Ugrás a fő tartalomra

Leheletnyi levélen

Lopott szavak árnyékában hűsölnek a kamaszok.
Kiállnak a tűző napra, okolják a tegnapot.
Semmivé tett letűnt kor, koronázott bolond.
Atlantisszal odaveszett gyémántserlegtorony.

Hova fussak, hogy ne lássam süllyedésünk végtelen?
Kapaszkodunk páran egy kis leheletnyi levelen.
Nem hagyom, hogy széttépjenek kiéhezett farkasok.
Hitevesztett mocskos népség veletek elpusztulok.

Önként merülök a mélybe békés, habos befogad.
Látom lentről ordasnyakban ordasfogsor szétrohad.

Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Eső

- Évike legyél szíves és mondjad meg a Ferinek, hogy ne menjen rá a fűre legközelebb! - Csókolom nem tetszett látni, hogy szembe jött a Laci? Máshogy nem férünk el. - kiabált a csirkéktől Feri. Zsuzsi néni pontosan tudta, hogy Feri is hallani fogja, de vele nem beszélt, mert utálta ezért kiabált a feleségével rendszeresen, ha Ferivel volt problémája. Utált mindenkit, mint ahogy szinte mindenki utált már mindenkit. Zsuzsi néni például azért utálta Ferit, mert nem hagyta, hogy leuralja az utcát.  - Azt akkor csodálkozik ha kirakom majd a sziklakertből a köveket az út szélére! - mormogta magában Zsuzsi néni és bement. Azonnal telefonált is szerencsétlen öccsének Tabajcsra, hogy jöjjön át kirakni a köveket, mert ő már nem bírja elviselni, hogy az előkertjét tönkreteszi az a mocskos szomszéd.  Szóval Zsuzsi néni mocskos szomszédnak hívta Ferit. Zsuzsi nénit a legtöbben mocskos komcsinak hívták. Feri nem így hívta, mert ő nem politizált. Az ő szemében Zsuzsi néni simán csak egy mocs...
Megjegyzés küldése
További információk

Beismerő vallomás

Rózsaszirom volt a lét. Bokros, szúrós nyúlvánnyal tartotta önmagát. Bódulatot árasztott sovány, vérszínű tánca lefelé a talp alatti sárba, ahol barnás enyészete tátott szájjal várta. A való azonban láthatatlanul tartott tovább. Pára volt, meg csigáknak nedű s még ennél is több maradt e szédült, kis világ. Az anyagban szavatosság lejárta után, átlényegült a tizenegyes szitán, sután. Nem láthatta, kinek ujjbegyén a tartóelem szúrt szűk figyelmet, önmaga nevetséges fájdalmára. Úgyhogy talán senki se látta.
Megjegyzés küldése
További információk

Véletlenül meghallottam

A tarló közül egy sárga lepke repült, az utolsó fényben mindig megnyugvó égbolt irányába. Durga tekintetével követte a kellemes kis kontúrt, mikor mögötte feltűnt a menetrend szerinti sárkány. A sárkány zajos szárnyaira hat apró, kócos négylábú vonyítva reagált és a rét túlsó felén addig kísérték a különös lényt, amíg gazdájuk épített határán egymás hátára nem kenődtek. A kudarcos vadászat után csend lett, amit egyedül a sárkány hatalmas szárnyainak suhogása töltött meg élettel. Durga tátott szájjal nézte a lepke helyét betöltő lény suhanását. A nap úgy bukott le, mintha egy hanyagul az asztalra vetett narancs huppanna a konyhakőre, magával víve színének és illatának minden báját. A sárkány helyét átvették a sötét hegyoldal rejtélyes felvillanó fényei, amik a semmiből tűntek elő, hogy minden logikusan magyarázható történetet megcáfolva cikázzanak fel s alá, mielőtt a feketeség végleg uralma alá hajtja a tájat. Durga álmokban rögzült, felülírhatatlan, édes, ismerős tájakon járt és magá...
Megjegyzés küldése
További információk