Ugrás a fő tartalomra

Séta egy különleges napon

Egyszer volt, ahol előtte nem, egy magocska. A magocskából csírácska lett, abból pedig bokrocska. A bokrocska három virágot hozott, amiből három apró kislány ugrott elő. A harmadik akkor bukfencezett ki a szirmocskák közül, amikor mindenki mással volt elfoglalva. Az országban, ahol a bokrocska nőtt azon a napon hatalmas ünnepséget rendeztek. Ugyanis valamire nagyon szerettek volna emlékezni az ország lakói, de úgy látszott már elfelejtették, hogy pontosan mire is. Sötét idők jártak akkoriban is és úgy látszik azóta sem tudják mit szeretnének megünnepelni azon a napon, de egy valamiben biztosak, abban, hogy minden évben tűzcsóvákat küldenek az égre és abban gyönyörködnek. Furcsa szokás. Nemde? Ha becsukod a szemed, akkor pontosan olyan, mintha egy háború kellős közepén ücsörögnél.
De térjünk vissza a bokrocska szirmaiból kipottyant harmadik kislányra. Szóval mindenki mással volt elfoglalva és így esett, hogy a kislány messze-messze gurult a bokrocskától. Gondolta felfedezi a világot.
- Na jó. - gondolta át - megelégszik a világnak azzal az aprócska szegletével, ahol az ünnepséget tartják. Nagyon hamar megszerette ezt a szegletet és a benne élő furcsa, elvarázsolt és igen szomorkás embereket. Ahogy cseperedett kezdte észrevenni magán, hogy rá is rejtélyes szomorúság ült akárcsak a többiekre. Nem is lett volna ez olyan nagy baj (dehogynem), hacsak ez a szomorúság nem emlékeztette volna folyton régi mesékre, ahol a királyság kútját megmérgezték.
Azt hiszem ez valami központi kút, amiből nem kellene innia senkinek. De vannak erdei források, amiknek tiszta a vize. Úgyhogy tényleg nem kell. Lehet, hogy fáradtságos megtalálni és bizalom is kell hozzá, hogy beleigyunk egy hegy mélyéből feltörő vízbe, de azt hiszem megéri.
Ennyi jutott eszembe a születésnapomon.

Első séta 37 évesen:
kapu

art nouveau

a háromágú tölgyfa

és a háromágú tölgyfa tündére muhaha

szellemhinta. vagy szellőhinta? nem láttam biztosan.

erre nincsenek szavaim


erre van: totemoszlop

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Banánhéj keringő

 Aztán hírtelen meleg lett. Nem várt dolgok keveredtek várt dolgokon felüliekkel. Szerettem volna tudni meddig tart az élet és mi van azután. Találkozunk e még és ha igen megismerjük e még egymást. Más nem nagyon érdekelt. Közben virtuálisan fertőzték és gyűlölték egymást sokan. Banánhéjakon táncoltak. Szomorúsággal töltött el az anyagba indokolatlanul mélyre való süllyedésünk. Pedig talán minden pillanat áldott, minden találkozás egy lehetőség a szeretetre. Mi más dolgunk lehet? Az élet dícséretét lágyan énekelték a kis hajtások a földön és a fákon miközben ők is haldokoltak. Mi is közeledtünk ahhoz a ponthoz de lassan áthidalhatatlan távolság ült a kis hajtások éneke és az emberi létezés közé. Pedig csak szeretni kellene. Tisztán, szépen, lágyan, szelíden. Elvárások nélkül szemlélni a létezés bőségét.

Rózsahegy

Száraz lett és szikkadt a talaj. Várj! Nem is mondok igazat. Csúszós sár van odakint. Pedig hónak kéne lennie.  Emlékszel amikor egyszer kioldott az egyik sílécem és egy egész hegyen át csúsztatok utána és visszahoztátok? Álmodok azzal a hellyel. Le tudnám rajzolni az egészet. Nem tudom mitől voltam olyan boldog akkor. Tisztán emlékszem az érzésre.  Évekkel később voltam még ott sokszor, de te arról már nem tudhatsz semmit. Akkor már söröztünk vagy boroztunk - na erre már nem emlékszem tisztán  - és mámorosan száguldottunk le patakokon és erdőkön át egészen a városig.   De én nem azért álmodom azzal a hellyel, pedig Isten bizony azokban az időkben sokkal jobban éreztem magam. Az a gyerekkori pillanat ragadt meg bennem és azt nem tudta felülírni semmi. Pedig nagyon igyekeztem. Akkor vittetek fel először a nagy pályára. Leültem a hóba és néztelek titeket. Egy hókirálynő voltam, de nem tudtam mit kezdeni az érzelmeimmel. Aztán bele is gabalyodtam teljesen. Azóta megtanultam, kezelni őket

Chaplin

2008 vége felé a válságra hivatkozva létszámcsökkentést tartottak a textilgyárban. Ez a létszámcsökkentés olyan jól sikerült, hogy egy év múlva az egész textilipari gyárkerület megszűnt, a hozzá tartozó buszmegállóval együtt. Gréta is ekkor veszítette el állását, pedig azt gondolta ebben a gyárban fog megöregedni és Terivel meg Zsuzsival töltik a nyarakat a zalakarosi üdülőben. Ők hárman annyi mindent átéltek már együtt és ráadásul mindhárman szerették a Balaton szeletet és a meggyes joghurtot.  Gréta a létszámcsökkentés napján piros pufidzsekit, világos farmernadrágot viselt és elsírta magát a buszon. Munkát keresett, de szülővárosában, Hódmezővásárhelyen nem talált, ezért úgy döntött felköltözik Budapestre. El is helyezkedett egy hajlítható csöveket forgalmazó cégnél. Ugyan ő csak papírmunkát végzett, mégis minden áldott nap köpenybe kellett mennie. A munkája abból állt, hogy a munkatársa által leltározott termékeket leltárba foglalta, ezután pedig egy másik munkatársával visszae