A kulcsnak félig Ízisz félig Shiva formájú nyele volt és birtokosa beléphetett vele bárhova. Valahogy a kezembe került és ki kellett próbálnom, úgyhogy elindultam az első biztonsági őrökkel védett intézmény kapuja felé. Nem igazán tudtam mit őriznek annyira, de ez csak próba volt, így nem is érdekelt. Beléptem a forgó üvehajtón és a jobb oldali fehér inges őr elindult felém, miközben a pisztolytokjához nyúlt. Gondoltam azzal a lendülettel ahogy beléptem, majd továbbforgatom az ajtót és távozok is, de az őr átlépett rajtam és a mögöttem lévő alakra szegezte pisztolyát. Az bambán nézett, kezében egy pohár kávét és egy dossziét szorongatva remegő hangon azt motyogta: - Lajos de hát van belépőkártyám és a tizediken dolgozok már két és fél éve. Engem észre sem vettek. Akkor realizálódott bennem először, hogy kezemben a kulccsal láthatatlan vagyok ugyan, de valahogy mégis érzékelik a behatolás tényét.
A kulcs egy ásatás során került volna elő, de valakinek a nagyapja zsebre dugta. Úgy mesélik a kulcs ókori nyelven suttogta, hogy ezt tegyék vele. Ez nem kérés volt részéről hanem hátborzongató utasítás. Ennek az esetnek már közel százhúsz éve. Nekem még nem mondott semmit a különös tárgy de nem vagyok biztos benne, hogy mindezt honnan tudom és hogy hogyan került hozzám. Van egy emlékképem egy borozásról ahol fogadáson nyertem. De nem szoktam fogadni. Egy októberi napon felkeltem és ott volt az íróasztalom szélén. Zűrös estém volt hasogatott a fejem. Mindennek ellenére az egész történetet tisztán láttam magam előtt. A kulcs egész történetét. A sajátomról rövid távon nem sok emlékem maradt.
Annyi mindent szerettem volna egyszerre. Ezek eleinte főleg anyagi javakra korlátozódtak. Aztán rájöttem hogy az információnál értékesebb nem létezik ezen a világon. Vagyis inkább először csak kíváncsi voltam de hamar rájöttem, hogy ennek az az oka, hogy a titkok tudása hatalommal ruház fel engem. Ezért bejutottam minden ajtón, minden irodába és kerestem a titkokat. Álmomban nem gondoltam volna hogy ezekből mennyi van. Mire összeállt volna bennem valami újabb és újabb darabkák rakódtak a kirakós játékomhoz. Kideűlt hogy napról napra nő a számuk és mindehez én egyedül vagyok. Hogyan tudnám rendszerezni mindezt. Azért az időm és a mozgásterem is véges volt. Minden napot kevésnek éreztem. Egyik este fáradtan rogytam a székbe és zsongott a fejem a sok adattól amik mind arra kezdtek utalni, hogy van valamiféle szervezettség az emberi létezésünk körül. A zsongást egy ókori nyelven himnusznak hangzó szöveg állította le. De nem az volt, hanem egy tervrajz pontos részletei. Egy eszközé, ami minden titkot felderít, mindenhova bejut és minden információt összegyűjt rendez és rögzít. Mindet.
Ennek a történetnek már jó ideje, de annyit elárulhatok, hogy a terv megvalósult. Bárhol is vagy most éppen a kijelzőjét nézed.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése