Ugrás a fő tartalomra

Mi is

Ott ahol árva lány haj-ol a rétre,
tarkójára téve két kicsi kezét
lágyan omlott el a hold.
-Láttam, pedig még nappal volt.-
Vízkék ruhája lassan lebegett előtte,
nyakára saját fénye vetett málnaszín árnyékot.
Mosolya örök volt.
Kétségek nélküli szemében a nap tündöklött.
A szarvaslány messziről csodálta, s tündérek dúdoltak neki a fűszálak között.
Egy titkos rend tagjai gyülekeztek valahol a közelben, de ők észre sem vették a gyönyörű teremtményt.
Szívüket hazug kapcsolatokra, s látásukat drága autókra cserélték.
Rajtuk kívül egy traktoros és két horgász tartott hazafelé a völgyben. Évek óta nem láttak máshol fényt, csak tele poharak szélén megcsillanni.
A többiek aludtak. Mi is. Csak a kutyák sírtak hangosan. Féltek, hogy megérinti őket.
Ő csak feküdt és hallgatta, ahogyan körbefonja halvány fényét a föld.

Bogi először látott árvalányhajat a réten. Akkor kalandoztam el, mikor megsimogatta kezével a törékeny növényt.
- Mintha pihe toll lenne. - mondta.
Aztán felpattantunk a biciklire és egészen addig énekeltünk, míg be nem értünk a házak közé. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Eső

- Évike legyél szíves és mondjad meg a Ferinek, hogy ne menjen rá a fűre legközelebb! - Csókolom nem tetszett látni, hogy szembe jött a Laci? Máshogy nem férünk el. - kiabált a csirkéktől Feri. Zsuzsi néni pontosan tudta, hogy Feri is hallani fogja, de vele nem beszélt, mert utálta ezért kiabált a feleségével rendszeresen, ha Ferivel volt problémája. Utált mindenkit, mint ahogy szinte mindenki utált már mindenkit. Zsuzsi néni például azért utálta Ferit, mert nem hagyta, hogy leuralja az utcát.  - Azt akkor csodálkozik ha kirakom majd a sziklakertből a köveket az út szélére! - mormogta magában Zsuzsi néni és bement. Azonnal telefonált is szerencsétlen öccsének Tabajcsra, hogy jöjjön át kirakni a köveket, mert ő már nem bírja elviselni, hogy az előkertjét tönkreteszi az a mocskos szomszéd.  Szóval Zsuzsi néni mocskos szomszédnak hívta Ferit. Zsuzsi nénit a legtöbben mocskos komcsinak hívták. Feri nem így hívta, mert ő nem politizált. Az ő szemében Zsuzsi néni simán csak egy mocs...

Beismerő vallomás

Rózsaszirom volt a lét. Bokros, szúrós nyúlvánnyal tartotta önmagát. Bódulatot árasztott sovány, vérszínű tánca lefelé a talp alatti sárba, ahol barnás enyészete tátott szájjal várta. A való azonban láthatatlanul tartott tovább. Pára volt, meg csigáknak nedű s még ennél is több maradt e szédült, kis világ. Az anyagban szavatosság lejárta után, átlényegült a tizenegyes szitán, sután. Nem láthatta, kinek ujjbegyén a tartóelem szúrt szűk figyelmet, önmaga nevetséges fájdalmára. Úgyhogy talán senki se látta.

Sötét délutánceruzák

Télvégi, vitaminhiányos, sötét délutánceruzák használják papírnak fehér arcomat. Nem fiatal de még nem is öreg az a kettő kis ablak rajta. Odakint állatok eszik egymást, az egyik élőre a másik tetemekre jár. Idebent az ebből fakadó döbbenet és a szokásos várakozás. Várakozás zöldebbre, kékebbre, tücskökre és puha fűre. Mondatvég tudat. Anyu? Ugye ki fogjuk bírni mi is? Hallod? Ugye majd megbarátkozunk hamar azzal a dologgal? Lesz szép tiszta elménk? És ugye csak örömünkben sírunk azután? Csend. Ez maradt nekünk. Meg a láthatatlan símogatás, ami aztán mindig mosolyt csal az árvák könnyes arcára.