcsa jelenségre lettem figyelmes.  Ha a macskák valamelyike a hátam mögül érkezett és úgy ment át rajtam, rendszeresen azt hittem gazdájuk, Niloré fog átgázolni azon, ami még mindig vagyok. "Hogyan lehetséges ez?" kérdeztem magamtól egy este. Attól az estétől kezdve azt figyeltem miféle titka van ennek a három apró súlyú teremtménynek, hogy súlyukat meghazudtoló módon képesek megrecsegtetni a padlót. Sokáig vizsgáltam a mozgásukat, de nem jutottam semmire. Aztán elgondolkoztam azon, hogy talán az életmódjukban rejlik a csoda. Ezért aztán a napi rutinjuk lett vizsgálódásom célja. A macskák kívülről nézve egész nap heverésztek vagy aludtak, de amikor elméjüket kezdtem kutatni egészen megdöbbentem. A heverészés közben teljesen lekötötte őket a totális lazaság ideája.  Koncentrációs gyakorlatok voltak ezek, amiket komoly fizikai mozdulatsorok elvégzése indított és zárt. Speciális nyújtótechnikájuk ezzel az egy fogalomra való koncentrációs gyakorlattal kombinálva lehetővé tette számukra, hogy az idea életre keljen. De mindez csak felkészülés volt az imaginációra. Ugyanis amit én addig alvásnak véltem annak a hetven százalékát imaginációval töltötték. A maradék harmincban valóban aludtak. Az a hetven százalék azzal telt, hogy a testsúlyuk anyagi tényének megváltoztatásával kísérleteztek. A lepkétől egészen az elefántok súlyáig terjesztették ki képzeletüket önmagukról. Ezekhez a gyakorlatokhoz előszeretettel használtak kombinált képeket. Niloré képe mindhármójuk gyakorlatainak közkedvelt szereplője volt. Ezt pontosan úgy alkalmazták, ahogyan mi itt az órákon gyakoroljuk. Létrehozták Niloré és önmaguk vegyes karakterét és képzeletükben egy ilyen fajta lényként járták a szobákat. Minden apró részletre odafigyeltek. Rájöttem, hogy ez a titok. A macskák elméjükkel szigorúan manipulálták anyagszerkezetüket. Így tudtam kidolgozni számunkra ezt a módszert.  - a mondatvégi hangsúlyt úgy vitte le Lazgul professzor, hogy semmi kétség nem fért hozzá, az elmondottak hatását várja.


