Egyszer - úgy tíz évvel ezelőtt - araszoltam a dugóban a Moszkva (!) tér felől a Margit-híd irányába. Unottan bambultam magam elé. Két autóval előttem, a másik sávban, a piros lámpánál megállt egy lovaskocsi. Sajnáltam a két természeti lényt, aki ott topogott a zajos fémek között. Ekkor egyikőjük könnyített magán. A folyamat sokáig tartott és a frissen keletkezett tavacska lassan kúszott a zebra irányába. A lámpa zöldre váltott és a lovaskocsi tovább ment.
A dugó nagy volt, így amikor ismét pirosra váltott a lámpa ott álltam pontosan a zebra előtt. Mellettem, balra megállt a villamos és rohanó gyalogosok lepték el a nedves csíkokat. Emlékszem meleg nyári nap volt. A következő pár másodpercet ezért magas hőmérsékleten rögzítve tároltam. Néztem, ahogy az emberek végigtrappolnak a kis tócsában, belélegzik természetes gőzét mit sem sejtve eredetéről. Az utolsó kis csoportban egy fiatal lány kulcs csomót ejtett az aranyló pocsolya közepébe, majd megállt, sietve felvette és zsebre dugta a fontos tárgyat.
Az évek alatt ez a kis történet egy jelképpé vált számomra.
Ezt az egész kis epizódot tíz év elteltével úgy döntöttem leírom, hogy feltehessem a következő kérdéseimet. Talán a lány, aki a kulcsot felvette hazament és kézmosás helyett egy alma után nyúlt, majd kicsit rosszul érezte magát, az orvos valami bakteriális fertőzésről beszélt, amiből egy hosszan tartó betegség lett, ami miatt nem tudott elmenni a záróvizsgájára, ami miatt halasztania kellett fél évet, azt a fél évet ami alatt egy másik lány a szakdolgozat témáját ellopta, ami annyira rosszul érintette, hogy végül le sem diplomázott, ami miatt máig haragszik önmagára, ami miatt...
Tételezzük fel, hogy ez az esemény láncolat igaz.
Szóval, mekkora az esélye annak, hogy az a lány ezt az írást elolvassa és magára ismerjen? S ha mégis megtörténne ez és múltjának eddig számára ismeretlen, titkos történetét megtudná, mit kezdene vele?
Vajon elgondolkozna azon, hogy a nagymamája hányszor mondta neki: "Evés előtt mindig moss kezet!"? Vajon eszébe jutna, hogy mióta tudjuk, hogy mennyire fontos dolog a kézmosás? Vajon rájönne e arra, hogy nem csak ártó dolgokon gyalogolunk át, hanem használati utasításokat is kaptunk elődeinktől, hogy elkerüljük a kellemetlenségeket?
Vagy nem kezdene vele semmit és azt gondolná ez volt a sorsa, ennek így kellett lennie? Vagy inkább azon bosszankodna, hogy az a ló miért cseszett így ki vele?
Érzem a napi eseményeket magam körül - amiből lassan történelem lesz - közben régi verseket olvasok (üzenetek azok) és egyre többször eszembe jut az a furcsa jelenetsor a Moszkva (!) tér közelében.
A dugó nagy volt, így amikor ismét pirosra váltott a lámpa ott álltam pontosan a zebra előtt. Mellettem, balra megállt a villamos és rohanó gyalogosok lepték el a nedves csíkokat. Emlékszem meleg nyári nap volt. A következő pár másodpercet ezért magas hőmérsékleten rögzítve tároltam. Néztem, ahogy az emberek végigtrappolnak a kis tócsában, belélegzik természetes gőzét mit sem sejtve eredetéről. Az utolsó kis csoportban egy fiatal lány kulcs csomót ejtett az aranyló pocsolya közepébe, majd megállt, sietve felvette és zsebre dugta a fontos tárgyat.
Az évek alatt ez a kis történet egy jelképpé vált számomra.
Ezt az egész kis epizódot tíz év elteltével úgy döntöttem leírom, hogy feltehessem a következő kérdéseimet. Talán a lány, aki a kulcsot felvette hazament és kézmosás helyett egy alma után nyúlt, majd kicsit rosszul érezte magát, az orvos valami bakteriális fertőzésről beszélt, amiből egy hosszan tartó betegség lett, ami miatt nem tudott elmenni a záróvizsgájára, ami miatt halasztania kellett fél évet, azt a fél évet ami alatt egy másik lány a szakdolgozat témáját ellopta, ami annyira rosszul érintette, hogy végül le sem diplomázott, ami miatt máig haragszik önmagára, ami miatt...
Tételezzük fel, hogy ez az esemény láncolat igaz.
Szóval, mekkora az esélye annak, hogy az a lány ezt az írást elolvassa és magára ismerjen? S ha mégis megtörténne ez és múltjának eddig számára ismeretlen, titkos történetét megtudná, mit kezdene vele?
Vajon elgondolkozna azon, hogy a nagymamája hányszor mondta neki: "Evés előtt mindig moss kezet!"? Vajon eszébe jutna, hogy mióta tudjuk, hogy mennyire fontos dolog a kézmosás? Vajon rájönne e arra, hogy nem csak ártó dolgokon gyalogolunk át, hanem használati utasításokat is kaptunk elődeinktől, hogy elkerüljük a kellemetlenségeket?
Vagy nem kezdene vele semmit és azt gondolná ez volt a sorsa, ennek így kellett lennie? Vagy inkább azon bosszankodna, hogy az a ló miért cseszett így ki vele?
Érzem a napi eseményeket magam körül - amiből lassan történelem lesz - közben régi verseket olvasok (üzenetek azok) és egyre többször eszembe jut az a furcsa jelenetsor a Moszkva (!) tér közelében.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése