Ugrás a fő tartalomra

Jobbról és balról


Jobbról nézve:

Leteremtett, veled eledeles, kék elefántos masnievő leves, zakóban búcsúzós nyárvégi levegőn sétálok veled. Hovatovább? Kiüresedve bambuljak le.
Lemondott program vagyok. Egy lomha éjfél utáni műsor. Felravatalozott nemzedék. Lóvá tett farsangi hangutánzás. Kálváriareggeli. Keresztboltozatos apszis. Leleményutó. Fanfár. Lapos kő tavon. Bolond kérész. Lambadázó kis szoknya. Sarlatán növendék. Nonfigura. Rakoncátlan rojt. Sejtelem. Egy majom. Egy el nem tékozolt este sarja. Forgács. Gyerekes lampion. Holnemvoltamba kapaszkodó mese. Vágytalanná vágyó malacpersely. Se bú se báj. Hatos, szalagos ajándék. Szelíd vadalmafa oldalhajtása. Faragatlan villám sújtotta fűz. Nemedék.
Vagy holdsugár vagyok vagy csillag vagy elmegyek hozzád vagy te jössz vagy maradok madaram.

Balról nézve:

Napkelet, békeszigetelő fa, megértett, együtt érző, csillogó szerelemerdő, langyos szellő, rétre fekvő szeretet, narancsliget illata, táncoló patak levegő, bóbita, kék szitakötő, gyertyaláng, hajnali ottmaradás, pacsirtadal, csendes réti harmat, lomtalan nyugodt tavaszi reggel, rezgő vadvirág, szép őszi levél, hideg víz.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Banánhéj keringő

 Aztán hírtelen meleg lett. Nem várt dolgok keveredtek várt dolgokon felüliekkel. Szerettem volna tudni meddig tart az élet és mi van azután. Találkozunk e még és ha igen megismerjük e még egymást. Más nem nagyon érdekelt. Közben virtuálisan fertőzték és gyűlölték egymást sokan. Banánhéjakon táncoltak. Szomorúsággal töltött el az anyagba indokolatlanul mélyre való süllyedésünk. Pedig talán minden pillanat áldott, minden találkozás egy lehetőség a szeretetre. Mi más dolgunk lehet? Az élet dícséretét lágyan énekelték a kis hajtások a földön és a fákon miközben ők is haldokoltak. Mi is közeledtünk ahhoz a ponthoz de lassan áthidalhatatlan távolság ült a kis hajtások éneke és az emberi létezés közé. Pedig csak szeretni kellene. Tisztán, szépen, lágyan, szelíden. Elvárások nélkül szemlélni a létezés bőségét.

Rózsahegy

Száraz lett és szikkadt a talaj. Várj! Nem is mondok igazat. Csúszós sár van odakint. Pedig hónak kéne lennie.  Emlékszel amikor egyszer kioldott az egyik sílécem és egy egész hegyen át csúsztatok utána és visszahoztátok? Álmodok azzal a hellyel. Le tudnám rajzolni az egészet. Nem tudom mitől voltam olyan boldog akkor. Tisztán emlékszem az érzésre.  Évekkel később voltam még ott sokszor, de te arról már nem tudhatsz semmit. Akkor már söröztünk vagy boroztunk - na erre már nem emlékszem tisztán  - és mámorosan száguldottunk le patakokon és erdőkön át egészen a városig.   De én nem azért álmodom azzal a hellyel, pedig Isten bizony azokban az időkben sokkal jobban éreztem magam. Az a gyerekkori pillanat ragadt meg bennem és azt nem tudta felülírni semmi. Pedig nagyon igyekeztem. Akkor vittetek fel először a nagy pályára. Leültem a hóba és néztelek titeket. Egy hókirálynő voltam, de nem tudtam mit kezdeni az érzelmeimmel. Aztán bele is gabalyodtam teljesen. Azóta megtanultam, kezelni őket

Chaplin

2008 vége felé a válságra hivatkozva létszámcsökkentést tartottak a textilgyárban. Ez a létszámcsökkentés olyan jól sikerült, hogy egy év múlva az egész textilipari gyárkerület megszűnt, a hozzá tartozó buszmegállóval együtt. Gréta is ekkor veszítette el állását, pedig azt gondolta ebben a gyárban fog megöregedni és Terivel meg Zsuzsival töltik a nyarakat a zalakarosi üdülőben. Ők hárman annyi mindent átéltek már együtt és ráadásul mindhárman szerették a Balaton szeletet és a meggyes joghurtot.  Gréta a létszámcsökkentés napján piros pufidzsekit, világos farmernadrágot viselt és elsírta magát a buszon. Munkát keresett, de szülővárosában, Hódmezővásárhelyen nem talált, ezért úgy döntött felköltözik Budapestre. El is helyezkedett egy hajlítható csöveket forgalmazó cégnél. Ugyan ő csak papírmunkát végzett, mégis minden áldott nap köpenybe kellett mennie. A munkája abból állt, hogy a munkatársa által leltározott termékeket leltárba foglalta, ezután pedig egy másik munkatársával visszae