iakrif azub aktir

Leheletével kényszerít valóra a legfőbb létrehívó. Bársonydoboz melléklet az enyészet. Ha kinyitod talán újra megcsap a semmidtől elszívó, Burjánzásnak indul az anyag, újabb formát ölt a végzet. Tévedtem ha kívülállónak gondoltalak, Mert örökre forrt össze itt minden erő és alak.

Kopott körömlakk mutatja az irányt, ahova épp az előbb növesztett szappanbuborékot. Annak veleje a nemlét, héja a folyton változó, s ha megszűnik érted meg, hogy sosem volt. Játékból született kis semmi mosolyogj hát!

Megtöltjük a teret, használjuk az időt, vadul véssük bele "itt jártunk" azelőtt. Kisimul az idő, kiürül a tér. Nyomok nem maradnak csak a semmi szelíd madarai lüktető szárnyukkal suhannak. Nincs szem ami lássa, gömb terünk zárt kályha, belül leszünk mind egymás kis szikrája. Az a madár többé nem repül nekünk sem, senki másnak csak az utolsó, nagy, virtuális robbanásnak.

Memphisz elárasztott romjai morajlanak. egy félbehagyott tekintetű kődarab kék bogárra kacsint. túlvilági játékmesterek keverik a lapot. míg az itt ragadt istenségek árulkodnak. alig hallható zenéik beteljesült végről mesélnek: a mindent elsöprő örökkévalóság füllesztő, dohos mosolyáról.

Megszólalt a mindent elsöprő hosszan tartó, transzos dallam. Hajamat magam mögött repülni szálanként, szabadon hagytam. Száz dervissel egymagam suhanva, felfalt a hatalmas búgó csiga. Belsejében, kis kamrámban többet láttam, mint azok "hárman". Zakatoló, színes massza összeolvadt önmagává, láthattam a nagyvilágot zsugorodni egy bazári centrifuga alkotássá.

Bomlott szerkezetű metamorfózis, megfordult a szélirány. Szupercellába bújt egyszer a szakrálisan szürke lány. Felkelt veled, szemét csukta, nem zavarta fényeid Fáját gacsok megmardosták, hát megfente a késeit. Újrarendez, szépet tervez, bár a szőlő nem ereszt. Kis bicskával vágdossa le a nedvet vesztett keretet. Hiányukból mágikus, bordó bájitalt csavar, Csak azt hagyja meg belőle amit az ősanya akar. Piperkőc, kis csipeszekkel, évezrede válogat. Tudatos préslények alatt, titkos könnycsepp tóvá, tengerré dagad. - Nem baj. - vállat húz a kislány - a holnap újat tartogat. Szerkezete átszilárdul, csillog barna fényszeme, Tartogat még meglepetést,vajas kalácsos reggele. Eltölthetünk újra együtt néhány, szép évezredet. Esélyesnek látom egyszer nem leszek félszerkezet.

Lopott szavak árnyékában hűsölnek a kamaszok. Kiállnak a tűző napra, okolják a tegnapot. Semmivé tett letűnt kor, koronázott bolond. Atlantisszal odaveszett gyémántserlegtorony. Hova fussak, hogy ne lássam süllyedésünk végtelen? Kapaszkodunk páran egy kis leheletnyi levelen. Nem hagyom, hogy széttépjenek kiéhezett farkasok. Hitevesztett mocskos népség veletek elpusztulok. Önként merülök a mélybe békés, habos befogad. Látom lentről ordasnyakban ordasfogsor szétrohad.

Az indulatok - mint az éjszakára szobákban rekedt legyek - reggelre elpusztulnak. Nem tűnnek el csavaros időtlen terekben, csak valaki kisöpri őket, s a négykerekű, kellemetlen dolgok szállítója, forgó gyomrában körkörösre aszalja. Száradt, élettelen érzelmek, kiéletlen, éjszaka hamvába veszett teremtmények. Átlátszó felületekbe ütköző szögletes nyolcasok. Nyugodjatok békében! jó reggelt! sziasztok!

Ágyban hangnélküli sikoltozás egy láthatatlan sóval szórt be az este. Könnyíteni akart lelkem húsfogságán, csusszanjak vele messze. Test nélkül rángatott, görcsösre eresztve. Ágyban félhalk sikoltozás, így maradtam ahol a takaróm védett. Felülve szívdobogtam, aztán vizet ittam, a kezem égett. Emlékeztem a házat sóval mostam fel egy éve, először babonából persze. S most rám szórják a sót odaátról, útban vagyunk egymásnak este.

Középről, hullámzó félelem tolja torkomig szívemet, aztán ernyedt végtagok és gondos menekülés. Néhány levegővételnyi harc az életért, egy árva könnycsepp riadt tekintetem alatt. Azt mondják ez jó jel, s közben kódokról suttognak. Körvonalazódik a ki nem mondható tartomány. Remélem ha olvashatóvá válik nem nagybetűs lesz. Ázott papír figyelmeztet csak az omlásveszélyre.

Szabadságra mentek a biztonsági őrök. Helyükre egyszerű félelem ül. Nem kérek semmit, csak bambán főzök fűszeres érzelmet, ami rendszerint kihűl. Fehér arcú démonok hajtanak este, mögöttem halovány érzés áll. Nem kérek semmit, csak várom a napot mikor magától változik a belső táj. Azt hiszed pihenek és köpök a sorsra elhagyom magam, magam mögött. Kössenek masnit a csorba sorsra, nem kértem semmit ami már törött. Csak ülök és nézek, nyugatnak hajtom a vágyakat halkan a lábamon hordom, s hogy lássalak többé már meg nem oldom. nevedet a kincses fiókomba.. csitt... egy zsepibe írom.

Csukott szemem mögött egy világot láttam. Határtalan térben, anyagtalan lények súlyos, törékeny lapokat tologattak. munkájukat lehajtott fejjel nagy gondossággal és szeretettel végezték. Minden lapon ott vibrált egy élet csírája. időtlen tevékenységük egyetlen célja a lapok tökéletes TALÁLKOZÁSi ívének beállítása volt. Dolguk végeztével, gombnyomásra kelt önálló életre a rendszer. A lapok birtokosai azóta is unos-untalan, sikertelenül keresik létük értelmét. De minden találkozás oly tökéletes, hogy azokban a pillanatokban a nagy kérdések értelmüket vesztik. (tökéletes, nem feltétlenül egyenlő azzal, hogy jó)

a kövér kutyaszorító a napkeleti test a pávatollas üregi patkány a vén kétszemű csuklófogó az aranyhajú vipera a sertés a sárkány és én a három éjszakai testnélküli és te:  TE

még hajnal volt s a talpam, a padlóra halkan, fékezett tempóban, üres hanggal raktam. a hegyeken később, narancslila gőzök, fésülték a fákat fákból dombor hátat. én könnyedén vártam, a virtuális bárban, kapcsoljanak páran. s e szépséget épp csak ablakomból láttam. üzenetem érkezett, a bárban akkor csönd rekedt a tűzben égő hallgatást, cirógatást, zuhanást nem zavarta senki más.

A nő kidobálja a cuccokat. leltár: 1 db göncölszekér, hervadt margaréta, három gombócos tölcséres fagyi (puncs, csoki, vanília), középiskolás szívecskés trikó, általános iskolás papírhajó (egy fiú hajtogatta), úttörőszoknya, varázstükör, hal, szarvasbarát, fekete macska, varázspálca, csoki (a kisfiútól kapta), aranymasni, gyík, mackó, angyalszárny, merőkanál, piros cipők (nőjelmez), ufonauta, seprű (nem működik), nyuszi, homályos szemüveg, varázscerka, parfüm (csábításhoz), bájital, tangabugyi, farsangi maszk, egy szerelmes mese, egy pár zokni, borús napok, az alma, tizennyolcadik szülinapi torta, esernyő, kígyó, vakációs nap, polip, egy pohár bor (pohárral), a hold, egy hangjegy (amit valaki megadott), kés (amivel valaki fenyegetett), gyertya, titkos könyv, rúzs (ami rossz helyen hagyott nyomot), fésű, ház és egy darab sugárzó szív kidobva. Bármikor változtatható gravitációs mező megfordítva, leltár firkával illusztrálva.

Útjelző táblákon ismerős jelek. Én mondjam meg nekik merre, hogyan megyek, Aztán ha bejön, kijavítják a 'hülye' kérdőjelet: Zsákutca, egyirányú vagy nem állhat, de mehet. Lecsupaszítottam száraz sarkam, talpam. Lebegek a poros vagy sáros úton, halkan. Röhejes nyomkövetők körben forognak. kihűlt nyomomban lábukkal tolongnak. Rabom vagyok s saját titkaim a falak. A falak közt lágy tánc és égi zene fakad. Könnyel mosdom este, mosolyogva kelek. Hazudni nem fogok, teremteni megyek. Teremtek szerelmet, vágyat, együttérzést. A "várban" hordom este az igazi érzést. Idegen, de mégsem a nyugodt esti téboly. Álombeli tájon, vagyok már csak én jól. ... Messziről csúnyán néznek a barátok. Sosem leszünk már kicsi, illatos virágok. Rémisztő szabadság nem nekem való. Nyúl vagyok, megszeppent, félős 'kussoló' .

