Ugrás a fő tartalomra

Felajánlás

medvecukor képű háttérképet lopók,
üres fecsegésben kávédat kortyolók,
mérgezett salakot könnyeden benyelők,
értük lévő mosolyt szüntelen temetők!


zsebet és szavakat pénzért kiforgatók,
lapos talpat s mackót kukába hajítók,
zárlatos lelkekkel pocsolyát kerülők,
színes buborékot, szárnyakat feledők!

varázslat és csodagyilkos híg leves,
nagy vonallal ajánljuk fel a napot neked,
de ha te már alszol a lefolyóban távol,
mi vesszük át helyed a gyermeklelkű tábor:


rózsaszín ködöket játszva által szelők,
ártatlan szemekkel könnyeket elfedők,
sátrakat céltáblán kedélyesen verők,
érted sem aggódó gyertyafény keresők,

tündérrel, lidérccel csokit vacsorázók,
'hajnali részegségben' még tisztábban látók,
másik oldalakkal pacsis parolázók,
nappal magányosan, bajtalan hullámzók.


harminc fölött fordítottan arányosan épül a test és a szellem,
de ne teszteld magad kedden, mikor a kék madár láthatatlan, pillád alatt rebben!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Eső

- Évike legyél szíves és mondjad meg a Ferinek, hogy ne menjen rá a fűre legközelebb! - Csókolom nem tetszett látni, hogy szembe jött a Laci? Máshogy nem férünk el. - kiabált a csirkéktől Feri. Zsuzsi néni pontosan tudta, hogy Feri is hallani fogja, de vele nem beszélt, mert utálta ezért kiabált a feleségével rendszeresen, ha Ferivel volt problémája. Utált mindenkit, mint ahogy szinte mindenki utált már mindenkit. Zsuzsi néni például azért utálta Ferit, mert nem hagyta, hogy leuralja az utcát.  - Azt akkor csodálkozik ha kirakom majd a sziklakertből a köveket az út szélére! - mormogta magában Zsuzsi néni és bement. Azonnal telefonált is szerencsétlen öccsének Tabajcsra, hogy jöjjön át kirakni a köveket, mert ő már nem bírja elviselni, hogy az előkertjét tönkreteszi az a mocskos szomszéd.  Szóval Zsuzsi néni mocskos szomszédnak hívta Ferit. Zsuzsi nénit a legtöbben mocskos komcsinak hívták. Feri nem így hívta, mert ő nem politizált. Az ő szemében Zsuzsi néni simán csak egy mocs...

Beismerő vallomás

Rózsaszirom volt a lét. Bokros, szúrós nyúlvánnyal tartotta önmagát. Bódulatot árasztott sovány, vérszínű tánca lefelé a talp alatti sárba, ahol barnás enyészete tátott szájjal várta. A való azonban láthatatlanul tartott tovább. Pára volt, meg csigáknak nedű s még ennél is több maradt e szédült, kis világ. Az anyagban szavatosság lejárta után, átlényegült a tizenegyes szitán, sután. Nem láthatta, kinek ujjbegyén a tartóelem szúrt szűk figyelmet, önmaga nevetséges fájdalmára. Úgyhogy talán senki se látta.

Véletlenül meghallottam

A tarló közül egy sárga lepke repült, az utolsó fényben mindig megnyugvó égbolt irányába. Durga tekintetével követte a kellemes kis kontúrt, mikor mögötte feltűnt a menetrend szerinti sárkány. A sárkány zajos szárnyaira hat apró, kócos négylábú vonyítva reagált és a rét túlsó felén addig kísérték a különös lényt, amíg gazdájuk épített határán egymás hátára nem kenődtek. A kudarcos vadászat után csend lett, amit egyedül a sárkány hatalmas szárnyainak suhogása töltött meg élettel. Durga tátott szájjal nézte a lepke helyét betöltő lény suhanását. A nap úgy bukott le, mintha egy hanyagul az asztalra vetett narancs huppanna a konyhakőre, magával víve színének és illatának minden báját. A sárkány helyét átvették a sötét hegyoldal rejtélyes felvillanó fényei, amik a semmiből tűntek elő, hogy minden logikusan magyarázható történetet megcáfolva cikázzanak fel s alá, mielőtt a feketeség végleg uralma alá hajtja a tájat. Durga álmokban rögzült, felülírhatatlan, édes, ismerős tájakon járt és magá...