Ugrás a fő tartalomra

Faceizmus (áltudományos izmushatározó)

Első értelmében multikulturális nárcisztikus mozgalom. Közvetlenül a nyugatinak mondott társadalom morális szétesése után jelent meg, a virtuális téren keresztül, elmefertőzés formájában. De jellegét tekintve egyszerre mutat oda-vissza hatásokat.
Első sejtjét a közösségi portálok alkották. A mozgalom célja az volt, hogy bárki tetszőleges arcot öltsön és tudtán kívűl váljon részévé egy irányított szervezkedésnek, eltöröljék a tollasozást, a bográcsozást, emellett a faceisták kezdettől fogva ellenségei voltak az önálló gondolatoknak és a valódi intim emberi kapcsolatoknak. A szervezkedés gyorsan haladt előre, annyira, hogy a faceisták kirekesztően bántak az arcoskodni képtelenekkel és azokkal akik mondataikat - a még megmaradt emberi beszélgetések alatt - képtelenek voltak a "jobbat mondok..." vagy az "az semmi..." szöveggel kezdeni. 
Ettől kezdve a F. szó a győzelme a faceista nárcisztikumból származó új virtuális rendet s az alapjául szolgáló elméleti elgondolásokat és tanokat jelenti. Az ideológia szélsebesen terjedt a kultúrában. Az emberi alapgondolatok nagy része valamilyen közösségi portálon futó egyszerű kép szöveg kombinációjú mémre vezethető vissza.  Az események pszichológiai értelemben vett kizárólagos külső kamerázásáért és egyben fizikális külső kamerázásáért is a faceizmus felelős, miközben a faceista felületeken a legelterjedtebb üzenet a "légy jelen! "élj a jelenben!" így egy lehetetlen paradoxon. 
A faceizmus következetesen gerjeszti az egyén, mint fotó elsődlegességének elvét. A faceizmus az emberi társadalmon belüli aktuális feszültségeket az ú.n. profilképen általában színekkel jelöli és ezen a szinten ki is merűl.
A F. alatt futó rendszer minden egyén legapróbb szokásait és gondolatait képes rögzíteni, tárolni, és összeállítani napi faceista vizuális hipnózis adagját. A célok egyenlőre nem tisztázottak.

A kép valódi:





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Eső

- Évike legyél szíves és mondjad meg a Ferinek, hogy ne menjen rá a fűre legközelebb! - Csókolom nem tetszett látni, hogy szembe jött a Laci? Máshogy nem férünk el. - kiabált a csirkéktől Feri. Zsuzsi néni pontosan tudta, hogy Feri is hallani fogja, de vele nem beszélt, mert utálta ezért kiabált a feleségével rendszeresen, ha Ferivel volt problémája. Utált mindenkit, mint ahogy szinte mindenki utált már mindenkit. Zsuzsi néni például azért utálta Ferit, mert nem hagyta, hogy leuralja az utcát.  - Azt akkor csodálkozik ha kirakom majd a sziklakertből a köveket az út szélére! - mormogta magában Zsuzsi néni és bement. Azonnal telefonált is szerencsétlen öccsének Tabajcsra, hogy jöjjön át kirakni a köveket, mert ő már nem bírja elviselni, hogy az előkertjét tönkreteszi az a mocskos szomszéd.  Szóval Zsuzsi néni mocskos szomszédnak hívta Ferit. Zsuzsi nénit a legtöbben mocskos komcsinak hívták. Feri nem így hívta, mert ő nem politizált. Az ő szemében Zsuzsi néni simán csak egy mocs...

Beismerő vallomás

Rózsaszirom volt a lét. Bokros, szúrós nyúlvánnyal tartotta önmagát. Bódulatot árasztott sovány, vérszínű tánca lefelé a talp alatti sárba, ahol barnás enyészete tátott szájjal várta. A való azonban láthatatlanul tartott tovább. Pára volt, meg csigáknak nedű s még ennél is több maradt e szédült, kis világ. Az anyagban szavatosság lejárta után, átlényegült a tizenegyes szitán, sután. Nem láthatta, kinek ujjbegyén a tartóelem szúrt szűk figyelmet, önmaga nevetséges fájdalmára. Úgyhogy talán senki se látta.

Véletlenül meghallottam

A tarló közül egy sárga lepke repült, az utolsó fényben mindig megnyugvó égbolt irányába. Durga tekintetével követte a kellemes kis kontúrt, mikor mögötte feltűnt a menetrend szerinti sárkány. A sárkány zajos szárnyaira hat apró, kócos négylábú vonyítva reagált és a rét túlsó felén addig kísérték a különös lényt, amíg gazdájuk épített határán egymás hátára nem kenődtek. A kudarcos vadászat után csend lett, amit egyedül a sárkány hatalmas szárnyainak suhogása töltött meg élettel. Durga tátott szájjal nézte a lepke helyét betöltő lény suhanását. A nap úgy bukott le, mintha egy hanyagul az asztalra vetett narancs huppanna a konyhakőre, magával víve színének és illatának minden báját. A sárkány helyét átvették a sötét hegyoldal rejtélyes felvillanó fényei, amik a semmiből tűntek elő, hogy minden logikusan magyarázható történetet megcáfolva cikázzanak fel s alá, mielőtt a feketeség végleg uralma alá hajtja a tájat. Durga álmokban rögzült, felülírhatatlan, édes, ismerős tájakon járt és magá...