Ugrás a fő tartalomra

Bátrak hiányában

Úgy úsztak a semmiben a gondolatok, mintha édes tavacskában lennének áttetsző növények.
Összeverődtek, hajladoztak, simogatták egymást ahol csak érték.
Szabadulni próbáltam tőlük, de megigéztek.
Hogy Szél voltam e vagy tó alatti Föld vagy maga az édes Víz, nem tudom.
Őket eleinte lágy hullámok táncoltatták, s kézen fogva húztak magukba.
Lett belőlünk fodros szélű örvény.
Számba tódultak.
Forró gejzírként végeztek volna azzal, aki bátran elé áll, de én magamba temettem mindent - a bátrak hiányában.
Lehet, hogy én voltam a Tűz.
Kezemet zsibbasztották, írni nem tudtam.
Aztán egy napon ez a forróság légzésemben talált szabad utat.
Hagytam. Ha ellenkezek belehalok.
Azóta nagyon halkan lélegzem. Úgy, hogy senki se hallja.
A tavon mára erdő,
az erdőn kettő
lepke
szende
suttogása
minden tudománya
elrejtve előled.
Féltve,
őrizve,
szeretve
esdeklek:
Tanulj meg olvasni a néma csendből, délutáni utolsó szemcsillogásból!






Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Eső

- Évike legyél szíves és mondjad meg a Ferinek, hogy ne menjen rá a fűre legközelebb! - Csókolom nem tetszett látni, hogy szembe jött a Laci? Máshogy nem férünk el. - kiabált a csirkéktől Feri. Zsuzsi néni pontosan tudta, hogy Feri is hallani fogja, de vele nem beszélt, mert utálta ezért kiabált a feleségével rendszeresen, ha Ferivel volt problémája. Utált mindenkit, mint ahogy szinte mindenki utált már mindenkit. Zsuzsi néni például azért utálta Ferit, mert nem hagyta, hogy leuralja az utcát.  - Azt akkor csodálkozik ha kirakom majd a sziklakertből a köveket az út szélére! - mormogta magában Zsuzsi néni és bement. Azonnal telefonált is szerencsétlen öccsének Tabajcsra, hogy jöjjön át kirakni a köveket, mert ő már nem bírja elviselni, hogy az előkertjét tönkreteszi az a mocskos szomszéd.  Szóval Zsuzsi néni mocskos szomszédnak hívta Ferit. Zsuzsi nénit a legtöbben mocskos komcsinak hívták. Feri nem így hívta, mert ő nem politizált. Az ő szemében Zsuzsi néni simán csak egy mocs...
Megjegyzés küldése
További információk

Beismerő vallomás

Rózsaszirom volt a lét. Bokros, szúrós nyúlvánnyal tartotta önmagát. Bódulatot árasztott sovány, vérszínű tánca lefelé a talp alatti sárba, ahol barnás enyészete tátott szájjal várta. A való azonban láthatatlanul tartott tovább. Pára volt, meg csigáknak nedű s még ennél is több maradt e szédült, kis világ. Az anyagban szavatosság lejárta után, átlényegült a tizenegyes szitán, sután. Nem láthatta, kinek ujjbegyén a tartóelem szúrt szűk figyelmet, önmaga nevetséges fájdalmára. Úgyhogy talán senki se látta.
Megjegyzés küldése
További információk

Kedves vásárlóink! Megnyitjuk az utolsó kasszát!

Olyan furák vagyunk és népszerűtlenek. Lassúak, súlyosak, hittel vagy tévhittel de elveinkhez mindenkor hűtlenek. Ettől forró, máskor túl vizes az a nagy, kerek tulajdonunkban lévő telek. Kettőezertizenkilenc perc meditáció és születési utójog. A tudat tudat. Kedden kettőkor kezdjük újra új, civilizációs kirakós jatékunkat. Kettő fehér ruhás régész majd pont minket kutat. Az egyik te leszel a másik meg én. Új időszámítás szerint ezerkilencszázban, a régi házunk fölött két méterrel járunk. Valamit egy picit sejtünk de semmit sem bánunk.
Megjegyzés küldése
További információk