Ugrás a fő tartalomra

A szurok

Valami olyan évszámot írunk, ami ezerkilencszáznyolcvannal kezdődik s pár elszánt gyerek a hőmérő higanyszálára tapad.
- Talán ma. - gondolják.
Judit és Piroska egyszerre kéredzkedik ki s így abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy együtt kereshetik a megfelelő szerszámot.

- Valami hegyes végű kellene. - mondja Piroska - Az nem jó. - és eldobatja Judittal a tompát.
Az ablakból nézem a foltot. Még korán van.
Hamarosan megjelenik egy közeli erkélyen Pali bácsi és a fejét csóválja. Okot még senki nem adott a kiabálásra így visszamegy oda, ahonnan jött. Arról a helyről nekünk gyerekeknek nem sok fogalmunk van, mert még sosem járt ott közülünk senki. Legendák terjengenek róla, hogy Pali bácsi kutyájának külön szobája van, de bármennyire izgalmasan hangzik nem vagyunk rá kíváncsiak.
Lassan előkeveredik Peti és Tomaj. Komoly bicikliszerelésbe kezdenek. Eszter Melindával és Katával a medence felfújásáért könyörög. Mindenki a megszokott csoportokba verődve a vakációs rutin szerint nyafog, küzd vagy bóklászik.
A hőmérő higanyszála percről percre felfele kúszik s ahogy eléri a huszonhárom fokot végre én is lemehetek. Csatlakozom Juditékhoz és azonnal megtalálom a megfelelő szerszámot. De még várnunk kell. Császkálunk fel alá és szanaszét. Ebéd, medence, sikoltozás, bringázás, tengó és tollas. Aztán elérkezettnek látjuk az időt. A férfiak fröccsöznek. Talán Pali bácsinak sincs most ideje velünk törődni.
A szurokfolt évek óta egy útkereszteződés közepén található. Igazából nem egy, hanem kettő folt van. Egy nagy és egy kicsi. De mi csak úgy hívjuk "a szurok". Jó szaga van. Ez csakis azt jelentheti, hogy a szurok megolvadt. Valami furcsa erő összeterel minket és lázas bányászásba kezdünk. Mintha tudnánk, hogy hamarosan vége szakad a mókának. Tudjuk.
Ez az utca legizgalmasabb része. Nyáron ugye ott van a szurok és télen a csuszkapálya, aminek hosszáért esésekkel fizetünk. De miért pont Pali bácsit  kellett oda költöztetnie a sorsnak?
Nyúlik a szurok, úsznak a botok és mi boldogok vagyunk.
- Büdös kölykök nem takarodtok haza? - üvölti a két fröccstől vörös képű gyerekjátékok őre.
- Dehogynem Pali bácsi. Bocsánat Pali bácsi! Teccik látni? Máris beilleszkedtünk a Pali bácsik tisztességes világába, csak még előtte büdös, rohadt kis kölykök voltunk. Ma már tudjuk, hogy a szurok nem játék. A szurok az szurok és annak ott a helye, ahova letették és különben sem lehet kimosni a ruhánkból. Meg aztán ha belepiszkálunk és hirtelen megváltoznak a körülmények akkor ki tudja milyen formát vesz fel az a csöppnyi világ. Még elesik benne valaki.
Úgyhogy az ilyesmit ma már kikerüljük. Úgy teszünk, mintha nem is létezne. Nem jövünk össze és nem ásunk a megolvadt felszín mélyére.
Igaza volt Pali bácsi, veszélyes a dolgokat megpiszkálni.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Banánhéj keringő

 Aztán hírtelen meleg lett. Nem várt dolgok keveredtek várt dolgokon felüliekkel. Szerettem volna tudni meddig tart az élet és mi van azután. Találkozunk e még és ha igen megismerjük e még egymást. Más nem nagyon érdekelt. Közben virtuálisan fertőzték és gyűlölték egymást sokan. Banánhéjakon táncoltak. Szomorúsággal töltött el az anyagba indokolatlanul mélyre való süllyedésünk. Pedig talán minden pillanat áldott, minden találkozás egy lehetőség a szeretetre. Mi más dolgunk lehet? Az élet dícséretét lágyan énekelték a kis hajtások a földön és a fákon miközben ők is haldokoltak. Mi is közeledtünk ahhoz a ponthoz de lassan áthidalhatatlan távolság ült a kis hajtások éneke és az emberi létezés közé. Pedig csak szeretni kellene. Tisztán, szépen, lágyan, szelíden. Elvárások nélkül szemlélni a létezés bőségét.

Rózsahegy

Száraz lett és szikkadt a talaj. Várj! Nem is mondok igazat. Csúszós sár van odakint. Pedig hónak kéne lennie.  Emlékszel amikor egyszer kioldott az egyik sílécem és egy egész hegyen át csúsztatok utána és visszahoztátok? Álmodok azzal a hellyel. Le tudnám rajzolni az egészet. Nem tudom mitől voltam olyan boldog akkor. Tisztán emlékszem az érzésre.  Évekkel később voltam még ott sokszor, de te arról már nem tudhatsz semmit. Akkor már söröztünk vagy boroztunk - na erre már nem emlékszem tisztán  - és mámorosan száguldottunk le patakokon és erdőkön át egészen a városig.   De én nem azért álmodom azzal a hellyel, pedig Isten bizony azokban az időkben sokkal jobban éreztem magam. Az a gyerekkori pillanat ragadt meg bennem és azt nem tudta felülírni semmi. Pedig nagyon igyekeztem. Akkor vittetek fel először a nagy pályára. Leültem a hóba és néztelek titeket. Egy hókirálynő voltam, de nem tudtam mit kezdeni az érzelmeimmel. Aztán bele is gabalyodtam teljesen. Azóta megtanultam, kezelni őket

Chaplin

2008 vége felé a válságra hivatkozva létszámcsökkentést tartottak a textilgyárban. Ez a létszámcsökkentés olyan jól sikerült, hogy egy év múlva az egész textilipari gyárkerület megszűnt, a hozzá tartozó buszmegállóval együtt. Gréta is ekkor veszítette el állását, pedig azt gondolta ebben a gyárban fog megöregedni és Terivel meg Zsuzsival töltik a nyarakat a zalakarosi üdülőben. Ők hárman annyi mindent átéltek már együtt és ráadásul mindhárman szerették a Balaton szeletet és a meggyes joghurtot.  Gréta a létszámcsökkentés napján piros pufidzsekit, világos farmernadrágot viselt és elsírta magát a buszon. Munkát keresett, de szülővárosában, Hódmezővásárhelyen nem talált, ezért úgy döntött felköltözik Budapestre. El is helyezkedett egy hajlítható csöveket forgalmazó cégnél. Ugyan ő csak papírmunkát végzett, mégis minden áldott nap köpenybe kellett mennie. A munkája abból állt, hogy a munkatársa által leltározott termékeket leltárba foglalta, ezután pedig egy másik munkatársával visszae