Ugrás a fő tartalomra

Kattogástörők



- Elnézést a zavarásért - lépett a gépházba Trű - leállt a gépezet?
Dolgába merülve ült a gépész. Fel sem nézett úgy válaszolt. 
- Nem. Nem hallja? Minden rendesen forog, kattog meg gőzölög.
- Nem értem.  - mondta Trű. - Tetszik tudni én egy alkatrész vagyok.
- Hogy érti ezt? - nézett maga elé a gépész. 
- Hát nem látja? Fogaskerék vagyok. Ugyan picike, de azért mégis egy fogaskerék.
A gépész felnézett és végigmérte Trűt. 
Trű valóban pici volt azonban igen különösen csillogott.
- Nem értem. - motyogta a gépész. - Mitől ilyen fényes? 
- Hát tudja minden nap azt várom, mikor láthatom el végre a feladatom és közben akad némi időm. Csiszolom magam. Készülök a nagy napra, amikor végre hasznos is lehetek.
- De hogy kerül ide? - kérdezte a gépész.
- Gondoltam utánajárok mikor jön el az a nap. - válaszolta Trű.
- Várjon megnézem az eszközlistát! Mikor gyártották?
- Hetvenhat.
- Na ne vicceljen! Harmincnyolc éve és még mindig nem része a gépezetnek?
A gépész zavartan felnevetett és átment az irattárba. Trű utánagurult. 
- Tetszik tudni én nem akarok haszontalan lenni. - magyarázkodott közben Trű - Mellőlem már mindenféle alkatrészt elvittek felhasználásra. Gondoltam is, hogy esetleg megpróbálok valami olyan lenni, ami gyakrabban kell. De tudja én nem tudok más lenni, mint amire gyártottak.
- Hogy hívják? - kérdezte szigorúan a gépész.
- Trű. - válaszolta Trű. Közben egyre jobban félt, hogy valamit elrontott és majd jól ledorgálják.
- Trű és hetvenhat ugye? - kérdezte a gépész. 
- Igen. - felelt tisztességtudóan Trű. 
- Ez az. Megvan. Ja igen. Túlgyártás volt. - mondta kimérten a gépész. 
- Hogy mi? - kérdezte Trű.
- Magukat túlgyártottuk annak idején és egyébként sem volt sok szerepük. Tudja az lett volna a dolga, hogy megtörje a folyamatos kattogást, a többi alkatrész örömére. Aztán azt vettük észre, hogy egyre kevésbé zavarja őket a monotonitás. Meg aztán tudja van ez a funkciózavar is, ami aztán végképp megszűntette a kattogástörők helyét. 
- Hogy mi? - kérdezte ismét Trű.
- Nem hallott még a funkciózavarról?
- Nem.
- Sok olyan alkatrész van, aki másnak gondolja magát, mint amire gyártották. Mondjuk kattogástörőnek. Olyankor kínkeservesen ugyan de beáll egy kattogástörő helyére. Vagy azért mert nincs kedve a saját feladatát elvégezni vagy azért mert azt képzeli így fontosabb. Persze a kattogástörő feladatát nem tudja ellátni, de ugye arra ma már nincs is szükség. 
- Azt akarja mondani, hogy nincs is helyem a gépezetben? - kérdezte Trű elkeseredve.
- Jaj ne vicceljen már! Valahogy eddig is megvolt. Csak csiszolgassa tovább magát és ne szomorkodjon!
- Ne szomorkodjak. - kérdezte Trű halkan. Nem is kérdezte inkább kijelentette.
A gépész a mondat végére eltűnt. Visszament tenni a saját dolgát. 
Trű viszont nem tudta mi tévő legyen. Elindult, hogy most már teljesen más szemmel megcsodálja a gépezetet. Mindenki kattogott, meg pörgött, forgott és gőzölgött.
Trű nézte a sok hasznos mozgást. Eddig is sejtette, de most már biztosan tudta, hogy ő soha nem kerülhet a helyére. Elsírta magát. 
- Ne sírj! - mondta egy hang.
Trű előtt egy másik haszontalanná vált kattogástörő ácsorgott. Trű izgatott lett, kíváncsi és valami melegség öntötte el, de nem tudott megszólalni.
- Jó ideje annak, hogy én is jártam a gépésznél de pontosan tudom mit érzel. - mondta a másik kattogástörő - Viszont azóta volt időm részletesen körbejárni és jól megszemlélni ezt a szerkezetet. Egy kis selejt itt, egy kis hiba ott, rengeteg funkciózavaros alkatrésszel. Szinte senki nincs a helyén. Hidd el nincs miért sírnod! Nézd csak!
Trű újra nézte a sok mozgást, a sok pici részletet, meg a nagy egészet, de most megint más szemmel. A gőz alól egyre határozottabban rajzolódott ki előtte egy megroggyant szerkezet két hatalmas összeakadt fogaskerék vészjósló képével.

Jó éjszakát GYEREKEK!







Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kasza nélkül

Egyszer talán majd megváltozik minden.
Felülírsz majd százféle szörnyűséget, mit rólad hittem.
Nem leszel többé olyan szilárd, rideg és érdes kőzet,
Leszel a rólad kialakított képen szelíd, puha tőzeg.
Azon pihenek majd fáradt fejemet rád hajtva,
S indulok egy új útra helyemet átadva.

Egyszer talán majd megváltozik köztünk minden.
Addig megváltoztatom magam, attól a ponttól innen.
Talán, majd ha máshogy nézek rád attól szebbé változol,
Patakot, réteket és pár szarvast is áthozol.
Hogy érezzem magam jól a part túlsó oldalán
Itt utolsó s valahol máshol első napom, narancsban úszó hajnalán.



Mínusz én világ

Ha nem lennék nem lenne bátorságom,
Betűkből összehordott ágas-bogasságom.
Nem sírnál - ha nem lennék - értem
S én nem bánnám - de ezt most nem értem.
A jelenhez képest lenne csak hiány.
Naptól takart részem alatt nem lenne árny,
S egy kismadár eggyel kevesebbet szólna,
Nem lépnék előre, így sima maradna egy őszi tócsa.

Persze csak ha nem mennél arra,
Valami hiány érzéstől némán hajtva.
Fejedet lógatva néznéd a tócsát ott lennt
S belelépnél, hogy azt a furcsa ürességet
- amiben épp magadat nézed -
szétkend.


Pedig szerettem a havat

Amikor lencsevégítéletet hírdetett az az önmagába vissza visszaforduló, szorongással teli kacskaringós gondolat, én bambán támasztottam éppen egy bordó bájitalpultot. Egy árva kis málnalevélen állt ez az egész jelenet, egy cickafarkos kerekerdőszélen, tudatom és tudattalanom szarvasokkal tűzdelt homályzónahatárán. Gondolkoztam, most akkor hagyom, hogy rámtörjön az ismerős éjfélelem vagy leülök csipegetni számlálatlan jó emlékeimből, ebbe a furcsa fából és petpalackból készűlt madáretetőszékbe. Lábamnál macskák akartak mindig valamit, amit nem lehet és én tudtam, hogy makacs és macska szavunk miért hangzik úgy, mintha egyik lenne a másik csiszolatlan gyémántfoglalata. De tudtam azt is, hogy kutya évünk lesz és ezt szakrális geometriában ívelte át az a seregnyi emberrel teli tavaszváróterem. Pedig szerettem a havat össze is hordtam hetet.  Varázserőgépbe helyeztem szavakat és nekik tulajdonítottam az olvadásgenerátor létezését.  Százszorszépségkirálynő mégis megfagyott a szemem láttára…