Ugrás a fő tartalomra

Pszeudó kortárs versek másoktól mégis tőlem

Férfi és női kortárs vers karika túra


Dzsoké Fil de Kováts verse

Belenyaltam a szájába

Ülök bebaszva a Trinityben,
Mobiltelefon a nyár hazug,
Ellopta a Gyuri a nagymellű nőmet
s nekem csak a pecsétes rózsaszín
nájki póló gyűrődik a laptomon alatt a széken.


Ennyit tudsz kisanyám,
Tegnap én, ma Gyuri.
Sírtál a vállamon  de Ákos
baszottszar dalaira altattad el a szerelmünket,
ami még bennem sem volt
nemhogy benned.
Kidobott nájki póló kukába szánva,
felesleges könnycsepp nem hullott.


Kiss Eleó Nóra Trefragáz verse

Obégat

Lovakkal álmodtam.
Szelíden szálltak valami ködben.
Mobiltelefonnak szorítok én is helyet a versben
Hisz kopott életünk jelképes szárnynélküli madara ez,
Világít, lobog, őriz, véd és elvarázsol.
Okosabb, mint Zoli, pedig ő a PPKTEEFA-ra járt.
Zontafaológus píédzsdí professzor negyeddiplomás hintafuntográfus.

Fülemben őszi levelek színkavalkádja dalol, míg
a szomszédban a meg nem született béke némán óbégat.


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kasza nélkül

Egyszer talán majd megváltozik minden.
Felülírsz majd százféle szörnyűséget, mit rólad hittem.
Nem leszel többé olyan szilárd, rideg és érdes kőzet,
Leszel a rólad kialakított képen szelíd, puha tőzeg.
Azon pihenek majd fáradt fejemet rád hajtva,
S indulok egy új útra helyemet átadva.

Egyszer talán majd megváltozik köztünk minden.
Addig megváltoztatom magam, attól a ponttól innen.
Talán, majd ha máshogy nézek rád attól szebbé változol,
Patakot, réteket és pár szarvast is áthozol.
Hogy érezzem magam jól a part túlsó oldalán
Itt utolsó s valahol máshol első napom, narancsban úszó hajnalán.



Pedig szerettem a havat

Amikor lencsevégítéletet hírdetett az az önmagába vissza visszaforduló, szorongással teli kacskaringós gondolat, én bambán támasztottam éppen egy bordó bájitalpultot. Egy árva kis málnalevélen állt ez az egész jelenet, egy cickafarkos kerekerdőszélen, tudatom és tudattalanom szarvasokkal tűzdelt homályzónahatárán. Gondolkoztam, most akkor hagyom, hogy rámtörjön az ismerős éjfélelem vagy leülök csipegetni számlálatlan jó emlékeimből, ebbe a furcsa fából és petpalackból készűlt madáretetőszékbe. Lábamnál macskák akartak mindig valamit, amit nem lehet és én tudtam, hogy makacs és macska szavunk miért hangzik úgy, mintha egyik lenne a másik csiszolatlan gyémántfoglalata. De tudtam azt is, hogy kutya évünk lesz és ezt szakrális geometriában ívelte át az a seregnyi emberrel teli tavaszváróterem. Pedig szerettem a havat össze is hordtam hetet.  Varázserőgépbe helyeztem szavakat és nekik tulajdonítottam az olvadásgenerátor létezését.  Százszorszépségkirálynő mégis megfagyott a szemem láttára…

kör forog

bontott lila hajkoszorú az utolsó fény,
sztatikus vagy felfelé száll a fényhajszál. demerungba félig mártott édes világszelet ül
a hegyek és a villanyoszlopok szentté avatásán.
-Tehettek bármit, szent az egész! - mondja s
belehajlik a térd, minek szeme van rá.