Ugrás a fő tartalomra

X


X halandó lény volt, de lépéseit az anyagba úgy kötötte útjához alakja, mintha egy lepkét akarnánk örökös földi járásra kényszeríteni. Annak a lepkének terhessé válnának aprócska - mégis önmagához képest - hatalmas szárnyai. Bizonyos, hogy eltávolítaná őket a teher végett meg azért, hogy hasonlatossá váljon földön járó új társaihoz.
Ilyen volt. Alkalmazkodott. Szerencsére legbelső lénye minden egyes éjszaka kiszabadult és magával repítette külső burkolatát az ég felé. Volt amikor ezt szó szerint kellett érteni és volt amikor nem. 
Különleges idők voltak,  telített energiákkal dúsult az anyag s szerkezete fellazult, amitől ő folyton a szárnyakra, az égre és az éjszakára gondolt.  
X hajlandóságot mutatott, mégsem értették meg őt mindannyian. A szelídek igen, míg a többiek nem is akarták. Elfoglaltak voltak. Általában könyörtelen fétisekre vágytak és egymás végtelen kínzására sötét poklot álmodtak. Oly sok mindent képtelenek voltak megvalósítani de ez nagyon könnyen ment nekik. X-et is megkínozták de testébe nőtt fájdalma tudássá változott. 
Azokban az időkben az éjszakai háló szinte teljesen eltűnt az egymásra csúsztatott világok között. Szabadon járt kelt benne minden olyan lény, aki ezt észrevette.  Az ember is közéjük tartozhatott volna de legtöbbjük rendszerint nem ment sehova. 
A világmindenség titkokkal és kétséggel teli - számukra - félelmetes világában többségük bezárta magát a kisszobába. 
X éjszakája csodálatos volt. Hosszú ideje gyakorolt technikája, a hold áradásában beérett. Látta, hogy minden apró részletben univerzumok, teljességre komponált világok rezdülnek. Nem szimbolikusan, hanem szó szerint. Látta a szekrényt, az ágy sarkát, a párnája szélét és a falakat, amint levetették magukról a fátylakat és megmutatták töltelékük csillagos valóságát. Energia volt minden és a kicsiben a kisebb hatalmas. A sötét szobában színpompás kozmikus ködök mozdultak és e csillagködök - a pauszpapírként egymásra pakolt világok egyéb lényei - szelíden tartották a szerkezetet. Ott voltak körülötte és egy régi ismerős éneket dúdolt mind, amitől kezdeti félelme elszállt. 
X velük dúdolt hajnalig, majd a napfelkelte előtt mély álomba zuhant és testét hátrahagyva két teljes órára átugrott egy másik - fényesebb dimenzióba. Boldogsággal tért vissza, de nem tudta hogyan tegyen úgy, mintha semmi nem történt volna. 
Minden, amit azóta szavakból összehordott értelmetlennek tűnt, úgyhogy lehunyta a szemét és felidézte azt a régi ismerős dallamot, újra meg újra. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Banánhéj keringő

 Aztán hírtelen meleg lett. Nem várt dolgok keveredtek várt dolgokon felüliekkel. Szerettem volna tudni meddig tart az élet és mi van azután. Találkozunk e még és ha igen megismerjük e még egymást. Más nem nagyon érdekelt. Közben virtuálisan fertőzték és gyűlölték egymást sokan. Banánhéjakon táncoltak. Szomorúsággal töltött el az anyagba indokolatlanul mélyre való süllyedésünk. Pedig talán minden pillanat áldott, minden találkozás egy lehetőség a szeretetre. Mi más dolgunk lehet? Az élet dícséretét lágyan énekelték a kis hajtások a földön és a fákon miközben ők is haldokoltak. Mi is közeledtünk ahhoz a ponthoz de lassan áthidalhatatlan távolság ült a kis hajtások éneke és az emberi létezés közé. Pedig csak szeretni kellene. Tisztán, szépen, lágyan, szelíden. Elvárások nélkül szemlélni a létezés bőségét.

Rózsahegy

Száraz lett és szikkadt a talaj. Várj! Nem is mondok igazat. Csúszós sár van odakint. Pedig hónak kéne lennie.  Emlékszel amikor egyszer kioldott az egyik sílécem és egy egész hegyen át csúsztatok utána és visszahoztátok? Álmodok azzal a hellyel. Le tudnám rajzolni az egészet. Nem tudom mitől voltam olyan boldog akkor. Tisztán emlékszem az érzésre.  Évekkel később voltam még ott sokszor, de te arról már nem tudhatsz semmit. Akkor már söröztünk vagy boroztunk - na erre már nem emlékszem tisztán  - és mámorosan száguldottunk le patakokon és erdőkön át egészen a városig.   De én nem azért álmodom azzal a hellyel, pedig Isten bizony azokban az időkben sokkal jobban éreztem magam. Az a gyerekkori pillanat ragadt meg bennem és azt nem tudta felülírni semmi. Pedig nagyon igyekeztem. Akkor vittetek fel először a nagy pályára. Leültem a hóba és néztelek titeket. Egy hókirálynő voltam, de nem tudtam mit kezdeni az érzelmeimmel. Aztán bele is gabalyodtam teljesen. Azóta megtanultam, kezelni őket

Chaplin

2008 vége felé a válságra hivatkozva létszámcsökkentést tartottak a textilgyárban. Ez a létszámcsökkentés olyan jól sikerült, hogy egy év múlva az egész textilipari gyárkerület megszűnt, a hozzá tartozó buszmegállóval együtt. Gréta is ekkor veszítette el állását, pedig azt gondolta ebben a gyárban fog megöregedni és Terivel meg Zsuzsival töltik a nyarakat a zalakarosi üdülőben. Ők hárman annyi mindent átéltek már együtt és ráadásul mindhárman szerették a Balaton szeletet és a meggyes joghurtot.  Gréta a létszámcsökkentés napján piros pufidzsekit, világos farmernadrágot viselt és elsírta magát a buszon. Munkát keresett, de szülővárosában, Hódmezővásárhelyen nem talált, ezért úgy döntött felköltözik Budapestre. El is helyezkedett egy hajlítható csöveket forgalmazó cégnél. Ugyan ő csak papírmunkát végzett, mégis minden áldott nap köpenybe kellett mennie. A munkája abból állt, hogy a munkatársa által leltározott termékeket leltárba foglalta, ezután pedig egy másik munkatársával visszae