Ugrás a fő tartalomra

Kis esti kert

"Aznap szó sem lehetett a délutáni sétáról. Reggel még járkáltunk egy óra hosszat a kert kopár bokrai között, de délután..." négy óra tájban a hőmérő a maximumát súrolta, ezért a régi ház hűvösebb levegőjétől bágyadtan, odabent tettük elképzelt dolgainkat.

A tűz égető erői hat óra tájban kezdték a fegyverletételt.
  Hosszan tartó betegségem gyengeség pecsétje búcsúzóban volt, így elmaradt feladataim pótlására indultam. A honos növények magasra nőttek túlstrukturált terményeim között. Egy órát szántam a szabályosságra. A csoda ezután következett. Beállítottam műanyag csöves esőcsinálómat s földes kezem, lábam a kerti széken pihentettem. A esőillúziót szikrázó arannyá változtatta a lemenő nap és e szikrák közé beszorult a pillanat. De milyen pillanat!
Lelkem aprócskából hatalmasra nőtt s egyszerre volt üdítő fénye, - édes esti táplálék - és bőségben úszó növénykéje annak a kis kerti világnak.

(az első bekezdés idézet része: Charlotte Bronte: Jane Eyre c. könyvének első mondatai voltak)


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Eső

- Évike legyél szíves és mondjad meg a Ferinek, hogy ne menjen rá a fűre legközelebb! - Csókolom nem tetszett látni, hogy szembe jött a Laci? Máshogy nem férünk el. - kiabált a csirkéktől Feri. Zsuzsi néni pontosan tudta, hogy Feri is hallani fogja, de vele nem beszélt, mert utálta ezért kiabált a feleségével rendszeresen, ha Ferivel volt problémája. Utált mindenkit, mint ahogy szinte mindenki utált már mindenkit. Zsuzsi néni például azért utálta Ferit, mert nem hagyta, hogy leuralja az utcát.  - Azt akkor csodálkozik ha kirakom majd a sziklakertből a köveket az út szélére! - mormogta magában Zsuzsi néni és bement. Azonnal telefonált is szerencsétlen öccsének Tabajcsra, hogy jöjjön át kirakni a köveket, mert ő már nem bírja elviselni, hogy az előkertjét tönkreteszi az a mocskos szomszéd.  Szóval Zsuzsi néni mocskos szomszédnak hívta Ferit. Zsuzsi nénit a legtöbben mocskos komcsinak hívták. Feri nem így hívta, mert ő nem politizált. Az ő szemében Zsuzsi néni simán csak egy mocs...
Megjegyzés küldése
További információk

Beismerő vallomás

Rózsaszirom volt a lét. Bokros, szúrós nyúlvánnyal tartotta önmagát. Bódulatot árasztott sovány, vérszínű tánca lefelé a talp alatti sárba, ahol barnás enyészete tátott szájjal várta. A való azonban láthatatlanul tartott tovább. Pára volt, meg csigáknak nedű s még ennél is több maradt e szédült, kis világ. Az anyagban szavatosság lejárta után, átlényegült a tizenegyes szitán, sután. Nem láthatta, kinek ujjbegyén a tartóelem szúrt szűk figyelmet, önmaga nevetséges fájdalmára. Úgyhogy talán senki se látta.
Megjegyzés küldése
További információk

Motorkacér

...félálomban a sorok közötti részt mindig meg meg alva... ...és ott, ahol a tó, az a kis szürke semmi várt - ők látták ilyennek, akiket mindig többieknek hívunk - rádobtam a vízre fadeszkámat és hatalmas fehér, színes madarammal siklottunk át a világokon. Dimenzióugrató volt bárhova az állóvíz. Mi jártunk is ott a mindenhol, mégis csak a tavon. Ők, - akiket mindig többieknek hívunk - kívülről nézték a jelenetet, amit nem láttak. De akkor mit néztek annyira?  - Van, hogy azt nézzük mit nem látunk. - mondta madaram.  Madaram, nyitott szárnyú énmagam repítette nézőpontom felettem, hogy lenézvén onnan, örömmel töltsön el látványom. Nem beszéltünk, csak siklottunk a túlpartra. Madaram nagyobb volt, mint kis idővel ezelőtt a hátsóülésen. Tízszer akkora és ezeregyszer fényesebb. Csodamadár volt. Nem ragadozott, de senkinek nem volt prédája, mert nem látták, mégis tisztelte aki csak elgondolta.  A nádasnál már kontinensekkel arrébb reggeliztünk aranyfényt.  Jóll...
Megjegyzés küldése
További információk