Ugrás a fő tartalomra

Kulcsok

Csobánka és Pilisvörösvár között van egy nagyon kanyargós út. Valaha makadám út volt és a városi legenda szerint rally útnak épült. Nem tudom, hogy ez igaz e, én régebbinek gondolnám, de az igaz, hogy rally-ztak rajta. A két település közötti szakasz majdnem teljesen lakatlan (leszámítva egy lovardát) és a közepén van egy csúnya hajtűkanyar.

Az út temetővel kezdődik és temetővel végződik. Sokáig nem éreztem magam jól, ha éjszaka egyedül kellett átvezetnem rajta. Történelme sem mulatságos annak a völgynek és azért sem, mert nagyon sok állat van arra. Ma már kifejezetten szeretek ezen az úton menni, de az állatokat féltve, az éjszakában nagyon lassan közlekedek. Ez természetesen más állatfajoknak (erős autók tesztoszteronnal töltve) nem tetszik és folyton le akarnak tolni. A visszapillantóban üvöltő fényszórójuktól megvakultan szinte menni sem tudok. Szóval ha éjszaka valaki mást tolsz, jusson eszedbe, hogy esetleg az ellenkezőjét éred el vele, mint ami a nyakában lihegésével a célod lenne. "- Mönj má te barom! - De nem látok tőled semmit! Éééérted?"
Pár napja éjszaka olyan ködben jöttem ott haza, amit csak egyszer éltem eddig át. Komolyan mondom, hogy fél métert láttam. Nagyon vad volt. Zorall. Kisvártatva megérkezett a toló-automatikám, aki szintén nem fogta föl, hogy ő persze lát két piros csíkot, de én halmozottan semmit. Sötét és homály együtt. Töröm az utat, ő követi a fényem. Menni valaki után sokkal könnyebb, bár én nem szeretek másokra tapadni. Nélküle hatalmas élmény lett volna.
De ami érdekes, hogy ott minimum verset kell írni vezetés közben. Mint kiderült van aki dalokat költ ezen a szakaszon. Bizarr egy hely.
Hétfőn ezt sikerült a csobánkai úton összehoznom fejben:

"Lakatfalván kulcsok éltek,
Zárról soha nem beszéltek,
Csendben a nyitásra vártak,
Lakatfalván így tanyáztak.

Hogyha egyszer arra járnál,
Ketrec utcákat találnál,
Lakat alatt madár dúdol.
Kulcsként heversz?
Sorsot húzol."


Na ilyen gyerekes - látom magam előtt, ahogy tanyáznak a kulcsok, de mégiscsak furcsa egy vers. Gondoltam közlöm veletek és egyben elmagyarázom mit ne.
Legyetek szívesek nem rám tapadni! Ha lassú vagyok lehet, hogy éppen miattad lehet, hogy azért mert ezzel másokat óvok és az is lehet, hogy azért mert magamra vigyázok. Épségben szeretnék hazaérni. Nem baj, ha egy picit később érek célba. Meg lehet előzni. De ha nincs rá lehetőséged vagy bátorságod (ez a gyakoribb) akkor szálljál le rólam! Hagyd meg - a mindkettőnk számára - biztonságos távolságot!
(mennyi allegória....)


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Banánhéj keringő

 Aztán hírtelen meleg lett. Nem várt dolgok keveredtek várt dolgokon felüliekkel. Szerettem volna tudni meddig tart az élet és mi van azután. Találkozunk e még és ha igen megismerjük e még egymást. Más nem nagyon érdekelt. Közben virtuálisan fertőzték és gyűlölték egymást sokan. Banánhéjakon táncoltak. Szomorúsággal töltött el az anyagba indokolatlanul mélyre való süllyedésünk. Pedig talán minden pillanat áldott, minden találkozás egy lehetőség a szeretetre. Mi más dolgunk lehet? Az élet dícséretét lágyan énekelték a kis hajtások a földön és a fákon miközben ők is haldokoltak. Mi is közeledtünk ahhoz a ponthoz de lassan áthidalhatatlan távolság ült a kis hajtások éneke és az emberi létezés közé. Pedig csak szeretni kellene. Tisztán, szépen, lágyan, szelíden. Elvárások nélkül szemlélni a létezés bőségét.

Rózsahegy

Száraz lett és szikkadt a talaj. Várj! Nem is mondok igazat. Csúszós sár van odakint. Pedig hónak kéne lennie.  Emlékszel amikor egyszer kioldott az egyik sílécem és egy egész hegyen át csúsztatok utána és visszahoztátok? Álmodok azzal a hellyel. Le tudnám rajzolni az egészet. Nem tudom mitől voltam olyan boldog akkor. Tisztán emlékszem az érzésre.  Évekkel később voltam még ott sokszor, de te arról már nem tudhatsz semmit. Akkor már söröztünk vagy boroztunk - na erre már nem emlékszem tisztán  - és mámorosan száguldottunk le patakokon és erdőkön át egészen a városig.   De én nem azért álmodom azzal a hellyel, pedig Isten bizony azokban az időkben sokkal jobban éreztem magam. Az a gyerekkori pillanat ragadt meg bennem és azt nem tudta felülírni semmi. Pedig nagyon igyekeztem. Akkor vittetek fel először a nagy pályára. Leültem a hóba és néztelek titeket. Egy hókirálynő voltam, de nem tudtam mit kezdeni az érzelmeimmel. Aztán bele is gabalyodtam teljesen. Azóta megtanultam, kezelni őket

Chaplin

2008 vége felé a válságra hivatkozva létszámcsökkentést tartottak a textilgyárban. Ez a létszámcsökkentés olyan jól sikerült, hogy egy év múlva az egész textilipari gyárkerület megszűnt, a hozzá tartozó buszmegállóval együtt. Gréta is ekkor veszítette el állását, pedig azt gondolta ebben a gyárban fog megöregedni és Terivel meg Zsuzsival töltik a nyarakat a zalakarosi üdülőben. Ők hárman annyi mindent átéltek már együtt és ráadásul mindhárman szerették a Balaton szeletet és a meggyes joghurtot.  Gréta a létszámcsökkentés napján piros pufidzsekit, világos farmernadrágot viselt és elsírta magát a buszon. Munkát keresett, de szülővárosában, Hódmezővásárhelyen nem talált, ezért úgy döntött felköltözik Budapestre. El is helyezkedett egy hajlítható csöveket forgalmazó cégnél. Ugyan ő csak papírmunkát végzett, mégis minden áldott nap köpenybe kellett mennie. A munkája abból állt, hogy a munkatársa által leltározott termékeket leltárba foglalta, ezután pedig egy másik munkatársával visszae