Ugrás a fő tartalomra

Csongor

- Hova? Te teljesen idióta vagy. Az totál Kelet-Magyarország. Dehogy megyek. Annak már több, mint húsz éve. Sosem fog megismétlődni, érted? Lépj tovább! Ennyi. Mondtam, hogy nem. Érted Csongor? Nem és kész. Figyelj, nekem most le kell tennem. Bocs, de nem. Szia!

- Ki volt az?
- Hagyjuk.
- Csongor?
- Figyelj, én is tudok kérdezgetni. Akarod?
- Szóval igen.
- Teljesen kész van.
- De te is.
- Én? Szóval még mindig nem hiszel nekem. Megtörtént és kész. Sajnálom, hogy ott voltam. Sajnálom, hogy akkor voltam ott.  Egyébként akkor még nem is ismertük egymást, úgyhogy gondolj amit akarsz!
- Gondolok.
-
Nekem ebből elegem van. Nincs egy nyugodt éjszakám azóta.
- Tudtam, hogy nem vagy túl rajta!
-
Igyekszem. De ez biztos nem segít.
- Az sem, hogy hívogat. Nem is értem miért tűröm. Ha ő nem lenne, talán harmóniába kerülhetnél végre magaddal. Az életeddel. Velem. Mit akart?
- Hogy menjünk oda, hátha újra megtörténik. De nem történhet meg. Ez még a kilencvenes években volt.
- A bizarr korszak lezárult és íme itt a groteszk ideje. 
- Ha-ha. Nagyon vicces vagy.
- Há' miért nem? Tök groteszk, ahogy beszélgettek és nagyon bizarr múltatok van.
- Ha így beszélsz velem visszahívom és megmondom neki, hogy megyek. Tudod mit, már nyithatod is meg az elvirát.
- Rendben, de sajnos utána fel kell hívnom Katit. 
- Rohadj meg, te zsarolsz!
- Te is. 
- A zsarolástól nem leszek harmóniában veled. Elhiszed?
- Nem tudom. Te mit tennél a helyemben?
- Hinnék neked. Hinnék benned. Az segítene.
- Kati azt mondta...
- Kati! Hagyjál már prof nagyonokos Katalinnal. Egyáltalán nem tartom szakmailag jó ötletnek, hogy a hátam mögött rólam beszél.
- Azért elmondhatom? Csak segíteni akar. 
- Ő ezt sosem fogja megérteni. Az ő szemében én tudod mi vagyok. Még szerencse, hogy ott a Csongor. Ő megért. Tudod mit b@ssza meg, ő az egyetlen aki megért.
- Erről is beszélt nekem. 
- Csodálatos. Csak azt ne mondd, hogy két skizo egy kényszerképzettel vagy tudom is én minek nevezi.
- Meghallgatsz?

Ildi megállította torkában azt a haragos kis gömbőcöt és lassan leült a meglazult ikeás székre. Úgy döntött nem harcol az igazáért. Az ő igaza Csongor igaza és senki másé. Kettejük igaza. Robi mondhat amit akar. Mondja hát.
Távolról hallotta Robi mérsékelt, intellektuális badarságait. Na meg Kati igazságait, amik a tudomány nevű távoli bolygó ingatag talaján sántikáltak, néha igen komolyan beleragadva az anyagiasság fortyogó, rothadozó mocsarába.
Ezerszer hallotta már és tudta, hogy az a nagy büdös kurv@ segítség csak jól összezavarja.
A szavak foszladoztak körülötte. Bele beleütköztek a bútorokba és apró darabokra hullottak. A padlóra érve koszos, makacs, fekete pöttyökké merevedtek. A pöttyöket bámúlta. A pöttyök sokasodtak és szurok-foltokká nőttek. Már alig látszott a padló. Próbálta megtartani a parketta apró részleteit elméjében. A szurok közökre koncentrált. Az egyik formában vakító, örvénylő fényt látott. Tudta, hogy ezt most Csongor is látja maga előtt.
- Na ne!- mondta alig hallhatóan.

Miközben egy külső szemlélő - mondjuk Robi - szemszögéből nézve mereven ült egy széken, valójában egy kékes, rózsaszínes tölcsérbe zuhant.
- Szia Csongor!
- Szia Ildi!
- Nem unod még ezt a kettős életet?
- Tudod Ildi, hogy nekem nincs másik életem. Nekem csak ez van. Szeretem.
- Neked könnyű. Most is biztosan egy zárt szobában fekszel egy ágyon és csak ezt a pillanatot vártad, de én Robival szemben ülök egy kurv@ ikeás széken és a telefonhívásod miatt mossa az agyam.
- Tévedsz! Ép leugrottam a boltba kávéért. Úgyhogy nem csodálkoznék, ha megint egy kórházi ágyon lyukadnék ki. Bizarr lehet, ahogy ott állok a kávék felé nyúlva.
- Ja, akkor Marika néni biztos sipítozni fog: "Csongorkám, nyugodj meg, semmi baj! " Ha tudná szegény, hogy ép a legjobb dolog történik veled. Mármint szerinted. Érted ugye?
- Ildi én mondtam neked amikor Robival megismerkedtél, hogy felejtsd el. 
- Szerelmes lettem.
- Én is voltam szerelmes. De nem történt, nem történhetett semmi. A mi életünk más, meg kell értened.
- Nem akarok más életet.

A tölcsér véget ért. Puhán érkeztek. Azonnal rohangálni kezdtek. Ketten két irányba. Közben hangosan kiabáltak. Aztán Csongor leült egy aranyszínű folyó partján, belelógatta lábait és fütyürészett. Közben a táncoló holdakat nézte. Boldog volt.
Ildi egy hosszú ösvényen futott és még mindig kiabált. Aztán meglátta a szárnyas kavicsokat és leroskadt saját lábaira.
- A francba ettől megint sírni fogok. - mondta és sírt.
A kavicsok körégyűltek, megfésűlték, majd befonták a haját és énekeltek neki.
Kis idő múlva Csongor jelent meg az ösvény másik végén.
- Ez egyébként már önmagában is csodálatos, de vajon miért nem jönnek elő? Azóta hiányoznak. Olyan űrt hagytak maguk után, hogy szinte fáj. Érzem a mellkasomban. - mondta és jobb kezével, mellkas tájékon belemarkolt pólójába.
- Nekem is hiányoznak, de hidd el többé nem fog megtörténni. - mondta Ildi.
A kavicsok elhallgattak és elrepültek.

- De lehet, hogy ez csak ott történik meg. Lehet, hogy ott jönnek csak elő, ahol először találkoztunk.
- Nem Csongor. Nem. Elmentek. Ezért akarok hazamenni. Ezért nem akarok többet ide jönni. Mindig reménykedem, de sosem jönnek vissza és mi nem maradhatunk itt. Ez az egész csak szomorúvá tesz és szeretem Robit, bár tényleg nem könnyű, se neki se nekem.
- Ha nem jönnek, akkor hogy kerülünk mindig ide, ha valamelyikünk erősen akarja? Engem már leállítottál, úgyhogy én mindig csak rád várok. Szívem szerint sose mennék vissza.
-
Ez csupán egy emlékkép, egy nyomat valamiről, amit együtt éltünk át. Persze ez annál erősebb, mert nem a mi világunkból származik. Ha újra megjelenne az a jármű és felszállnánk rá, akkor szerinted mi történne a boltban álló Csongorral vagy a széken ülő velem? Erre még sosem gondoltál?
- Nem érdekel. Felszállnék és újra érezném azt az igazi mély szeretetet, amivel átöleltek. Semmi más nem kell.
- Lehet Csongor, hogy egyszer eljön az a nap is, de ne várd annyira! Lehet, hogy nagyon hiányozna neked Marika néni és az a magányos kis hold.
Hallgattak. Nézték és érezték a minden apró, fénylő fűszálban ott lapuló magasságot.
- Menjünk haza. Jó? - mondta Ildi.
- Ne! Kérlek! - suttogta Csongor.
- Csongor mi most teljes katatóniában ülünk egy másik világban, ami valóban sokkal rosszabb, mint ez itt, de aggódnak értünk. Marika néni sír, Robi meg ilyenkor nem tud enni. Kati meg elemez. Jut eszembe megint el kell költöznöd, nehogy kiderüljön, hogy ugyanakkor esünk katatóniába. Összedőlne a tudomány veszett szekere. - nevetett Ildi.
- Legalább kéthavonta, kérlek! - suttogott tovább Csongor.
- Nem lehet. Az megbénítaná az életünket. Évente egyszer. Rendben? Hidd el nekem sem könnyű. - erősködött Ildi.

- Marika néni sír?
- Marika néni sír.
- Akkor ugorjunk bele abba a kurv@ tölcsérbe!
Csongor megsimogatta a fénylő földet és egy utolsó pillantást vetett az égre.
- Talán legközelebb. - súgta a kékes, rózsaszínes örvénybe.
  

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kasza nélkül

Egyszer talán majd megváltozik minden.
Felülírsz majd százféle szörnyűséget, mit rólad hittem.
Nem leszel többé olyan szilárd, rideg és érdes kőzet,
Leszel a rólad kialakított képen szelíd, puha tőzeg.
Azon pihenek majd fáradt fejemet rád hajtva,
S indulok egy új útra helyemet átadva.

Egyszer talán majd megváltozik köztünk minden.
Addig megváltoztatom magam, attól a ponttól innen.
Talán, majd ha máshogy nézek rád attól szebbé változol,
Patakot, réteket és pár szarvast is áthozol.
Hogy érezzem magam jól a part túlsó oldalán
Itt utolsó s valahol máshol első napom, narancsban úszó hajnalán.



Pedig szerettem a havat

Amikor lencsevégítéletet hírdetett az az önmagába vissza visszaforduló, szorongással teli kacskaringós gondolat, én bambán támasztottam éppen egy bordó bájitalpultot. Egy árva kis málnalevélen állt ez az egész jelenet, egy cickafarkos kerekerdőszélen, tudatom és tudattalanom szarvasokkal tűzdelt homályzónahatárán. Gondolkoztam, most akkor hagyom, hogy rámtörjön az ismerős éjfélelem vagy leülök csipegetni számlálatlan jó emlékeimből, ebbe a furcsa fából és petpalackból készűlt madáretetőszékbe. Lábamnál macskák akartak mindig valamit, amit nem lehet és én tudtam, hogy makacs és macska szavunk miért hangzik úgy, mintha egyik lenne a másik csiszolatlan gyémántfoglalata. De tudtam azt is, hogy kutya évünk lesz és ezt szakrális geometriában ívelte át az a seregnyi emberrel teli tavaszváróterem. Pedig szerettem a havat össze is hordtam hetet.  Varázserőgépbe helyeztem szavakat és nekik tulajdonítottam az olvadásgenerátor létezését.  Százszorszépségkirálynő mégis megfagyott a szemem láttára…

Mínusz én világ

Ha nem lennék nem lenne bátorságom,
Betűkből összehordott ágas-bogasságom.
Nem sírnál - ha nem lennék - értem
S én nem bánnám - de ezt most nem értem.
A jelenhez képest lenne csak hiány.
Naptól takart részem alatt nem lenne árny,
S egy kismadár eggyel kevesebbet szólna,
Nem lépnék előre, így sima maradna egy őszi tócsa.

Persze csak ha nem mennél arra,
Valami hiány érzéstől némán hajtva.
Fejedet lógatva néznéd a tócsát ott lennt
S belelépnél, hogy azt a furcsa ürességet
- amiben épp magadat nézed -
szétkend.