Találtam egy helyet tegnap délután, ahol bátran sírhat egy veszett szarvaslány. Holdlényeknek megy a zaklatott panasz, titok könnyből fénylő virágot fakaszt. Varázsszavak zsonganak az álomréten megfognám a kezed ha kérnéd szépen. Éreznéd a réten együtt jártunk, szarvasokként mágus körben álltunk. Bennem él tovább minden tettünk, Míg keresel, közben bábok lettünk. Szomorú világ ahol élek, Ketté vált a titkos mágus lélek.

Papírsárkány vagyok, rángatnak a nagyok, nélkülük se repülni, se zuhanni nem tudok.

Halott pókok, szitakötők, ártatlan kis szárnyak darabokban úsznak a kertben a tegnapelőtti vágyak. Négy vagy öt apokalipszis is volt a tetőn tegnap. Özönvízzel jött a halál, vége szakadt a szárnysurrogó szerelmes kis dalnak.

Az elmúlás kiszáradt fűcsomó képében repült át a ruhaszárító fölött. A színes ruhák már rég szárazan lógtak a munkáját helyesen bevégzett ikea szerkezeten. Senki nem törődött az elmúlás táncával csak én csodáltam. Nekem mutatkozott meg, hogy láthassam miként végzem majd s leszek játékszere a csillogó napsütésnek. Hamuvá vált testem szépen táncol majd a szélben egy utolsót, a Kőhegy lábánál. Ha valaki látja, majd szelíden mosolyog, s magára gondol, nem rám, ahogy én is... ma délután.

Este : Ess el a holdfényes mezőn! Dobj árvalányhajat a magasba! Hagyd, hogy megszálljon a béke! Forogj a csillagokba! / vagy "aludd" ki egész napi szentségtörésed! /

Csillagporos, fénytelen Éjszakában éberen Nézegetem lelkedet Árnya folyton megremeg. Színes körhintádon ülsz, Ha újat látsz 'hátradűlsz' Karba teszed két kezed Nem érzed a végzeted. A végzet egy kis madár. Nem közelít, szemben áll. Mindig ott van, sose lesz Kísérgetni sose rest. Pazarolod a napod, Lopod s másnak sem adod. Felszíneket gyűjtögetsz, Kerülöd a mélyeket. Nem tudom, hogy mire várunk Fél lábujjon kártyán állunk. És ez még csak nem is vár Egy alaplap, égen áll. Ezer éves kegyelem. Egységes és eleven. Tenyereden tenyerem. Ragasztó a lelkemen. Mi ez, ha nem ....

Fáradt már tőlem a dolgos kis konyha, Villanyfényben úszik estéről hajnalba. Bánatos távolság álmaim sorától, Megfosztja konyhám csendes magányától. De vigasztal engem bágyadt melegsége, Tárgyi sokasága, sürgésem emléke. Feledteti éjjel reményvesztett sorsom, Lázas lázadásom, hiánytalan gondom. Lábasokban főztem "titkos, csodakönnyem", Utána leszűrtem s fűszerrel kevertem. Elfedte előled igaz érzelmemet, Kesernyésből kevert édes kérdéseket. Hogy ízlik az esti mézes gondoskodás? A reggeli bamba, kávés ábrándozás? Olaszos, fűszeres, ádáz csatározás? Keleti ízekből kevert ajánlkozás? Itt ülök halkan, konyhám vigaszában. Poharak a polcon, válaszok az ágyban. Itt nincs este, se nappal kölcsönhatás, Csapos szobában szelíd várakozás.

Legördülő, langyos, hordalékos forrás, fekete ital. Ablakom sarkából, elnémult harsonám széléig csordogál. Szomorú gejzír, magammal ragadós, múlthordozóm. Huszonkét éves, alkalmi maszkom, csillogó kislányra sírom. Hiányból való, távoltartó szakadékok hídtalan. Gyökerem táplálja, három fűz ágából készült, könnyszállítóm.