Ugrás a fő tartalomra

Kattogástörők



- Elnézést a zavarásért - lépett a gépházba Trű - leállt a gépezet?
Dolgába merülve ült a gépész. Fel sem nézett úgy válaszolt. 
- Nem. Nem hallja? Minden rendesen forog, kattog meg gőzölög.
- Nem értem.  - mondta Trű. - Tetszik tudni én egy alkatrész vagyok.
- Hogy érti ezt? - nézett maga elé a gépész. 
- Hát nem látja? Fogaskerék vagyok. Ugyan picike, de azért mégis egy fogaskerék.
A gépész felnézett és végigmérte Trűt. 
Trű valóban pici volt azonban igen különösen csillogott.
- Nem értem. - motyogta a gépész. - Mitől ilyen fényes? 
- Hát tudja minden nap azt várom, mikor láthatom el végre a feladatom és közben akad némi időm. Csiszolom magam. Készülök a nagy napra, amikor végre hasznos is lehetek.
- De hogy kerül ide? - kérdezte a gépész.
- Gondoltam utánajárok mikor jön el az a nap. - válaszolta Trű.
- Várjon megnézem az eszközlistát! Mikor gyártották?
- Hetvenhat.
- Na ne vicceljen! Harmincnyolc éve és még mindig nem része a gépezetnek?
A gépész zavartan felnevetett és átment az irattárba. Trű utánagurult. 
- Tetszik tudni én nem akarok haszontalan lenni. - magyarázkodott közben Trű - Mellőlem már mindenféle alkatrészt elvittek felhasználásra. Gondoltam is, hogy esetleg megpróbálok valami olyan lenni, ami gyakrabban kell. De tudja én nem tudok más lenni, mint amire gyártottak.
- Hogy hívják? - kérdezte szigorúan a gépész.
- Trű. - válaszolta Trű. Közben egyre jobban félt, hogy valamit elrontott és majd jól ledorgálják.
- Trű és hetvenhat ugye? - kérdezte a gépész. 
- Igen. - felelt tisztességtudóan Trű. 
- Ez az. Megvan. Ja igen. Túlgyártás volt. - mondta kimérten a gépész. 
- Hogy mi? - kérdezte Trű.
- Magukat túlgyártottuk annak idején és egyébként sem volt sok szerepük. Tudja az lett volna a dolga, hogy megtörje a folyamatos kattogást, a többi alkatrész örömére. Aztán azt vettük észre, hogy egyre kevésbé zavarja őket a monotonitás. Meg aztán tudja van ez a funkciózavar is, ami aztán végképp megszűntette a kattogástörők helyét. 
- Hogy mi? - kérdezte ismét Trű.
- Nem hallott még a funkciózavarról?
- Nem.
- Sok olyan alkatrész van, aki másnak gondolja magát, mint amire gyártották. Mondjuk kattogástörőnek. Olyankor kínkeservesen ugyan de beáll egy kattogástörő helyére. Vagy azért mert nincs kedve a saját feladatát elvégezni vagy azért mert azt képzeli így fontosabb. Persze a kattogástörő feladatát nem tudja ellátni, de ugye arra ma már nincs is szükség. 
- Azt akarja mondani, hogy nincs is helyem a gépezetben? - kérdezte Trű elkeseredve.
- Jaj ne vicceljen már! Valahogy eddig is megvolt. Csak csiszolgassa tovább magát és ne szomorkodjon!
- Ne szomorkodjak. - kérdezte Trű halkan. Nem is kérdezte inkább kijelentette.
A gépész a mondat végére eltűnt. Visszament tenni a saját dolgát. 
Trű viszont nem tudta mi tévő legyen. Elindult, hogy most már teljesen más szemmel megcsodálja a gépezetet. Mindenki kattogott, meg pörgött, forgott és gőzölgött.
Trű nézte a sok hasznos mozgást. Eddig is sejtette, de most már biztosan tudta, hogy ő soha nem kerülhet a helyére. Elsírta magát. 
- Ne sírj! - mondta egy hang.
Trű előtt egy másik haszontalanná vált kattogástörő ácsorgott. Trű izgatott lett, kíváncsi és valami melegség öntötte el, de nem tudott megszólalni.
- Jó ideje annak, hogy én is jártam a gépésznél de pontosan tudom mit érzel. - mondta a másik kattogástörő - Viszont azóta volt időm részletesen körbejárni és jól megszemlélni ezt a szerkezetet. Egy kis selejt itt, egy kis hiba ott, rengeteg funkciózavaros alkatrésszel. Szinte senki nincs a helyén. Hidd el nincs miért sírnod! Nézd csak!
Trű újra nézte a sok mozgást, a sok pici részletet, meg a nagy egészet, de most megint más szemmel. A gőz alól egyre határozottabban rajzolódott ki előtte egy megroggyant szerkezet két hatalmas összeakadt fogaskerék vészjósló képével.

