Elek Pista bácsi hajnali négy órakor kelt. Bőven - ő így mondta bővségesen - napfelkelte előtt, s kipakolta portékáját a szürke, külvárosi piacon. Luc méterét ezerért, ezüst méterét kétezerért és normandiait hatezerért.
A népek gyűltek de még nem igazán vásároltak. A rádió riportot is készített vele, annak okán, hátha kiderül ebből is valami, ami megtámogatja a főszerkesztő urat az igazában.
- Pista bácsi nem igazán vásárolnak a népek. Jól látom? Mit szól hozzá? - kérdezte Hulla Ferenc Árpád a rádió riportere.
- Hát én már huszonhárom éve árulom itt a fát sö jól tudja, aki így van mint én, hogy tizennegyedike után fordul a mi szerencsénk. - mondta Elek Pista bácsi.
- De nem azért van-e ez így, mert nagyon drágán adja és az embereknek meg manapság nincs pénzük? - akarta kicsikarni Pista bából az aktuálpolitikát Hulla Ferenc Árpád.
- Nem. Tavaly is ennyi vót. Tavaly is az utolsó pillanatra hagyták a vásárlást. - legyintett s folytatta - Majd fognak venni. Még az is lehet vágni kell. - egyeneskedte ki a választ Pista bá s arconfordult a fák felé, mert nem viselte a média bűzös lehelletét.
Hulla Ferenc ekkor már a jól kiválasztott vásárlóval próbálkozott, hogy majd talán ő lesz az, ki igazat ad neki abban, ami a házi feladatja volt.
- Feri kapd el a tökét az igazságnak, csússzon a politikai-sárba a karácsony, de térdig. Érted? - mondta Saurmann Dávid a "Zuhan a haza" című rovat főszerkesztője.
Hulla Ferenc Árpád igyekezett. Hulla Ferenc Árpád egyenesen vért izzadt a külvárosi piacon. Mikor már két standdal arrébb tolakodott mások arcába, Pista bá felé fordult s méregette a nyomorult médiacicát.
(A köznyelv az efféle népekre egészen más jelzőt használt, de Pista bá szerette lecicázni az erőtlen alakokat.)
A médiacica dörgölődzött, nyávogott, dorombolt. Pista bá meg röhögött. A vásárlók gyülekeztek. Egy terepruhás, pocakos, ötvenes férfiember kinézett egy két méteres normandiait. Pista bá majdnem lemaradt a jó üzletről annyira vihogott a macskafajta erőlködésén. Aztán időben észbekapott és becsúszott az övtáskába a járandóság.
A szomszéd standon már egy hete folyamatosan szólt a rádió. Az ottani árus, a mályvaszínű síoverálos Magdi hallgatta. Meggyőződése volt, hogy ezt mindenkinek hallania kell. Folyamatosan kommentálta az eseményeket.
- Hallod Pista ezek forradalmat fognak csináni. Pirike is ott van a valamelyik székházná. Mondtam vigyen forró teát termoszba. Há most még nem vették fel, de ezt a mocsok kormányt. - hadarta Magdi.
Pista bá csak a hurkadarabot tudta nézni, ami Magdi szája szélén ragadt. Nem érdekelte mit mond, mert eleve undorodott Magditól.
Egyébként is Pista bá már nagyon sok diáktűntetést látott és elég sok Magdit. Beletörődött és jól mulatott.
Fákat árult a piacon. Valami ünnep előtt, Magdi mellett.
A népek gyűltek de még nem igazán vásároltak. A rádió riportot is készített vele, annak okán, hátha kiderül ebből is valami, ami megtámogatja a főszerkesztő urat az igazában.
- Pista bácsi nem igazán vásárolnak a népek. Jól látom? Mit szól hozzá? - kérdezte Hulla Ferenc Árpád a rádió riportere.
- Hát én már huszonhárom éve árulom itt a fát sö jól tudja, aki így van mint én, hogy tizennegyedike után fordul a mi szerencsénk. - mondta Elek Pista bácsi.
- De nem azért van-e ez így, mert nagyon drágán adja és az embereknek meg manapság nincs pénzük? - akarta kicsikarni Pista bából az aktuálpolitikát Hulla Ferenc Árpád.
- Nem. Tavaly is ennyi vót. Tavaly is az utolsó pillanatra hagyták a vásárlást. - legyintett s folytatta - Majd fognak venni. Még az is lehet vágni kell. - egyeneskedte ki a választ Pista bá s arconfordult a fák felé, mert nem viselte a média bűzös lehelletét.
Hulla Ferenc ekkor már a jól kiválasztott vásárlóval próbálkozott, hogy majd talán ő lesz az, ki igazat ad neki abban, ami a házi feladatja volt.
- Feri kapd el a tökét az igazságnak, csússzon a politikai-sárba a karácsony, de térdig. Érted? - mondta Saurmann Dávid a "Zuhan a haza" című rovat főszerkesztője.
Hulla Ferenc Árpád igyekezett. Hulla Ferenc Árpád egyenesen vért izzadt a külvárosi piacon. Mikor már két standdal arrébb tolakodott mások arcába, Pista bá felé fordult s méregette a nyomorult médiacicát.
(A köznyelv az efféle népekre egészen más jelzőt használt, de Pista bá szerette lecicázni az erőtlen alakokat.)
A médiacica dörgölődzött, nyávogott, dorombolt. Pista bá meg röhögött. A vásárlók gyülekeztek. Egy terepruhás, pocakos, ötvenes férfiember kinézett egy két méteres normandiait. Pista bá majdnem lemaradt a jó üzletről annyira vihogott a macskafajta erőlködésén. Aztán időben észbekapott és becsúszott az övtáskába a járandóság.
A szomszéd standon már egy hete folyamatosan szólt a rádió. Az ottani árus, a mályvaszínű síoverálos Magdi hallgatta. Meggyőződése volt, hogy ezt mindenkinek hallania kell. Folyamatosan kommentálta az eseményeket.
- Hallod Pista ezek forradalmat fognak csináni. Pirike is ott van a valamelyik székházná. Mondtam vigyen forró teát termoszba. Há most még nem vették fel, de ezt a mocsok kormányt. - hadarta Magdi.
Pista bá csak a hurkadarabot tudta nézni, ami Magdi szája szélén ragadt. Nem érdekelte mit mond, mert eleve undorodott Magditól.
Egyébként is Pista bá már nagyon sok diáktűntetést látott és elég sok Magdit. Beletörődött és jól mulatott.
Fákat árult a piacon. Valami ünnep előtt, Magdi mellett.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése