Ugrás a fő tartalomra

Durva

Csak rövid ideig maradt egyedül. Hazug tavaszillat, hamis madárcsicsergés. Csalfa színvilág szűrődött be gondosan festett fényérzékelőin. Az istenekre emlékeznek így. Hazugsággal? Hamissággal? Csalfasággal? Igen. Az e pillanatban magányba kényszerült alak azonban festékkel keretezett látószervét használta emlékezésre.

Az asztalon egy könyv nyugalommal várta olvasóját. Nem őt, hanem azt, aki pár percre egyedül hagyta gondolataival. Azok a gondolatok olyan gyorsan húzták magukkal egy iszapos világba, hogy illetlenül inkább lapozásra adta fejét.
Felütötte az árválkodó könyvet ahol kellett. Máshol nem tudta, mert mindez már régen eldőlt. Gondolta. Mindenről ezt gondolta. Precíz tervet sejtett értetlenségének gondolatsorai között.
A fejezet címe az iszaptenger felett lebegő fény neve volt: K.
Nem pörögtek tovább a lapok. Csak nézte ahogy a kirajzolódott név szétárad érzékeny tenyerében.
Törékeny végtagok jelezték világtapintó szándékait.
Finom tapintás, durva felületű mindenség.
Az utóbbi időben fel is hívták rá a figyelmét gyakran használja a "durva" szót töltelékszóként vagy jelzőként különféle történetekre. Valahogy így mondta: -Dúúúrva.
De valóban azok közé tartozott, akik számára a durva már akkor elkezdődött, mikor mások még finomnak érzékelték az eseményeket.
Már a fejezet címe is "dúúúrva" volt. A zavaros világban ennyi egybeesés lenne vagy mindenhova jeleket rejtettünk egykor?
Dúúúúrva! - gondolta tehát magában.
Az elkövetkező két oldalba mélyedt. A sorok egy idegen életbe vitték leskelődni. Akiről az a pár oldal szólt azt mélyen beárnyékolta a fejezetcím. Az árnyék mellett azonban élesen emelkedett pá sor, akik éppen versnek tettették magukat.
   
úszok a percnyi csöndben
s keretes lesz a táj,
ahol egy őzike
szökken
ott viszi magát a báj.
hol?
kapuban áll az őre
ragad a VILÁGos tál,
időgép tőled
és tőlem
esténként
meg megáll.
megáll?

Megszűnt a magány és helyét felváltotta valami, aki valaki volt valahol. 


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Banánhéj keringő

 Aztán hírtelen meleg lett. Nem várt dolgok keveredtek várt dolgokon felüliekkel. Szerettem volna tudni meddig tart az élet és mi van azután. Találkozunk e még és ha igen megismerjük e még egymást. Más nem nagyon érdekelt. Közben virtuálisan fertőzték és gyűlölték egymást sokan. Banánhéjakon táncoltak. Szomorúsággal töltött el az anyagba indokolatlanul mélyre való süllyedésünk. Pedig talán minden pillanat áldott, minden találkozás egy lehetőség a szeretetre. Mi más dolgunk lehet? Az élet dícséretét lágyan énekelték a kis hajtások a földön és a fákon miközben ők is haldokoltak. Mi is közeledtünk ahhoz a ponthoz de lassan áthidalhatatlan távolság ült a kis hajtások éneke és az emberi létezés közé. Pedig csak szeretni kellene. Tisztán, szépen, lágyan, szelíden. Elvárások nélkül szemlélni a létezés bőségét.

Rózsahegy

Száraz lett és szikkadt a talaj. Várj! Nem is mondok igazat. Csúszós sár van odakint. Pedig hónak kéne lennie.  Emlékszel amikor egyszer kioldott az egyik sílécem és egy egész hegyen át csúsztatok utána és visszahoztátok? Álmodok azzal a hellyel. Le tudnám rajzolni az egészet. Nem tudom mitől voltam olyan boldog akkor. Tisztán emlékszem az érzésre.  Évekkel később voltam még ott sokszor, de te arról már nem tudhatsz semmit. Akkor már söröztünk vagy boroztunk - na erre már nem emlékszem tisztán  - és mámorosan száguldottunk le patakokon és erdőkön át egészen a városig.   De én nem azért álmodom azzal a hellyel, pedig Isten bizony azokban az időkben sokkal jobban éreztem magam. Az a gyerekkori pillanat ragadt meg bennem és azt nem tudta felülírni semmi. Pedig nagyon igyekeztem. Akkor vittetek fel először a nagy pályára. Leültem a hóba és néztelek titeket. Egy hókirálynő voltam, de nem tudtam mit kezdeni az érzelmeimmel. Aztán bele is gabalyodtam teljesen. Azóta megtanultam, kezelni őket

Chaplin

2008 vége felé a válságra hivatkozva létszámcsökkentést tartottak a textilgyárban. Ez a létszámcsökkentés olyan jól sikerült, hogy egy év múlva az egész textilipari gyárkerület megszűnt, a hozzá tartozó buszmegállóval együtt. Gréta is ekkor veszítette el állását, pedig azt gondolta ebben a gyárban fog megöregedni és Terivel meg Zsuzsival töltik a nyarakat a zalakarosi üdülőben. Ők hárman annyi mindent átéltek már együtt és ráadásul mindhárman szerették a Balaton szeletet és a meggyes joghurtot.  Gréta a létszámcsökkentés napján piros pufidzsekit, világos farmernadrágot viselt és elsírta magát a buszon. Munkát keresett, de szülővárosában, Hódmezővásárhelyen nem talált, ezért úgy döntött felköltözik Budapestre. El is helyezkedett egy hajlítható csöveket forgalmazó cégnél. Ugyan ő csak papírmunkát végzett, mégis minden áldott nap köpenybe kellett mennie. A munkája abból állt, hogy a munkatársa által leltározott termékeket leltárba foglalta, ezután pedig egy másik munkatársával visszae