Ugrás a fő tartalomra

Talajvesztés

Húsba markoló téma lengi be a belvárosi garzon - nem véletlenül - puritán konyhácskáját. Itt semmi sem véletlen. A kávé hideg, a hamutálban apró dombocska üvölti, ez a téma mindennél fontosabb. A konyhakő ötvenkét éve változatlan, de a sokat mosott padlót három hónapja hanyagolják.
 A sarkokban pormacskákat köt le az olajos gőz. Lassan életre kelnek és az ajtóhuzat bálba hívja majd őket a hideg szobába. Oda, ahol két festőállvány dől a falnak s büszkén hírdeti lakója nagybetűs valaki.
 A képek sokszor már régen nem valamilyenek, helyette alkotójuk lett a főszereplő. A színész.
- Nevetséges ripacsok! - mondta egy bölcsész a festőkre, mikor egy este kivételesen hangosabban mulattak náluk a kocsmában.  
 N. Krisztina Alfréda fél lábbal a koszos konyhában, fél lábbal a semmiben lóg.  Direkt lenőtt, szőkített hajába túr és kifújja a füstöt. Ahonnan az a füst jön, az egy boldogtalan hely. Ahova megy, na az meg szánalmas. Vagy fordítva? Mindegy. Alfréda nem dühös. Bár az volna. Alfréda unatkozik. Nagyon jó idegenvezető lehetett volna belőle, de valami azt súgta neki ennél sokkal többre született. Így képzőművész lett.
Alfréda kukacos kenyereket is állított már ki szív alakban és villanykörtét rajta felirattal: "FÉNY".  A festőállványt nem igazán használta. Néha igen, de - sokak szerint, akik persze soha sem mondták meg neki - jobb lett volna ha nem. Egy időben "sztrít ártosat" akart festeni. Na akkor volt az, hogy kért az egyik festő pasijától vásznakat, amik találkoztak az álványokkal. Megérezte a festőállványok varázslatos rendező erejét. Bárki, aki belép a bérelt lakásába tudni fogja, hogy Alfréda valaki. Alfréda valaki, aki ingyenélő vagy valaki, aki egy izgalmas személyiség. Ez attól függ ki lép be a szobába.  Alfréda szerint az előző kijelentés csak az apjára vonatkozott, a második pedig mindenki másra. A művészek számának rohamos növekedésével azonban az arányok megfordultak. Kivéve, hogy az apjával kapcsolatban igaza volt.
A téma ott zakatolt benne és annyira mélyen foglalkoztatta, hogy teljesen lebénította az életét. Esténként persze leugrott a Méltatlan-ba meghívatni magát pár sörre, de ezen kívül semmit nem tudott csinálni. Csak annyit, hogy délutánonként csetelt a barátaival és utána megnézte a tévében az ilyen olyan "só"-kat - mielőtt lement volna a Méltatlanba -, de ennyi. Ja nem. Hajnalban "farmvill"-ezett és honfoglalózott, de tényleg ennyi. Semmi egyéb.
A téma pedig az volt, hogyan tudná alkotásba foglalni a narancsot. Három hónapja ez kötötte le minden idejét. Kivéve ugye az a pár dolog amit felsoroltam. Mert azon kívül semmi egyéb nem történt. Eltekintve a randizástól. Mert délben amikor kelt, akkor felnézett a "ma kivel b@sszam el az életem" társkereső portálra, ahol igen sok időt töltött. Valami randi ezekkel a komoly emberekkel is akadt, akik itt keresték életük párját - ugye, mert mi mást - és persze a Méltatlanba is befutott egy-két pasi. Szóval nem panaszkodhatott.
A narancs napról, napra jobban zavarta, mert két nap múlva csoportos kiállítása lesz, ahol a közös téma a Válság.
- Ez a narancs jó poén lesz. - gondolta három hónapja, amikor felhívta a Hrastoff Robi, hogy húzzon bele, mert pályáztak és a nagy büdös semmire nem adhat neki kétszázezret.
Azóta, viszont semmi nem jutott eszébe. Még szerencse, hogy az előző projektből, van két havi lakbérre, rezsire, netre, kábeltévére, telefonra, kajára. Aztán a Hrastoff úgyis intéz majd valamit, mert neki is kell a lóvé.
De mi legyen a naranccsal? Ha csak úgy kirak egy narancsot még azt is beveszik. Majd legalább gondolkoznak helyette is. Nem gáz.
   

