Ugrás a fő tartalomra

Homok


- Ez vajon kinek szól? Észrevetted, hogy sehol egy teremtett lélek? - kérdezte Galagonya. 
Ketten haladtak a kihalt úton. Jobb kéz felől egy iskola épülete kongott az ürességtől de mégis szólt benne a hangos bemondó. Propaganda arról, hogyan kell viselkedni ahhoz, hogy beilleszthető legyél a keretbe. Valaki jó ötletnek találta almazöldre pingálni az egymáshoz ragasztott dobozépületeket. 
- Kedvem lenne filmezni. Annyira bizarr nem? - kérdezte Galagonya. Teljesen a hatása alá került a látottaknak.
- Te meg fotózhatnál! Nincs kedved? - próbálta szóra bírni és egyben elhessegetni Liliom félelmét.  
- Nincs. Tűnjünk innen! - válaszolta Liliom. 
- Maradjunk még egy kicsit! - kérlelte Galagonya, de nem is törődvén a válasszal balra fordult. Lába mély homokba süllyedt. Lomhán csúszkálva haladtak a Tanácsháza irányába. Az barna volt, rajta piros felirat: TANÁCSHÁZA.  
Mindent belepett a csend. Sehol egy ember, sehol egy autó. Még madárcsicsergés és szúnyogzümmögés sem volt. Pedig a nap hét ágra sütött. Túrták maguk alatt a homokot. Ilyen mély homok egy kisváros közepén? 
Galagonya rájött, ha a cipőjének orrára áll szaladni is tud benne. Kacagva mutatta Liliomnak hogy néz ki futás közben, de Liliom arcán kétely ült. 
Galagonya nem volt hajlandó foglalkozni azzal a tekintettel. Jól érezte magát. Liliomot szerfölött zavarta Galagonya hangos nevetése. 
A nevetés hatására egy tíz év körüli kislány jelent meg az egyik ház sarkánál és Galagonya felé indult. A kislányon napszítta, kék rágógumi-márkás póló és ugyanolyan napszítta, kék rövidnadrág volt. Magasra húzott tornazoknija és fehér iskolai tornacipője nem illett a korba. 
- Várjunk csak? - szólalt meg Galagonya - Tanácsháza? - motyogta magában, majd a kislányra nézett.
- Hát és te? Honnan csöppentél ide? Hova tűntek a többiek? - kérdezte a kislányt. Az nem nézett föl. Szemlesütve belecsimpaszkodott Galagonya jobb kezébe. 
Galagonya elmosolyodott és össze vissza beszélt; az almazöld iskoláról, az oda nem illő homokról és a hangosbemondó szövegéről. 
Egy négy év körüli kisfiú kukucskált egy villanyoszlop mögül és felbátorodva a látottakon Galagonya irányába indult. 
Galagonya csak beszélt, beszélt és gyűltek köré a gyerekek. 
- Nem tetszik ez nekem. Ne beszélgess velük! - mondta Liliom. 
Ettől a gyerekek láthatóan megszeppentek és ahogyan jöttek el is mentek, beszélhetett Galagonya nekik akármilyen szépen. 
De Galagonya most sem keseredett el, hanem elindult jobbra, mert végre emberi hangokat hallott.  
A szocreál főút mögött egy óbarokk faluba csöppent. Templom, parókia és két tucat kőszobor. A szobrok szenteket ábrázoltak. Fél embernagyságú, sötétszürke testük virágfüzérekkel volt feldíszítve. 
Galagonyának a filmfelvételen járt az agya. Liliom szokásához híven kicsivel Galagonya mögött állt meg. A szobroktól távolabb emberek nagyobb csoportja várt valamire. 
Jól tették, mert ekkor az altemplomból egy papot két oldaláról támogatva húzott fel pár markos legény. A pap feje borotvált volt, arca vörös, rajta arany és fehér, gazdagon hímzett miseruha. 
- Mi lehet a baja? - kérdezte Galagonya félhangosan. 
Kellő távolságban álltak ahhoz, hogy nem vette észre őket senki. Főleg azért nem, mert mindenki a papot nézte. 
A pap mintha viaskodott volna a legényekkel, pedig ehhez nem sok erőt adott neki az ő Istene. Alacsony, vézna kis alak volt. 
- Ma itt tartom a misét. Ezen a szent helyen. - üvöltötte s Galagonya számára egyértelművé vált, hogy miért nem tudott egyedül menni. Elnevette magát, miközben két kezével takarta száját és Liliomra nézett.
Liliom is mosolygott. Végre nem félt. 
És valóban a pap azon a szent helyen, kint a szabadban megállt, háttal a tömegnek és láthatóan misére készült.  
A hívek egyáltalán nem háborodtak föl, hanem összekulcsolták kezeiket, lesütötték szemeiket és vártak. Úgy tűnt, az alkalom nem kivételes, hanem nagyon is megszokott. 
Galagonya ekkor érezte meg először, hogy tele van a szája homokkal. Köpni szeretett volna, de illetlenségnek tartotta, így szájában gyűjtötte homokos nyálát. 
- Ezt én nem nyelem le. - gondolta. 
A pap előhúzott egy kis, színes üveget a miseruha alól és meghúzta.  Az üveg gyönyörű volt. Csillogott rajta a napfény és messziről is jól látszott, hogy nem illik a korba. Galagonyának ekkor átfutott az agyán a gondolat, hogy valahogy itt senki és semmi nem illik az ő 2014-es évébe. Ilyen szemmel nézett körül és megrémült a látottakon. De cselekvésre már nem volt idő, mert ekkor a pap, recitáló hangon a következő szavakkal megnyitotta a misét: 
- Tudjátok mit?  Baszódjatok meg rohadt kis kísértetek!- üvöltötte.
Galagonya ekkor érezte először azt, hogy talán nem jó helyen jár. Attól tartott óriási verekedés tör ki a hívek között, de meglepetésére az egész társaság, mintha csak erre a pillanatra várt volna és hangos hahotázásban tört ki. 
Galagonya Liliom felé fordult, akivel szavak nélkül, egy szemvillanás alatt megbeszélték, hogy nagyon gyorsan lelépnek a helyszínről. 
Vissza a szocos főútra, végig az almazöld iskola mellett, szájában a homokos nyállal, kézen fogva szaladtak a dombig, ahonnan jöttek. 
A domb zöld volt, telis-tele madarakkal és bogarakkal. Ez megnyugtatóan hatott mindkettőjükre
...és hogy mi várta őket a domb túloldalán?
Nagy levegő, szemkinyitás s Galagonya ott feküdt az ő 2014-es virágos párnáján. Mellette Liliom mélyen aludt. Szeretett volna egy nagyot nevetni, de előtte szédülten kikóválygott a fürdőszobába és köpött egyet. 
A mosdókagylóban lassan csúszott a lefolyó irányába egy aprócska aranyszínű homokkupac. 


