Szerda volt és a rendszer úgy formálódott, hogy festékpatronért kellett koslatni. N. ide is meg oda is bement volna de a helyen ahol élt még működött a hosszú ebédszünet fogalma. Jól van akkor - gondolta - megvárja míg a jobb sorsa érdemes lények befejezik a műanyag fagyisdobozok tartalmának elfogyasztását. Addig nézte hogyan omlik darabjaira országának egykori csodálatos fővárosa.
N. egyszer régen - lehetett vagy nyolc éves - hajóval érkezett ide szüleivel és már akkor tudta itt akar majd élni. Pedig akkor már régen omladozott. A bajt a helytelen névmágia hozta a városra.
Egy kísértet városa nem lehet élő, fejlődő és burjánzó közeg. De a helyiek ragaszkodtak hozzá, hogy egy kétes megítélésű, ezer éve halott király tulajdonaként tekintsenek rá. Nem is sejtették, hogy a minden alkalommal kimondott jelző - miszerint ez a hely a kísértet városa - egy másik dimenzió működését erősítette miközben a jelenlévőktől szívta el az erőt.
De hogy is lehetne ezt megváltoztatni egy olyan helyen, ahol a dicső múlt romjaiból ilyesztő, mágikus kötést építettek. Legtöbben tudatában sem voltak annak a sötét tervnek, ami attól még tökéletesen működött. De erről senki, így N. sem beszélhetett.
Szerda volt. A szerda olyan se nem itt, se nem ott érzése nyomasztotta az étkező embereket. Nem tudták, hogy egyszerre de mindannyian megálltak és azt érezték, egyetlen szép gondolattal minden megváltoztatható.
Ők hordozták országuk szomorú szívét. De most, amikor nem figyelt rájuk senki, kiléptek a kis boltok elé, felnéztek a tiszta égboltra és szabadon engedték azt a régi királyt. Az élők harcok nélkül, mindkét fél közös beleegyezésével, megegyező, szép szándékkal és láthatatlanul átvették az uralmat a város felett.
Pontosan ekkor, a közeli hegy egyik tisztásán egy erdész döbbenten figyelte, ahogy a szarvasok szabályos körben állnak és óramutató járásával ellentétes forgásuk irányát lassan megváltoztatják.
N. belépett a festékpatron boltba és jó napot kívánt. Az volt vagy az lesz. Ki tudja?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése