Ugrás a fő tartalomra

Egy kísértet városa

Szerda volt és a rendszer úgy formálódott, hogy festékpatronért kellett koslatni. X ide is meg oda is bement volna de a helyen ahol élt még működött a hosszú ebédszünet fogalma. Jól van akkor - gondolta - megvárja míg a jobb sorsa érdemes lények befejezik a műanyag fagyisdobozok tartalmának elfogyasztását. Addig nézte hogyan omlik darabjaira országának egykori csodálatos fővárosa. 
X egyszer régen - lehetett vagy nyolc éves - hajóval érkezett ide szüleivel és már akkor tudta itt akar majd élni. Pedig akkor már régen omladozott. A baj az alkalmatlan kiskirályok mellett a náluk de inkább velük karöltve működő, helytelen névmágiában rejlett.
Egy kísértet városa nem lehet élő, fejlődő és burjánzó közeg. De a helyiek a kiskirályok súlyát tetézve ragaszkodtak hozzá, hogy egy kétes megítélésű, ezer éve halott király tulajdonaként tekintsenek rá. Nem is sejtették, hogy a minden alkalommal kimondott jelző - miszerint ez a hely a kísértet városa - egy másik dimenzió működését erősítette miközben a jelenlévőktől szívta el az erőt.
De hogy is lehetne ezt megváltoztatni egy olyan helyen, ahol a dicső múlt romjaiból ilyesztő, mágikus kötést építettek. Legtöbben tudatában sem voltak annak a sötét tervnek, ami attól még tökéletesen működött. De erről senki, így X sem beszélhetett.
Országára jellemző volt a nem megfelelő emberek, nem megfelelő pozícióban effektus. 
Valakinek a valakije viszont valaki. A többieknek beadták, hogy tehetetlenek. A valóságban közösen alkották a rendszert, miközben egymásra mutogattak. Volt idő mikor a tizedért is ölre mentek, de ma már - a mágiának köszönhetően - a sokszorosát is csendben tűrték. 
Szerda volt. A szerda olyan se nem itt, se nem ott érzése nyomasztotta az étkező embereket. Nem tudták, hogy egyszerre de mindannyian megálltak és azt érezték, egyetlen szép gondolattal minden megváltoztatható. 
Ők hordozták országuk szomorú szívét. De most, amikor nem figyelt rájuk senki, kiléptek a kis boltok elé, felnéztek a tiszta égboltra és szabadon engedték azt a régi királyt. Az élők harcok nélkül, mindkét fél közös beleegyezésével, megegyező, szép szándékkal és láthatatlanul átvették az uralmat a város felett. 
Pontosan ekkor a közeli hegy egyik tisztásán egy erdész döbbenten figyelte, ahogy a szarvasok szabályos körben állnak és óramutató járásával ellentétes forgásuk irányát lassan megváltoztatják.
X belépett a festékpatron boltba és jó napot kívánt. Az volt. 
Talán egyszer az is lesz.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Banánhéj keringő

 Aztán hírtelen meleg lett. Nem várt dolgok keveredtek várt dolgokon felüliekkel. Szerettem volna tudni meddig tart az élet és mi van azután. Találkozunk e még és ha igen megismerjük e még egymást. Más nem nagyon érdekelt. Közben virtuálisan fertőzték és gyűlölték egymást sokan. Banánhéjakon táncoltak. Szomorúsággal töltött el az anyagba indokolatlanul mélyre való süllyedésünk. Pedig talán minden pillanat áldott, minden találkozás egy lehetőség a szeretetre. Mi más dolgunk lehet? Az élet dícséretét lágyan énekelték a kis hajtások a földön és a fákon miközben ők is haldokoltak. Mi is közeledtünk ahhoz a ponthoz de lassan áthidalhatatlan távolság ült a kis hajtások éneke és az emberi létezés közé. Pedig csak szeretni kellene. Tisztán, szépen, lágyan, szelíden. Elvárások nélkül szemlélni a létezés bőségét.

Rózsahegy

Száraz lett és szikkadt a talaj. Várj! Nem is mondok igazat. Csúszós sár van odakint. Pedig hónak kéne lennie.  Emlékszel amikor egyszer kioldott az egyik sílécem és egy egész hegyen át csúsztatok utána és visszahoztátok? Álmodok azzal a hellyel. Le tudnám rajzolni az egészet. Nem tudom mitől voltam olyan boldog akkor. Tisztán emlékszem az érzésre.  Évekkel később voltam még ott sokszor, de te arról már nem tudhatsz semmit. Akkor már söröztünk vagy boroztunk - na erre már nem emlékszem tisztán  - és mámorosan száguldottunk le patakokon és erdőkön át egészen a városig.   De én nem azért álmodom azzal a hellyel, pedig Isten bizony azokban az időkben sokkal jobban éreztem magam. Az a gyerekkori pillanat ragadt meg bennem és azt nem tudta felülírni semmi. Pedig nagyon igyekeztem. Akkor vittetek fel először a nagy pályára. Leültem a hóba és néztelek titeket. Egy hókirálynő voltam, de nem tudtam mit kezdeni az érzelmeimmel. Aztán bele is gabalyodtam teljesen. Azóta megtanultam, kezelni őket

Chaplin

2008 vége felé a válságra hivatkozva létszámcsökkentést tartottak a textilgyárban. Ez a létszámcsökkentés olyan jól sikerült, hogy egy év múlva az egész textilipari gyárkerület megszűnt, a hozzá tartozó buszmegállóval együtt. Gréta is ekkor veszítette el állását, pedig azt gondolta ebben a gyárban fog megöregedni és Terivel meg Zsuzsival töltik a nyarakat a zalakarosi üdülőben. Ők hárman annyi mindent átéltek már együtt és ráadásul mindhárman szerették a Balaton szeletet és a meggyes joghurtot.  Gréta a létszámcsökkentés napján piros pufidzsekit, világos farmernadrágot viselt és elsírta magát a buszon. Munkát keresett, de szülővárosában, Hódmezővásárhelyen nem talált, ezért úgy döntött felköltözik Budapestre. El is helyezkedett egy hajlítható csöveket forgalmazó cégnél. Ugyan ő csak papírmunkát végzett, mégis minden áldott nap köpenybe kellett mennie. A munkája abból állt, hogy a munkatársa által leltározott termékeket leltárba foglalta, ezután pedig egy másik munkatársával visszae