Ugrás a fő tartalomra

Karácsony előtt Magdi mellett

Elek Pista bácsi hajnali négy órakor kelt. Bőven - ő így mondta bővségesen - napfelkelte előtt, s kipakolta portékáját a szürke, külvárosi piacon. Luc méterét ezerért, ezüst méterét kétezerért és normandiait hatezerért.

A népek gyűltek de még nem igazán vásároltak. A rádió riportot is készített vele, annak okán, hátha kiderül ebből is valami, ami megtámogatja a főszerkesztő urat az igazában.
- Pista bácsi nem igazán vásárolnak a népek. Jól látom? Mit szól hozzá? - kérdezte Hulla Ferenc Árpád a rádió riportere.
- Hát én már huszonhárom éve árulom itt a fát sö jól tudja, aki így van mint én, hogy tizennegyedike után fordul a mi szerencsénk. - mondta Elek Pista bácsi.
- De nem azért van-e ez így, mert nagyon drágán adja és az embereknek meg manapság nincs pénzük? - akarta kicsikarni Pista bából az aktuálpolitikát Hulla Ferenc Árpád.
- Nem. Tavaly is ennyi vót. Tavaly is az utolsó pillanatra hagyták a vásárlást. - legyintett s folytatta - Majd fognak venni. Még az is lehet vágni kell. - egyeneskedte ki a választ Pista bá s arconfordult a fák felé, mert nem viselte a média bűzös lehelletét.
Hulla Ferenc ekkor már a jól kiválasztott vásárlóval próbálkozott, hogy majd talán ő lesz az, ki igazat ad neki abban, ami a házi feladatja volt.
- Feri kapd el a tökét az igazságnak, csússzon a politikai-sárba a karácsony, de térdig. Érted? - mondta Saurmann Dávid a "Zuhan a haza" című rovat főszerkesztője.
Hulla Ferenc Árpád igyekezett. Hulla Ferenc Árpád egyenesen vért izzadt a külvárosi piacon. Mikor már két standdal arrébb tolakodott mások arcába, Pista bá felé fordult s méregette a nyomorult médiacicát.
(A köznyelv az efféle népekre egészen más jelzőt használt, de Pista bá szerette lecicázni az erőtlen alakokat.)
 A médiacica dörgölődzött, nyávogott, dorombolt. Pista bá meg röhögött. A vásárlók gyülekeztek. Egy terepruhás, pocakos, ötvenes férfiember kinézett egy két méteres normandiait. Pista bá majdnem lemaradt a jó üzletről annyira vihogott a macskafajta erőlködésén. Aztán időben észbekapott és becsúszott az övtáskába a járandóság.
A szomszéd standon már egy hete folyamatosan szólt a rádió. Az ottani árus, a mályvaszínű síoverálos Magdi hallgatta. Meggyőződése volt, hogy ezt mindenkinek hallania kell. Folyamatosan kommentálta az eseményeket.
- Hallod Pista ezek forradalmat fognak csináni. Pirike is ott van a valamelyik székházná. Mondtam vigyen forró teát termoszba. Há most még nem vették fel, de ezt a mocsok kormányt. - hadarta Magdi.
Pista bá csak a hurkadarabot tudta nézni, ami Magdi szája szélén ragadt. Nem érdekelte mit mond, mert eleve undorodott Magditól.
Egyébként is Pista bá már nagyon sok diáktűntetést látott és elég sok Magdit. Beletörődött és jól mulatott.
Fákat árult a piacon. Valami ünnep előtt, Magdi mellett.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Banánhéj keringő

 Aztán hírtelen meleg lett. Nem várt dolgok keveredtek várt dolgokon felüliekkel. Szerettem volna tudni meddig tart az élet és mi van azután. Találkozunk e még és ha igen megismerjük e még egymást. Más nem nagyon érdekelt. Közben virtuálisan fertőzték és gyűlölték egymást sokan. Banánhéjakon táncoltak. Szomorúsággal töltött el az anyagba indokolatlanul mélyre való süllyedésünk. Pedig talán minden pillanat áldott, minden találkozás egy lehetőség a szeretetre. Mi más dolgunk lehet? Az élet dícséretét lágyan énekelték a kis hajtások a földön és a fákon miközben ők is haldokoltak. Mi is közeledtünk ahhoz a ponthoz de lassan áthidalhatatlan távolság ült a kis hajtások éneke és az emberi létezés közé. Pedig csak szeretni kellene. Tisztán, szépen, lágyan, szelíden. Elvárások nélkül szemlélni a létezés bőségét.

Rózsahegy

Száraz lett és szikkadt a talaj. Várj! Nem is mondok igazat. Csúszós sár van odakint. Pedig hónak kéne lennie.  Emlékszel amikor egyszer kioldott az egyik sílécem és egy egész hegyen át csúsztatok utána és visszahoztátok? Álmodok azzal a hellyel. Le tudnám rajzolni az egészet. Nem tudom mitől voltam olyan boldog akkor. Tisztán emlékszem az érzésre.  Évekkel később voltam még ott sokszor, de te arról már nem tudhatsz semmit. Akkor már söröztünk vagy boroztunk - na erre már nem emlékszem tisztán  - és mámorosan száguldottunk le patakokon és erdőkön át egészen a városig.   De én nem azért álmodom azzal a hellyel, pedig Isten bizony azokban az időkben sokkal jobban éreztem magam. Az a gyerekkori pillanat ragadt meg bennem és azt nem tudta felülírni semmi. Pedig nagyon igyekeztem. Akkor vittetek fel először a nagy pályára. Leültem a hóba és néztelek titeket. Egy hókirálynő voltam, de nem tudtam mit kezdeni az érzelmeimmel. Aztán bele is gabalyodtam teljesen. Azóta megtanultam, kezelni őket

Chaplin

2008 vége felé a válságra hivatkozva létszámcsökkentést tartottak a textilgyárban. Ez a létszámcsökkentés olyan jól sikerült, hogy egy év múlva az egész textilipari gyárkerület megszűnt, a hozzá tartozó buszmegállóval együtt. Gréta is ekkor veszítette el állását, pedig azt gondolta ebben a gyárban fog megöregedni és Terivel meg Zsuzsival töltik a nyarakat a zalakarosi üdülőben. Ők hárman annyi mindent átéltek már együtt és ráadásul mindhárman szerették a Balaton szeletet és a meggyes joghurtot.  Gréta a létszámcsökkentés napján piros pufidzsekit, világos farmernadrágot viselt és elsírta magát a buszon. Munkát keresett, de szülővárosában, Hódmezővásárhelyen nem talált, ezért úgy döntött felköltözik Budapestre. El is helyezkedett egy hajlítható csöveket forgalmazó cégnél. Ugyan ő csak papírmunkát végzett, mégis minden áldott nap köpenybe kellett mennie. A munkája abból állt, hogy a munkatársa által leltározott termékeket leltárba foglalta, ezután pedig egy másik munkatársával visszae