Ugrás a fő tartalomra

Motorkacér


...félálomban a sorok közötti részt mindig meg meg alva...


...és ott, ahol a tó, az a kis szürke semmi várt - ők látták ilyennek, akiket mindig többieknek hívunk - rádobtam a vízre fadeszkámat és hatalmas fehér, színes madarammal siklottunk át a világokon. Dimenzióugrató volt bárhova az állóvíz. Mi jártunk is ott a mindenhol, mégis csak a tavon. Ők, - akiket mindig többieknek hívunk - kívülről nézték a jelenetet, amit nem láttak. De akkor mit néztek annyira? 
- Van, hogy azt nézzük mit nem látunk. - mondta madaram. 
Madaram, nyitott szárnyú énmagam repítette nézőpontom felettem, hogy lenézvén onnan, örömmel töltsön el látványom. Nem beszéltünk, csak siklottunk a túlpartra. Madaram nagyobb volt, mint kis idővel ezelőtt a hátsóülésen. Tízszer akkora és ezeregyszer fényesebb. Csodamadár volt. Nem ragadozott, de senkinek nem volt prédája, mert nem látták, mégis tisztelte aki csak elgondolta.  A nádasnál már kontinensekkel arrébb reggeliztünk aranyfényt.  Jóllaktunk és siklottuk tovább a távolságot. De mekkorát? Sem időben, sem térben nem mérhette aki képes rá, mert nem fért efféle fogalmakba. Aztán amikor már megtettük ami megtehető és megjártuk ami megjárható visszaszálltunk az autóba. Ő megint hátraült és elrejtette csodamagát. Próbáltam rábeszélni, hogy mutassa milyen, de "csakis utánam" szemmel nézett az összeszűkült fénnyelő. 
- Én nem. Nem. Nekem fontosabb a biztonság, mint a kényelem. - mondtam és tudtam, hogy igazat beszélek. 
"Ez baj" szemmel folytatta nem beszélős nézését. Sírtam, de csak olyan belül, hogy madaram se lássa.
Aztán dolgomhoz fordultam. Nehogy mégis.
- Mondták, hogy vezessek. - mondtam. - Nem. Nem mintha te nem vezetnél jól de én hiper sőt extra biztonságosan élek. Csak azért.
- Told el a motort inkább a kútra. - ezt rakta oda válasznak.
- Van mikor sarkonfordul a biztonság. - mondta madaram.
Akkor toltuk a motort és vagánynak tűntünk. Madaram meg egyre kisebb lett én meg pajkos sőt inkább kacér. Motorkacér.
Mire visszamentem madár picit mutatott magából. A fejét. Hogy az milyen szép volt! Fehér meg színes. Úgy néztem őt, mintha egy angyal szállt volna le az égből, ők pedig - akiket többieknek hívunk - nem látták, de közben nem látták szépnek. Ki akarták rakni. 
- Hagyjuk ott! - akaratoskodtak; hogy egy madár büdös, koszos meg betegségeket terjeszt. Legfőképpen meg semmi haszna és egy ilyennek még a húsa sem finom.
Nyugalom! Nem hagytam és nem is fogom hagyni, hogy bárki beleszóljon. Megvédem madaram.
Talán legközelebb megértik.
Szélevesztett? Pedig pontosan arról szól, ami most mindent megváltoztathatna!





Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kasza nélkül

Egyszer talán majd megváltozik minden.
Felülírsz majd százféle szörnyűséget, mit rólad hittem.
Nem leszel többé olyan szilárd, rideg és érdes kőzet,
Leszel a rólad kialakított képen szelíd, puha tőzeg.
Azon pihenek majd fáradt fejemet rád hajtva,
S indulok egy új útra helyemet átadva.

Egyszer talán majd megváltozik köztünk minden.
Addig megváltoztatom magam, attól a ponttól innen.
Talán, majd ha máshogy nézek rád attól szebbé változol,
Patakot, réteket és pár szarvast is áthozol.
Hogy érezzem magam jól a part túlsó oldalán
Itt utolsó s valahol máshol első napom, narancsban úszó hajnalán.



Pedig szerettem a havat

Amikor lencsevégítéletet hírdetett az az önmagába vissza visszaforduló, szorongással teli kacskaringós gondolat, én bambán támasztottam éppen egy bordó bájitalpultot. Egy árva kis málnalevélen állt ez az egész jelenet, egy cickafarkos kerekerdőszélen, tudatom és tudattalanom szarvasokkal tűzdelt homályzónahatárán. Gondolkoztam, most akkor hagyom, hogy rámtörjön az ismerős éjfélelem vagy leülök csipegetni számlálatlan jó emlékeimből, ebbe a furcsa fából és petpalackból készűlt madáretetőszékbe. Lábamnál macskák akartak mindig valamit, amit nem lehet és én tudtam, hogy makacs és macska szavunk miért hangzik úgy, mintha egyik lenne a másik csiszolatlan gyémántfoglalata. De tudtam azt is, hogy kutya évünk lesz és ezt szakrális geometriában ívelte át az a seregnyi emberrel teli tavaszváróterem. Pedig szerettem a havat össze is hordtam hetet.  Varázserőgépbe helyeztem szavakat és nekik tulajdonítottam az olvadásgenerátor létezését.  Százszorszépségkirálynő mégis megfagyott a szemem láttára…

kör forog

bontott lila hajkoszorú az utolsó fény,
sztatikus vagy felfelé száll a fényhajszál. demerungba félig mártott édes világszelet ül
a hegyek és a villanyoszlopok szentté avatásán.
-Tehettek bármit, szent az egész! - mondja s
belehajlik a térd, minek szeme van rá.