Ugrás a fő tartalomra

Zsorzs


- Áh - legyintett keserűen 'em' - hazugság ez is! - mondta félhangosan és megint a piros X-et választotta.

- Mémeket gyártanak. Mossák egymás agyát. Önprovokátorok, nézetdiktátorok! Az ilyen osztana meg inkább egy napi cukit. A műköröm után kettővel azonosul világpolitika témában. Odaírja, hogy mennyire érti, meg átérzi meg tudja. Mindezt egy - természetesen - budapesti fotelből. Mert onnan mindent olyan tisztán lehet látni. Én nem látom át mi folyik itt. Isten őriz, hogy ilyet állítsak. Azzal nagyon lebecsülném az ellenségeimet. Nem konkrétan az én ellenségeim. Tudod hogy értem.

De annyit átlátok legalább, hogy nem látom át. Érzem, hogy össze akarnak zavarni, ezért mondom mindig, hogy minimum két nézőpontból. De ragaszkodnak a jól bevált valamelyikhez. Napi szinten osztják ugyanannak a portálnak a cikkeit. Aztán lehet hallani tőlük ugyanazokat a szavakat. Edgy rövid beszélgetésből kiderül melyik hírportált olvassa. Ez aztán ultratudatos. Őket nem lehet átverni. Ha-ha. A mémet már megint egy amerikai gyártotta, ahogy a történetet is. De ez nem gyanús, mert az Egyesült Államok cuki Mickey egér, meg rózsaszínű felhő, meg barátságos fiatalok lakóhelye, semmi egyéb. Ja. - mondta 'em', beleszürcsölt a kávéjába és lecsapta a gép fedelét. 
- Ne reggel, könyörgöm! - könyörgött 'zé'.  
Aztán 'em' elterelte a gondolatait és más témát választott. Zének igaza volt ehhez még korán van.
- El tudod képzelni milyen az időn kívüliség? - kezdte 'em' ezzel a tőle teljesen szokványos formával.
- Milyen? - kérdezett vissza 'zé'.
- Álmomban láttam. Igen vizuális képben jelent meg. - mondta 'em' s bár tudta, hogy a másikat egyáltalán nem érdekli, mégis lelkesen folytatta.
- Valami faházban laktunk. Nem tudom milyenben, mert azt nem láttam csak tudom, hogy onnan jöttünk ki. Egy domb tetején volt. Szóval kijöttünk és akkor megláttam, hogy az égen nagyon sok hold van és nagyon sok nap. Pont olyasmi fátyolos napsütés volt, mint most és az összes holdfázis és napfázis egyszerre ott volt az égen. Tudtam, hogy ez azt jelenti az időn kívül vagyunk. Mondtam is neked, hogy: "- Látod? Tudod mit jelent ez?" De téged ez akkor sem érdekelt. Pedig izgalmas volt. Főleg látni, hogy az időn kívül nem az van, mint valamelyik filmben még gyerekkoromban, hogy mindenki szoborrá változik, mert az idő megállt. Ez hülyeség. Ha megáll, akkor éppen nincs. Nem? Ha meg nincs, akkor nem hiány keletkezik, hanem minden egyszerre történik. - mondta 'em' és itt egy apró hatásszünetet tartott. 
- Bizarr mi? Minden egyszerre van! - mondta 'em'.
- Ha most ezt elképzelem, akkor megőrülök és még a kávémat sem tudom meginni. - mondta zé.

Áh nem is igaz. Zé nem mondott semmit, csak közönyösen nézett maga elé. De valami hasonlót gondolt.

De mi lett volna, ha azt mondja:

- Furcsa, hogy ezt mondod, mert az előbb, amikor kimentem fát rakni a tűzre, pont ezt láttam az égen csak nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget!
Vagy milyen lett volna ha ez történik:
-Akkor most már be merem mutatni a láthatatlan barátomat. Zsorzs gyere be kérlek! - mondaná 'zé'.
- Igen? Tényleg bejöhetek? - válaszolná egy hang, de nem látnánk semmit, mert ugye ő egy láthatatlan barát. Együtt kávéznánk, csak a csésze mozogna és amikor Zsorzs foglalkozására terelődne a szó kiderülne, hogy ő az idő egyik ura.
Vagy milyen lett volna ha 'zé' ezt mondja?
- Elgondolkodtató.

Vagy talán még az is jobb lett volna, ha 'zé' zaklatottá válik és kicsit - egészen csipetnyit - megemelt hangon így szól: - Ha minden egyszerre volt álmodban, akkor hogy jöhettünk ki egy faházból, amibe előtte voltunk? Előtte! Érted?

De 'zé' hallgatott. Ezért 'em' keresett egy sávot az agyában, ahol nem léteznek mémek és láthatatlanul elmosolyodott Zsorzs lebegő poharán.






Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kasza nélkül

Egyszer talán majd megváltozik minden.
Felülírsz majd százféle szörnyűséget, mit rólad hittem.
Nem leszel többé olyan szilárd, rideg és érdes kőzet,
Leszel a rólad kialakított képen szelíd, puha tőzeg.
Azon pihenek majd fáradt fejemet rád hajtva,
S indulok egy új útra helyemet átadva.

Egyszer talán majd megváltozik köztünk minden.
Addig megváltoztatom magam, attól a ponttól innen.
Talán, majd ha máshogy nézek rád attól szebbé változol,
Patakot, réteket és pár szarvast is áthozol.
Hogy érezzem magam jól a part túlsó oldalán
Itt utolsó s valahol máshol első napom, narancsban úszó hajnalán.



Pedig szerettem a havat

Amikor lencsevégítéletet hírdetett az az önmagába vissza visszaforduló, szorongással teli kacskaringós gondolat, én bambán támasztottam éppen egy bordó bájitalpultot. Egy árva kis málnalevélen állt ez az egész jelenet, egy cickafarkos kerekerdőszélen, tudatom és tudattalanom szarvasokkal tűzdelt homályzónahatárán. Gondolkoztam, most akkor hagyom, hogy rámtörjön az ismerős éjfélelem vagy leülök csipegetni számlálatlan jó emlékeimből, ebbe a furcsa fából és petpalackból készűlt madáretetőszékbe. Lábamnál macskák akartak mindig valamit, amit nem lehet és én tudtam, hogy makacs és macska szavunk miért hangzik úgy, mintha egyik lenne a másik csiszolatlan gyémántfoglalata. De tudtam azt is, hogy kutya évünk lesz és ezt szakrális geometriában ívelte át az a seregnyi emberrel teli tavaszváróterem. Pedig szerettem a havat össze is hordtam hetet.  Varázserőgépbe helyeztem szavakat és nekik tulajdonítottam az olvadásgenerátor létezését.  Százszorszépségkirálynő mégis megfagyott a szemem láttára…

kör forog

bontott lila hajkoszorú az utolsó fény,
sztatikus vagy felfelé száll a fényhajszál. demerungba félig mártott édes világszelet ül
a hegyek és a villanyoszlopok szentté avatásán.
-Tehettek bármit, szent az egész! - mondja s
belehajlik a térd, minek szeme van rá.