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Banánhéj keringő

 Aztán hírtelen meleg lett. Nem várt dolgok keveredtek várt dolgokon felüliekkel. Szerettem volna tudni meddig tart az élet és mi van azután. Találkozunk e még és ha igen megismerjük e még egymást. Más nem nagyon érdekelt. Közben virtuálisan fertőzték és gyűlölték egymást sokan. Banánhéjakon táncoltak. Szomorúsággal töltött el az anyagba indokolatlanul mélyre való süllyedésünk. Pedig talán minden pillanat áldott, minden találkozás egy lehetőség a szeretetre. Mi más dolgunk lehet? Az élet dícséretét lágyan énekelték a kis hajtások a földön és a fákon miközben ők is haldokoltak. Mi is közeledtünk ahhoz a ponthoz de lassan áthidalhatatlan távolság ült a kis hajtások éneke és az emberi létezés közé. Pedig csak szeretni kellene. Tisztán, szépen, lágyan, szelíden. Elvárások nélkül szemlélni a létezés bőségét.

Rózsahegy

Száraz lett és szikkadt a talaj. Várj! Nem is mondok igazat. Csúszós sár van odakint. Pedig hónak kéne lennie.  Emlékszel amikor egyszer kioldott az egyik sílécem és egy egész hegyen át csúsztatok utána és visszahoztátok? Álmodok azzal a hellyel. Le tudnám rajzolni az egészet. Nem tudom mitől voltam olyan boldog akkor. Tisztán emlékszem az érzésre.  Évekkel később voltam még ott sokszor, de te arról már nem tudhatsz semmit. Akkor már söröztünk vagy boroztunk - na erre már nem emlékszem tisztán  - és mámorosan száguldottunk le patakokon és erdőkön át egészen a városig.   De én nem azért álmodom azzal a hellyel, pedig Isten bizony azokban az időkben sokkal jobban éreztem magam. Az a gyerekkori pillanat ragadt meg bennem és azt nem tudta felülírni semmi. Pedig nagyon igyekeztem. Akkor vittetek fel először a nagy pályára. Leültem a hóba és néztelek titeket. Egy hókirálynő voltam, de nem tudtam mit kezdeni az érzelmeimmel. Aztán bele is gabalyodtam teljesen. Azóta megtanultam, kezelni őket

Chaplin

2008 vége felé a válságra hivatkozva létszámcsökkentést tartottak a textilgyárban. Ez a létszámcsökkentés olyan jól sikerült, hogy egy év múlva az egész textilipari gyárkerület megszűnt, a hozzá tartozó buszmegállóval együtt. Gréta is ekkor veszítette el állását, pedig azt gondolta ebben a gyárban fog megöregedni és Terivel meg Zsuzsival töltik a nyarakat a zalakarosi üdülőben. Ők hárman annyi mindent átéltek már együtt és ráadásul mindhárman szerették a Balaton szeletet és a meggyes joghurtot.  Gréta a létszámcsökkentés napján piros pufidzsekit, világos farmernadrágot viselt és elsírta magát a buszon. Munkát keresett, de szülővárosában, Hódmezővásárhelyen nem talált, ezért úgy döntött felköltözik Budapestre. El is helyezkedett egy hajlítható csöveket forgalmazó cégnél. Ugyan ő csak papírmunkát végzett, mégis minden áldott nap köpenybe kellett mennie. A munkája abból állt, hogy a munkatársa által leltározott termékeket leltárba foglalta, ezután pedig egy másik munkatársával visszae