Nem tetszik

Fontosak e a megnyílvánulások a virtuális világban? Ha úgy érezzük igen, akkor mégis kinek és miért? Sokszor úgy érzem nekem fontos, hogy elmondjak valamit, kiálljak valami mellett de másnak nem igazán fontos ezért legtöbbször meg is tartom magamnak. Viszont tegnap este sírós röhögőgörcsöt kaptam egy hozzászólástól és komolyan elgondolkoztam. Ezért most veszem a bátorságot és megnyílvánulok. Szeritem a virtuális közösségi platformok át fogják venni a média szerepét. Teljesen lejáratták magukat a minden oldalról fizetett propaganda hírportálok. Azon kívűl, hogy a hitelességük már rég megkérdőjeleződött - remélem, hogy mindenki szemében és minden oldalon -  teljesen beszűkült a kommunikációjuk. De már majdnem hogy mindegy is, mert az információ úgy áramlik közöttünk különböző platformokon, mint a gondolat. Olyan sebessen és színesen. Ez amúgy egy csoda, de van egy kellemetlen oldala is.
Na mondom mi volt tegnap. Nézegettem egy számomra nagyra becsült festőművész képét, egy gyűjteményes oldalon a facebook-on. Szívem szerint odaírtam volna a nagyon ígényes poszthoz valami köszönöm szerűt, hogy ilyeneket is lehet itt látni. A posztban a festőtől pár gondolatot is olvashattunk az ő alkotói folyamatairól. De még művészeti diplomával sem veszem az ilyenekhez a bátorságot, hogy odaírjak, így hát csak beszívecskéztem. 
Volt két hozzászólás gondoltam megnézem. Valami művészettörténeti adalékra számítottam vagy egy helyettem is leírt köszönömre ehelyett a következő fogadott. 
"1. ixipszilon-né Manyika: Nem tetszik
  2. zé-né Terike: Nekemse"
Pontosan idéztem. Tehát egybe írva.
Ahogy ilyenkor lenni szokott megnéztem a profiljukat. "Nem tetszik" Manyika egy vidéki nénike, aki a töltöttkáposzta főzés mellett fest is. Pipacsokat, naplementét, napraforgót. Ezzel az ég világon semmi baj nem lenne. Sőt én azt gondolom, hogy ez nagyon jó.  De a hozzászólása annyira volt releváns, mintha én bemennék a CERN-be és azt mondanám, hogy "Az a kütyü ott nem tetszik!" 
Oké az tény, hogy én miniben és amatőr módon sem foglalkozom részecskefizikával, de szerettem volna érzékeltetni, hogy mennyi köze van "Manyikának" a festészethez. Pontosan annyi, mint nekem a részecskegyorsítókhoz. Olvastam róluk, tudom, hogy léteznek. Ennyi. 
A festészet nem arról szól, hogy három dimenziós jelenségeket áttolunk két dimenzióba. De ő erről nem sokat tud, mert nem érti, mert a nemtetszik-e mögött csak egy ego toporog, ami azt kiabálja hogy ő jobbat tud. Nem tud jobbat. De még ezt sem tudja. Meg sem magyarázható neki. De oké. Ez sem gond. De mi történt a világgal, hogy ő azt gondolja megnyílvánul és az nem ciki míg én, aki gyakorlatilag mással sem foglalkzom, mint művészettel nem merek még egy köszönömöt sem odaírni egy ilyen poszt alá. 
Körülbelül egy órán keresztül mondogattam magamban Manyika "nem teszik"-ét felváltva egészen cifra káronkodásokkal. 
...éééés még """"csak""" a művészetről gondolkodtam. A csak nagyon nagy idézőjelben van, de ebbe most nem megyek bele. 
Szóval elgondolkoztam:
Miért érzi mindenki azt, hogy mindenhez ért és miért érzi azt, hogy megnyívánulása nem ciki rá nézve? Annyi nyomorult egészségügyi, politikai, világnézeti hozzászólást és posztot olvastam az elmúlt pár évben ami kellemetlen volt az írójára nézve, mint égen a csillag. Ha valaki sose volt jó töriből /egyetemen/ az miért gondolja azt, hogy nem követhet el hibát egy posztjánál vagy hozzászólásánál, ami világpolitikai kérdéseket pedzeget? Miért nem érzi? Áramlik közöttünk az információ, mint a gondolat. Olyan sebessen és olyan színesen. De nekem ennek egy része, hogy Manyikát idézzem: Nem tetszik!