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Banánhéj keringő

 Aztán hírtelen meleg lett. Nem várt dolgok keveredtek várt dolgokon felüliekkel. Szerettem volna tudni meddig tart az élet és mi van azután. Találkozunk e még és ha igen megismerjük e még egymást. Más nem nagyon érdekelt. Közben virtuálisan fertőzték és gyűlölték egymást sokan. Banánhéjakon táncoltak. Szomorúsággal töltött el az anyagba indokolatlanul mélyre való süllyedésünk. Pedig talán minden pillanat áldott, minden találkozás egy lehetőség a szeretetre. Mi más dolgunk lehet? Az élet dícséretét lágyan énekelték a kis hajtások a földön és a fákon miközben ők is haldokoltak. Mi is közeledtünk ahhoz a ponthoz de lassan áthidalhatatlan távolság ült a kis hajtások éneke és az emberi létezés közé. Pedig csak szeretni kellene. Tisztán, szépen, lágyan, szelíden. Elvárások nélkül szemlélni a létezés bőségét.

Rózsahegy

Száraz lett és szikkadt a talaj. Várj! Nem is mondok igazat. Csúszós sár van odakint. Pedig hónak kéne lennie.  Emlékszel amikor egyszer kioldott az egyik sílécem és egy egész hegyen át csúsztatok utána és visszahoztátok? Álmodok azzal a hellyel. Le tudnám rajzolni az egészet. Nem tudom mitől voltam olyan boldog akkor. Tisztán emlékszem az érzésre.  Évekkel később voltam még ott sokszor, de te arról már nem tudhatsz semmit. Akkor már söröztünk vagy boroztunk - na erre már nem emlékszem tisztán  - és mámorosan száguldottunk le patakokon és erdőkön át egészen a városig.   De én nem azért álmodom azzal a hellyel, pedig Isten bizony azokban az időkben sokkal jobban éreztem magam. Az a gyerekkori pillanat ragadt meg bennem és azt nem tudta felülírni semmi. Pedig nagyon igyekeztem. Akkor vittetek fel először a nagy pályára. Leültem a hóba és néztelek titeket. Egy hókirálynő voltam, de nem tudtam mit kezdeni az érzelmeimmel. Aztán bele is gabalyodtam teljesen. Azóta megtanultam, kezelni őket

Chaplin

2008 vége felé a válságra hivatkozva létszámcsökkentést tartottak a textilgyárban. Ez a létszámcsökkentés olyan jól sikerült, hogy egy év múlva az egész textilipari gyárkerület megszűnt, a hozzá tartozó buszmegállóval együtt. Gréta is ekkor veszítette el állását, pedig azt gondolta ebben a gyárban fog megöregedni és Terivel meg Zsuzsival töltik a nyarakat a zalakarosi üdülőben. Ők hárman annyi mindent átéltek már együtt és ráadásul mindhárman szerették a Balaton szeletet és a meggyes joghurtot.  Gréta a létszámcsökkentés napján piros pufidzsekit, világos farmernadrágot viselt és elsírta magát a buszon. Munkát keresett, de szülővárosában, Hódmezővásárhelyen nem talált, ezért úgy döntött felköltözik Budapestre. El is helyezkedett egy hajlítható csöveket forgalmazó cégnél. Ugyan ő csak papírmunkát végzett, mégis minden áldott nap köpenybe kellett mennie. A munkája abból állt, hogy a munkatársa által leltározott termékeket leltárba foglalta, ezután pedig egy másik munkatársával visszae