Zilfterény gróf egyáltalán nem volt csalódott. Egy titok részesévé vált. Megértette, hogy mestere tanításai egy az ittragadottak által nagyra becsült lény ősi módszereinek egyvelegéből származik. Megértette azt is, hogy ehhez viszont Lazgul professzor felismerésére volt szükség. Zilfterény gróf azt is tudta, hogy nagy bátorság ittragadként a macskák elméjét vizsgálni, mert minden ilyen kaland után az elmék szétválasztásával kemény harcot vív az ittragadt szelleme. Tudta, hogy a macskák fontos szerepet töltenek be a világok kapuiban és ezért tudta azt is, hogy ez nem puszta játék volt számukra. Egyvalamit azonban nem értett. Vajon miért mesélte el Lazgul professzor ennyi év után mindezt? Ezért így folytatta. 
- Tudja Mester mennyire csodálom azt a törődést, amit az anyagban élőkért meg nem értettségük ellenére tett. Sokszor szeretném nekik elmesélni az okokat. Hogy miért csináljuk esténként a padlórecsegést. - (Tudniillik a padlórecsegést azért oktatta annyi ittragadtnak Lazgul professzor, mert rájött, hogy az anyagban lévőket esténként ez hátborzongató félelemmel tölti el. Egy olyan fajta félelemmel, aminek következtében elméjükben különleges kapu nyílik. Ezen a kapunk keresztül megérezhetik egyesek akár meg is pillanthatják a velük azonos helyen élő ittragadtakat. Azok, akik képesek ebben a pillanatban félelmükön felülemelkedni nyitottakká válnak a velük való kommunikációra. Ez a fajta kommunikáció pedig rengeteg ittragadtat tett már szabaddá miközben az anyagban lévőket magasabb minőségekbe emelte.)
- Egy valamit nem értek - folytatta Zilfterény gróf - miért árulta el nekem a titkot? - kérdezte.
- Tudod Zilf tegnap este a házamban sétáltam és megreccsent a padló. A házam mostani lakója szokásához híven az éjszaka sűrűjében is a szobájában ücsörgött. Ahogy közeledtem hozzá ő a recsegés irányába pillantott és megnyíltak köztünk a csatornák. Beszélgetésbe elegyedtünk. Megkérdezte tőlem miért vagyok még mindig itt?  Nagyon figyelmesen végighallgatott több, mint ötszáz évet. Elmondtam neki azt is, hogy nem tudom ittragadásom okát. Nem voltak félbehagyott ügyeim, meg nem oldott rejtélyeket sem hagytam magam után, mint az ittragadt szellemek többsége. Akkor ő megkérdezte tőlem, hogy mi van akkor, ha nekem nem az anyagi világban van valamiféle befejezetlen ügyem, hanem a mi kis köztes világunkban? És akkor rájöttem, hogy mi az ok.
Tudod Zilf pont azért voltam még mindig itt, hogy elmeséljem neked a módszer forrását. - folytatta elérzékenyült hangon - Tegnap este óta tisztán látom a fényt. Ez az utolsó közös sétánk itt és ebben a formában. Ezennel átruházom rád a "padlórecsegtetés nagymestere" címet - mondta ünnepélyesen - és tudd meg, azért volt fontos elmondanom mindezt, - folytatta - mert szükséged lesz rá a további feladatod ellátása érdekében. Elárulom neked, hogy a macskák sokkal többet tudnak a világok közötti kapcsolatokról, mint hinnéd. Úgyhogy a módszer koránt sem teljes. Rajtad áll, hogy mit teszel hozzá. - mondta Lazgul professzor és egy halványlila, áfonyaillatú fénycsóva keringőjébe csavarodva eltekergett a csillagos ég irányába.




Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kasza nélkül

Egyszer talán majd megváltozik minden.
Felülírsz majd százféle szörnyűséget, mit rólad hittem.
Nem leszel többé olyan szilárd, rideg és érdes kőzet,
Leszel a rólad kialakított képen szelíd, puha tőzeg.
Azon pihenek majd fáradt fejemet rád hajtva,
S indulok egy új útra helyemet átadva.

Egyszer talán majd megváltozik köztünk minden.
Addig megváltoztatom magam, attól a ponttól innen.
Talán, majd ha máshogy nézek rád attól szebbé változol,
Patakot, réteket és pár szarvast is áthozol.
Hogy érezzem magam jól a part túlsó oldalán
Itt utolsó s valahol máshol első napom, narancsban úszó hajnalán.



Pedig szerettem a havat

Amikor lencsevégítéletet hírdetett az az önmagába vissza visszaforduló, szorongással teli kacskaringós gondolat, én bambán támasztottam éppen egy bordó bájitalpultot. Egy árva kis málnalevélen állt ez az egész jelenet, egy cickafarkos kerekerdőszélen, tudatom és tudattalanom szarvasokkal tűzdelt homályzónahatárán. Gondolkoztam, most akkor hagyom, hogy rámtörjön az ismerős éjfélelem vagy leülök csipegetni számlálatlan jó emlékeimből, ebbe a furcsa fából és petpalackból készűlt madáretetőszékbe. Lábamnál macskák akartak mindig valamit, amit nem lehet és én tudtam, hogy makacs és macska szavunk miért hangzik úgy, mintha egyik lenne a másik csiszolatlan gyémántfoglalata. De tudtam azt is, hogy kutya évünk lesz és ezt szakrális geometriában ívelte át az a seregnyi emberrel teli tavaszváróterem. Pedig szerettem a havat össze is hordtam hetet.  Varázserőgépbe helyeztem szavakat és nekik tulajdonítottam az olvadásgenerátor létezését.  Százszorszépségkirálynő mégis megfagyott a szemem láttára…

kör forog

bontott lila hajkoszorú az utolsó fény,
sztatikus vagy felfelé száll a fényhajszál. demerungba félig mártott édes világszelet ül
a hegyek és a villanyoszlopok szentté avatásán.
-Tehettek bármit, szent az egész! - mondja s
belehajlik a térd, minek szeme van rá.