Ugrás a fő tartalomra

Kávéházi mocsok / Apró mozdulat

Kávéházi mocsok
Csempehideg volt a szó. Pedig igyekezett eltitkolni, nehogy hőmintát vegyen róla bármelyik fül. De volt ott valaki, akinek érzékeny volt a vevőkészüléke az ilyesmire.

- Ez bizony csempehideg! - gondolta magában az a valaki és láthatatlan, meleg filctakaróval vonta körbe magát.
A többiek nem értették a ridegség terjedésének okát, csak egyszerűen vacogni kezdtek. Úgy döntött, bevonja őket is azzal a meleg, zöldes filctakaróval. Végül is nem áll semmiből. Csak akarnia kell.
Behunyta egy pillanatra a szemét és láthatatlan takaróját kiterjesztette mindenkire.
A sarokban ülő alak arcán mosoly jelent meg, a terem közepén álló fiatal lányból kibuggyant egy fél kacaj. Ez végigsöpört a termen és a plafon alá sűrűsödött egy felszabadult, hullámzó röhögés. Tényleg önfeledt volt. Mintha mindenki megérezte volna, hogy védelem alatt áll.
A szó pedig - az a csempehideg - elolvadt és lefolyt egy kávéscsésze oldalán. Onnan az asztalra csöppent. Az asztal jobbra lejtett, így ami a szóból maradt, az a padlóra került. A parketta réseibe szaladt, ahol magába szívta az évtizedes kávéházi mocsok.


Apró mozdulat
Ült a meleg vízben és a habokból kiemelkedő lábfejeit bámulta. Tetszett neki a piros körömlakk csillogása, a fehér hab és bőrének emberi színe. Egy pillanatra megmozdította bal lábfejét, hogy megtáncoltassa a csillogást a festéken.
Az apró mozdulattól a bal láb melletti habból levált egy darab.
Tekintetével követte alakulását. Először kedves, telt nyúllá változott. Lassan haladt tovább a víz felszínén, sípcsontja magasságában, a jobb láb irányába. Odaérve főnix madár formáját vette föl. Nem állt meg. Mintha húzta volna tovább valami erő. A jobb láb túloldalán várta egy másik csoport hab, ami lágyan körbeölelte és magába olvasztotta.
A piros körömlakkos akkor megértett valamit, amit eddig is tudott.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Banánhéj keringő

 Aztán hírtelen meleg lett. Nem várt dolgok keveredtek várt dolgokon felüliekkel. Szerettem volna tudni meddig tart az élet és mi van azután. Találkozunk e még és ha igen megismerjük e még egymást. Más nem nagyon érdekelt. Közben virtuálisan fertőzték és gyűlölték egymást sokan. Banánhéjakon táncoltak. Szomorúsággal töltött el az anyagba indokolatlanul mélyre való süllyedésünk. Pedig talán minden pillanat áldott, minden találkozás egy lehetőség a szeretetre. Mi más dolgunk lehet? Az élet dícséretét lágyan énekelték a kis hajtások a földön és a fákon miközben ők is haldokoltak. Mi is közeledtünk ahhoz a ponthoz de lassan áthidalhatatlan távolság ült a kis hajtások éneke és az emberi létezés közé. Pedig csak szeretni kellene. Tisztán, szépen, lágyan, szelíden. Elvárások nélkül szemlélni a létezés bőségét.

Rózsahegy

Száraz lett és szikkadt a talaj. Várj! Nem is mondok igazat. Csúszós sár van odakint. Pedig hónak kéne lennie.  Emlékszel amikor egyszer kioldott az egyik sílécem és egy egész hegyen át csúsztatok utána és visszahoztátok? Álmodok azzal a hellyel. Le tudnám rajzolni az egészet. Nem tudom mitől voltam olyan boldog akkor. Tisztán emlékszem az érzésre.  Évekkel később voltam még ott sokszor, de te arról már nem tudhatsz semmit. Akkor már söröztünk vagy boroztunk - na erre már nem emlékszem tisztán  - és mámorosan száguldottunk le patakokon és erdőkön át egészen a városig.   De én nem azért álmodom azzal a hellyel, pedig Isten bizony azokban az időkben sokkal jobban éreztem magam. Az a gyerekkori pillanat ragadt meg bennem és azt nem tudta felülírni semmi. Pedig nagyon igyekeztem. Akkor vittetek fel először a nagy pályára. Leültem a hóba és néztelek titeket. Egy hókirálynő voltam, de nem tudtam mit kezdeni az érzelmeimmel. Aztán bele is gabalyodtam teljesen. Azóta megtanultam, kezelni őket

Chaplin

2008 vége felé a válságra hivatkozva létszámcsökkentést tartottak a textilgyárban. Ez a létszámcsökkentés olyan jól sikerült, hogy egy év múlva az egész textilipari gyárkerület megszűnt, a hozzá tartozó buszmegállóval együtt. Gréta is ekkor veszítette el állását, pedig azt gondolta ebben a gyárban fog megöregedni és Terivel meg Zsuzsival töltik a nyarakat a zalakarosi üdülőben. Ők hárman annyi mindent átéltek már együtt és ráadásul mindhárman szerették a Balaton szeletet és a meggyes joghurtot.  Gréta a létszámcsökkentés napján piros pufidzsekit, világos farmernadrágot viselt és elsírta magát a buszon. Munkát keresett, de szülővárosában, Hódmezővásárhelyen nem talált, ezért úgy döntött felköltözik Budapestre. El is helyezkedett egy hajlítható csöveket forgalmazó cégnél. Ugyan ő csak papírmunkát végzett, mégis minden áldott nap köpenybe kellett mennie. A munkája abból állt, hogy a munkatársa által leltározott termékeket leltárba foglalta, ezután pedig egy másik munkatársával visszae