Jó éjszakát GYEREKEK!







Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Banánhéj keringő

 Aztán hírtelen meleg lett. Nem várt dolgok keveredtek várt dolgokon felüliekkel. Szerettem volna tudni meddig tart az élet és mi van azután. Találkozunk e még és ha igen megismerjük e még egymást. Más nem nagyon érdekelt. Közben virtuálisan fertőzték és gyűlölték egymást sokan. Banánhéjakon táncoltak. Szomorúsággal töltött el az anyagba indokolatlanul mélyre való süllyedésünk. Pedig talán minden pillanat áldott, minden találkozás egy lehetőség a szeretetre. Mi más dolgunk lehet? Az élet dícséretét lágyan énekelték a kis hajtások a földön és a fákon miközben ők is haldokoltak. Mi is közeledtünk ahhoz a ponthoz de lassan áthidalhatatlan távolság ült a kis hajtások éneke és az emberi létezés közé. Pedig csak szeretni kellene. Tisztán, szépen, lágyan, szelíden. Elvárások nélkül szemlélni a létezés bőségét.

Rózsahegy

Száraz lett és szikkadt a talaj. Várj! Nem is mondok igazat. Csúszós sár van odakint. Pedig hónak kéne lennie.  Emlékszel amikor egyszer kioldott az egyik sílécem és egy egész hegyen át csúsztatok utána és visszahoztátok? Álmodok azzal a hellyel. Le tudnám rajzolni az egészet. Nem tudom mitől voltam olyan boldog akkor. Tisztán emlékszem az érzésre.  Évekkel később voltam még ott sokszor, de te arról már nem tudhatsz semmit. Akkor már söröztünk vagy boroztunk - na erre már nem emlékszem tisztán  - és mámorosan száguldottunk le patakokon és erdőkön át egészen a városig.   De én nem azért álmodom azzal a hellyel, pedig Isten bizony azokban az időkben sokkal jobban éreztem magam. Az a gyerekkori pillanat ragadt meg bennem és azt nem tudta felülírni semmi. Pedig nagyon igyekeztem. Akkor vittetek fel először a nagy pályára. Leültem a hóba és néztelek titeket. Egy hókirálynő voltam, de nem tudtam mit kezdeni az érzelmeimmel. Aztán bele is gabalyodtam teljesen. Azóta megtanultam, kezelni őket

Chaplin

2008 vége felé a válságra hivatkozva létszámcsökkentést tartottak a textilgyárban. Ez a létszámcsökkentés olyan jól sikerült, hogy egy év múlva az egész textilipari gyárkerület megszűnt, a hozzá tartozó buszmegállóval együtt. Gréta is ekkor veszítette el állását, pedig azt gondolta ebben a gyárban fog megöregedni és Terivel meg Zsuzsival töltik a nyarakat a zalakarosi üdülőben. Ők hárman annyi mindent átéltek már együtt és ráadásul mindhárman szerették a Balaton szeletet és a meggyes joghurtot.  Gréta a létszámcsökkentés napján piros pufidzsekit, világos farmernadrágot viselt és elsírta magát a buszon. Munkát keresett, de szülővárosában, Hódmezővásárhelyen nem talált, ezért úgy döntött felköltözik Budapestre. El is helyezkedett egy hajlítható csöveket forgalmazó cégnél. Ugyan ő csak papírmunkát végzett, mégis minden áldott nap köpenybe kellett mennie. A munkája abból állt, hogy a munkatársa által leltározott termékeket leltárba foglalta, ezután pedig egy másik munkatársával visszae